I. Lajos király legkisebb lánya, Hedvig 621 éve halt meg

Szent Hedvig, vagy ahogyan a lengyelek nevezik, Jadwiga Andegaweńska nagy hatású alakja a kereszténységnek.

„A királylány csendes ámulattal

Ült azonban: a szent könyv előtte

Nyíltan állt, s a vérívó magyarnak

Régi nyelvén új csodát beszéle...”

(Vörösmarty Mihály: Hedvig)

A fenti sorok Vörösmarty Mihály Hedvig című verses legendájából valók, melyben I. Lajos király legkisebb lánya, Hedvig a Bibliát olvassa, és a jövőjén tűnődik, majd az isteni bölcsesség segítségével meghozza élete legnagyobb döntését. A legenda folytatásában megjelenik Gábor arkangyal mint az égi szféra követe, és légies csókjával megerősíti a királylány kiválasztottságát. Eddig a csodás történet. Nézzük meg, hogyan kapcsolódik mindez a valóságos, történelmi Hedvig személyéhez!

Szent Hedvig vagy ahogyan a lengyelek nevezik, Jadwiga Andegaweńska nagy hatású alakja a kereszténység és Európa történetének. 1373-74 telén született magyar uralkodói családban, Nagy Lajos magyar-lengyel király és Kotromanics Erzsébet boszniai hercegnő negyedik lányaként. Az Anjou-ház legfiatalabb hercegnője – aki ükanyja, Mária nápolyi királyné (IV. Béla lánya) révén női ágon Árpád-házi leszármazottnak is számít – Budán látta meg a napvilágot. Hedvig születésekor Lajos már tudta, hogy a várva várt fiú utód nem fog megszületni, így birodalmának trónjait három felcseperedő lánya, Katalin, (ifjabb) Mária és Hedvig között kell majd szétosztania, mivel elsőszülött gyermeke, (idősebb) Mária csecsemőkorában meghalt. A női utódlás biztosítására a király bevezette a magyar jogrendbe a fiúsítás gyakorlatát, ami azt jelentette, hogy lányai később saját jogon uralkodhatnak majd, mert királyként (rex) fogják megkoronázni őket. Hedvig születése után nem sokkal apja a kassai privilégiumban a lengyelekkel is megegyezett a leányági örökösödésről.

Lajos nagyszabású dinasztikus terveket szövögetett: lányainak a legelőkelőbb európai udvarokból keresett jegyeseket. Katalin azonban nyolc éves korában elhunyt, és az idősödő uralkodó már csak két fiatalabb lánya jövőjét egyengethette: (ifjabb) Máriát Luxemburgi Zsigmonddal, III. Kázmér lengyel király dédunokájával jegyezte el, és a lengyel trónt jelölte ki számukra. Hedvignek pedig a Magyar Királyságot szánta, ezért neki a szomszédos Ausztria egyik hercegét, Habsburg Vilmost választotta leendő párjául. A házasságokat – szerződés formájában – gyermekkorban megkötötték.

Hedvig mélyen vallásos légkörben nevelkedett. Apja uralkodása alatt a magyar egyház fénykorát élte. Lajos király számos kolostor alapításával támogatta a magyar eredetű pálos rendet, és a ferenceseknek is gazdag adományokat juttatott. Tudományszeretete, bőkezűsége sok tudós papot vonzott udvarába, ahol virágzott a korabeli európai kultúra.

A király 1382-ben bekövetkezett halála mindent megváltoztatott. Erzsébet királynő és néhány főúr akaratából Máriát Székesfehérváron megkoronázták, mire trónviszály tört ki az országban. A lengyel bárók sem fogadták el Mária uralkodását. Lengyelország a szétesés szélén állt, a szemben álló felek már-már háborúba keveredtek egymással. Ráadásul külső ellenség is fenyegette őket: nyugatról a Német Lovagrend, keletről pedig a pogány litvánok betöréseitől kellett tartaniuk. Erőskezű uralkodóra volt szükségük, olyanra, aki nem a távoli Budáról kormányoz. Ezért a kisebbik Anjou hercegnőnek, Hedvignek ajánlották fel a trónt, azzal a feltétellel, hogy Krakkóba költözik, és feleségül megy Jogailához, az akkor még pogány litvánok fejedelméhez, aki közel 20 évvel volt idősebb nála, s aki ígéretet tett, hogy ha a házasság létrejön, megkeresztelkedik, s egész népével felveteti a kereszténységet.

