
Kiderült a tökéletes nokedli titka
A nokedli, vagy ahogy felénk hívják, galuska elkészítése alapvetően nem egy bonyolult folyamat, csak néhány apróságra oda kell figyelni.
„Magyarországon elsősorban A1-es, valamint A1-A2-es béta-kazein fehérje genotípusú tejet fogyasztunk, mivel az Európában és hazánkban is első számú tejelő szarvasmarhának számító holstein-fríz fajtájú tehén ilyen tejet ad” – fogalmazott Béri Béla, az egyetem állattenyésztési tanszékének tanára.
Elmondása szerint a tanszéken négy tejhasznosítású, valamint a kárpáti borzderes szarvasmarhafajta tenyésztését vizsgálják, ezek a fajták ugyanis feltételezhetően A2-es tejet termelnek.
A jelenlegi laboratóriumi vizsgálatok középpontjában az angol jersey fajta áll, amely a holstein-frízhez képest ugyan kevesebb tejet ad, azonban zsír- és fehérje-összetétele sokkal jobb, és az első eredmények alapján A2-es tejet termel – ismertette a kutató.
Hozzátette:
az A2-es tej nem tartalmazza azt a fehérjetípust, ami emésztési problémákat okoz.
Kutatásukban az állományból begyűjtött fülporcminták segítségével más genetikai jellemzők mellett meghatározzák, hogy az adott egyed az A1-es vagy az A2-es típushoz tartozik-e.
Az esetleges problémákat okozó fehérje megjelenése egy genetikai módosulás, mutáció következménye, így a régebbi szarvasmarha fajtáknál nagy valószínűséggel nem jelenik meg.
A holstein-fríz meghatározóan A1-es tejet állít elő, azonban vannak olyan egyedek, amelyek a „szupertej” elválasztására is képesek. A mesterséges termékenyítésben résztvevő, A2-es típust örökítő tenyészbikák szelektálásával és felhasználásával a holstein-fríz fajtánál is előnyösen változhat a tejfehérje-összetétel, és mivel egy apaállattól akár több százezer utód is származhat, a megfelelő bikák kiválasztásával gyors eredményt lehet elérni – magyarázta Béri Béla.
Az egyetemi docens azt mondta, a mintákat jelenleg Kanadában elemzik, de a technikai feltételek helyben is adottak. A kutatók a közeljövőben szeretnék elérni, hogy a molekuláris genetikai vizsgálatokat a DE mezőgazdaság-, élelmiszertudományi és környezetgazdálkodási karának a laboratóriumában végezzék el, és a vizsgálatok tanúsítványként szolgálhatnak a szarvasmarha-tenyésztők számára az állományuk által termelt tej fehérje-összetételének igazolására.
A magyar tejipar is figyelemmel követi a vizsgálatokat, és az A2-es tej forgalmazásáról is egyeztetnek a piaci szereplők – fűzte hozzá a szakember, megjegyezve: Magyarországon alacsony a tejfogyasztás, a kutatás célja, hogy fellendítsék ezt a piacot.
Az eredeti cikket IDE KATTINTVA olvashatja.
Tévhitek a háziállatok kedvenc ételeiről
Már gyerekkorunkban megtanultuk, hogy melyik állatnak mi a kedvenc étele, és erre egészen biztosan a mai napig is emlékszünk. De vigyázat, ezek közül több információ is téves és kifejezetten rosszat tehet az állatoknak, ha azzal etetitek őket.
A macskákat gyakran látjuk a mesékben és különböző rajzokon tejet lefetyelni. De valóban jót tesz ez nekik? A válasz az, hogy nem igazán, ugyanis a tej sok cica számára gyomorproblémákat okozhat, mert nem tudják rendesen megemészteni a laktózt (ahogy egyébként a kutyák sem).
A nokedli, vagy ahogy felénk hívják, galuska elkészítése alapvetően nem egy bonyolult folyamat, csak néhány apróságra oda kell figyelni.
Az nagyon jó, ha mindig van a fagyasztóban némi tőkehús, arra az esetre, hogy legyen mit előkapni, ha csak gyorsan összedobnánk valami finomat.
Mivel a tojás rengeteg értékes tápanyagot tartalmaz, ezért különösen egészséges a rendszeres fogyasztása.
A sajtfogyasztással kapcsolatban nemcsak hogy megoszlanak a vélemények, de gyakran teljesen ellentétes álláspontok kerülnek szembe egymással.
Kocsis Máté: Az ukrán titkosszolgálat összejátszik a Tisza Párttal
Slot súlyos döntést hozott a Liverpool-játékos távozása után
Ha így alszol éjszaka, komoly betegséget jelezhet
Orbán Viktor is reagált a Magyarország elleni ukrán lejárató hadjáratra
Rémisztő üzeneteket találtak a Madeleine McCann-ügy gyanúsítottjának számítógépén
Folytatta elképesztő menetelését a Győr
Trump ismét beszélt Zelenszkijjel
Hamilton minden idők legjobbja, de technikailag már túl van a csúcson
Óriási szenzáció Tatabányán: kihalás szélén álló fajt találtak a Csónakázó-tóban + videó
Kovács Kokó István visszatér a ringbe – nem akárkivel csap össze
A Győr a szakadék szélére taszította a Fehérvárt
A Barcelona szenzációs hírt közölt a magyar futballistájáról
A nokedli, vagy ahogy felénk hívják, galuska elkészítése alapvetően nem egy bonyolult folyamat, csak néhány apróságra oda kell figyelni.
Az nagyon jó, ha mindig van a fagyasztóban némi tőkehús, arra az esetre, hogy legyen mit előkapni, ha csak gyorsan összedobnánk valami finomat.
Mivel a tojás rengeteg értékes tápanyagot tartalmaz, ezért különösen egészséges a rendszeres fogyasztása.
A sajtfogyasztással kapcsolatban nemcsak hogy megoszlanak a vélemények, de gyakran teljesen ellentétes álláspontok kerülnek szembe egymással.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.