Verstappen pokoli fájdalmat élt át, amikor megnyerte a vb-címet
A holland elmondása szerint ha még egy körrel hosszabb az idényzáró futam, akkor nem ért volt célba.
A holland elmondása szerint ha még egy körrel hosszabb az idényzáró futam, akkor nem ért volt célba.
Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornászt majd szülővárosában, Sopronban helyezik örök nyugalomra.
Már tizenegyre nőtt a májusi Tour de Hongrie-n, a magyar kerékpáros körversenyen induló WorldTeamek száma.

Grand Slam-tornát nyert, olimpia döntőt játszott, mégsem teljesedett ki soha a pályafutása.
A MOB tiszteletbeli elnöke szerint nagyon fontos, hogy az aranytól megfosztott sportoló előre tekint.
Lindsey Jacobellis 2006-ban a torinói játékokon elszórakozta a győzelmet, most őt koronázták meg.
Az alpesi síző Tóth Zita és a hódeszkás Kozuback Kamilla is megállta helyét a szerdai versenyeken.
Mikaela Shiffrin már az első futamban kiesett női műlesiklásban, történelmi szlovák arany.
Mennyi vesződés, probléma, idegösszeomlás – Révész Attila szerint ezzel jár majd a fiatalok szerepeltetése.
„Folyamatban levő ügyről van szó” – a NOB titkolózik Pekingben. Orosz doppingügy lehet a háttérben.
Ma megkezdődik a férfi jégkorongtorna a téli olimpián. A házigazda szereplését hatalmas kételyek övezik.
A Mol Fehérvár vezetőedzője örül, hogy nagy nyomás alatt kell dolgoznia, amihez már hozzászokott.
Nem lehetett kérdés a továbbjutás az első negyedóra után, Szabics Imre győzelemnek örülhetett.
A Falco Szombathely a negyedik negyed közepéig tartotta magát, de Perl kiállítása után nem volt esélye.
Döbbenetes felvétel arról, hogy a hazaiak versenyzője hogyan ejtette ki kanadai vetélytársát.
Hátrányból fordítottak a hazaiak, Csongvai Áron a hosszabbításban rúgta a győztes találatot.
„Biztosítsák a tisztességes és az olimpiai mozgalomhoz méltó, elfogulatlan bíráskodást!”
Natalie Geisenberger két hónapja súlyos kritikákkal illette az olimpia helyszínét.
A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya a Játékidő Alapítványnak adományozott táblagépeket, színes nyomtatókat.
Sztanyiszlav Csercseszov az orosz sajtónak elismerte: a Ferencváros két játékossal is tárgyalásban áll.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A francia országúti kerékpáros-körverseny utolsó szakaszán a hagyományoktól eltérően nem sprintbefutó döntött a Champs-Élysées-n.
A magyar párbajtőröző szoros mérkőzésen vereséget szenvedett a világbajnoki fináléban.
Másfél órával el kellett halasztani a Belga Nagydíj rajtját.
Toprak Razgatlioglu a vb-pontversenyben már 26 pontos különbséggel vezet.
Szoboszlai Dominik, Kerkez Milos és Pécsi Ármin csapattársa három és fél év után hagyja el a Vörösöket.
A magyar származású, svéd válogatott csatárt alaposan megünnepelték újdonsült csapata szurkolói.
Juhász Roland még nem tudja, hogy újra játszhat-e még az amatőrök között.
A magyar származású sztár a gyógyszerek rabja volt tíz éven át.
Bajban a madarak.
Több részlet is kiderült egy régi fogadásról.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.