A kialakult helyzet – mely századokkal később Vörösmartyt a bevezetőben idézett vers megírására ihlette – sorsdöntő kérdések elé állította a még gyereklány Hedviget:

· Elfogadja-e a lengyel trónt, hiszen akkor el kell hagynia anyját, hazáját, és idegen országba kell költöznie?

· Elfogadja-e a pogány litván nagyfejedelem, Jogaila felajánlott kezét, akit nem ismer, még sosem látott?

· Rá tudja-e szánni magát, hogy elváljon Habsburg Vilmostól, akivel együtt nevelkedett, és akit szeret.

· Föláldozza-e személyes boldogságát dinasztikus és keresztényi kötelességből?

Ha igent mond, cserébe Jogaila felajánlotta, hogy megtéríti egész népét, a harcias, vad és a nagy területen uralkodó litván népet, amely addig pogány volt, a legutolsó pogány nép egész Európában.

Nagy volt a tét, Szörényi László szép megfogalmazásában: egy nemzetet megmenteni az örök életnek. És bátor volt a válasz: 1384-ben Hedvig Krakkóba költözött, és október 16-án, védőszentjének, Sziléziai Szent Hedvignek az ünnepén, a Wawel székesegyházban fejére helyezték az Anjou-ház színarany, liliomos koronáját. Ezt követően nyilvánosan felbontotta Vilmossal kötött formális házasságát, melyet a pápa is érvénytelennek nyilvánított.

Jogaila (lengyel kiejtéssel Jagelló) az esküvő előtt három nappal beváltotta ígéretét, és testvéreivel, kíséretével együtt megkeresztelkedett. Vilmos tiltakozott, de hiába, Jagelló kifizette neki a 200.000 aranyat, amelyet a házassági szerződés felbontása esetére kötött ki, majd 1386. február 18-án feleségül vette Hedviget. Házassága révén a későbbiekben a Jagelló-dinasztia alapítója lett, és utódai vezető szerephez juttatták a Jagelló-házat a Habsburgok ellenében a 15. század végi Közép-Európában. Két héttel az esküvő után II. Jagelló Ulászló néven lengyel királlyá koronázták, és létrejött a lengyel-litván perszonálunió. (Ő az első Jagelló a lengyel trónon, de volt előtte egy I. Ulászló nevű király). Jagelló orosz anyja, Uljana azt szerette volna, ha fia a moszkvai nagyherceg lányát veszi feleségül, ami azzal járt volna, hogy Litvániában az ortodox kereszténység terjed el. Ebben az esetben az ország idővel valószínűleg beolvadt volna Oroszországba, a litván nyelv pedig elszlávosodott volna. Jagelló is történelmi döntést hozott tehát, amikor Hedviget választotta: házassága révén Litvánia Európában maradt.

A nagy korkülönbség ellenére a házasság jól sikerült, Hedvig szeretetben élt férjével. Részt vállalt a kormányzásban, elmélyült új hazája gondjaiban. A litvánok keresztény hitre térítésének elhivatott apostola lett, a türelem és az irgalom elvét képviselte férje kemény fellépésével szemben. A keresztény vallás átvételének folyamatát belső felismerés következményének akarta látni, ezért a missziós munkában az üdvösség és a kegyelem elnyerésének lehetőségét és fontosságát hangsúlyozta. Belátta, hogy a meggyőzésen alapuló, békés térítéshez a nép nyelvét beszélő papokra és helyi egyházszervezetre van szükség. Ezért 1387-ben férjével együtt megszervezte a vilniusi püspökséget, mely a térítőmunka központja lett. A litván papság megalapítására 1397-ben ösztöndíjat és kollégiumot alapított a prágai egyetemen, hogy legyen elég hittérítő és teológus, aki anyanyelvén szól a néphez. Ezzel egy időben Lengyelországban is meg akarta újítani a vallási életet: 1397-ben teológiai fakultással bővítette a krakkói Studium Generalét, amivel elérte, hogy a hanyatlásnak indult intézmény pápai hozzájárulással egyetemi rangra emelkedjék és folytathassa működését. Hedvig támogatásának köszönhetően ma a krakkói Jagelló Egyetem a világ egyik legrégibb alapítású, folyamatosan működő egyeteme.

A királynő, aki több nyelven is beszélt, műveltségét apja fényes udvarából hozta, ahol virágzott a tudomány és a művészet minden ága, és a latin mellett a magyar nyelv fontosságát is hangsúlyozták. Biztosra vehetjük, hogy a Magyar Anjou Legendárium latin feliratos képes történetein túl – mely az Anjou-gyerekek számára készült – Hedvignek főként magyar nyelvű olvasmányai voltak. Ismerhette például az 1370 körül keletkezett legendafordítást Szent Ferenc életéről, és az sem kizárt, hogy bibliai szövegeket is olvasott magyarul – ahogyan ezt a bevezető verssorokban a költő is feltételezi. Hedvig kiváló intellektussal volt megáldva, és olyan szellemben végezte hittérítő és művelődésterjesztő tevékenységét, amely előre mutat a későbbi századok anyanyelvközpontú igehirdetői ideálja felé. Jan Długosz krakkói kanonok, történetíró elmondja róla, hogy a királylány, amikor megérkezett Krakkóba, elkezdte lengyelre fordítani vagy fordíttatni a Bibliát. Az egyik legbecsesebb lengyel nyelvemlék, a Sárospataki kódex néven ismert legrégibb lengyel bibliafordítás feltehetően azonos az általa készített vagy készíttetett fordítással.

Hedvig egész életében fáradhatatlanul dolgozott: tárgyalt a Német Lovagrenddel a tartós béke érdekében; templomokat, kolostorokat építtetett; oltárokat emelt és kórházat alapított. Részvéttel és cselekvő szeretettel fordult a szegények, betegek, elhagyottak felé, irgalmas jótékonyságáért nagy tisztelettel és szeretettel vette őt körül a nép.

Fiatalon halt meg, 1399. július 17-én, gyermekágyi lázban. Újszülött gyermeke is vele halt. „Végrendeletében minden ékszerét, ruháját, pénzét és minden királyi öltözetét a szegények megsegítésére és a krakkói egyetem megújítására hagyta.” – írja Jan Długosz. A Wawel székesegyházban helyezték örök nyugalomra. Már röviddel halála után szentként emlegették, de a hivatalos pápai eljárás évszázadokat váratott magára. Végül 1997. június 8-án II. János Pál pápa a teljes pompájában tündöklő Krakkóban, óriási tömeg jelenlétében szentté avatta Hedvig királynőt, aki Lengyelország nemzeti szentje és Litvánia apostola lett.

Budapesten egy különleges műalkotás őrzi emlékét. Fenn a várban, a Bécsi kapu mellett áll II. Jagelló Ulászló és Hedvig (litvánul Jogaila és Jadvyga) monumentális szoborpárosa, Dalia Matulaite litván szobrászművész alkotása (2013). Matulaite az ősi balti, kereszténység előtti kultúra letisztult, expresszív formáival dolgozik, műveiben legendákat kelt életre. Budapesti alkotásában a balti motívumok egyedi módon ötvöződnek egy másik ősi kultúra, az egyiptomi művészet jellemzőivel: Ulászló és Hedvig szimmetrikus, frontálisan megjelenített alakja a fáraószobrok nyugalmát és fenségét idézi. Az emlékmű talpazata úgy helyezkedik el a várfal előtt, hogy egyfajta előörs, védőbástya benyomását kelti. Ugyanakkor királyi trónnak is látjuk, melyen Jagelló és Hedvig – a nagy korkülönbséget és kulturális különbözőségüket jelölendő – igen távol ülnek egymástól. Távol, de szinte osztatlan trónon. Ez kiemeli házasságuk történelmi jelentőségét: a közös célért való eszmei-lelki összeforrást, egységet. Közöttük Magyarország, Lengyelország és Litvánia címere látható a három ország dicső közös történelmének emlékére. Az alkotásból sugárzó nyugodt, monumentális erő és a sziluettek letisztult egyszerűsége kiemeli Jagelló és Hedvig alakját az időből, és áthelyezi őket a rendíthetetlen időtlenség közegébe.

Dr. Kerékjártó Ágnes, tudományos munkatárs

Nyelvtörténeti Kutatóközpont

A teljes írás a Magyarságkutató Intézet honlapján érhető el.