Verespatak: kinek az aranytartaléka?

Mai magyarországi mércével nem egyszerű felfogni azt, hogy mit is jelent, ha egy állam saját aranybányákkal rendelkezik. Pedig Erdély és a Felvidék is bővelkedett nemesfémben. Csak az ódon Verespatak környékén háromszáz bányatársulat és nyolcszáznál is több érczúzó malom működött a békeidőkben, olyan fanyilas zúzóművekkel, mint amilyet ezen a képen is láthatnak.

Jó száztíz évvel ezelőtt, amikor ez a képeslap készült, még ilyen „aranymalmoktól” voltak hangosak a mérhetetlen nemesfémtartalékot rejtő Erdélyi-érchegység bányavidékei. Az itteni – beszédes nevű – „Aranynégyszögben” fekvő Verespatakon akkor még szó sem esett ciános bányászatról, no meg az ezzel járó, megsemmisítő erejű táj- és kultúrarombolásról. Pedig ennek az árnya manapság is évről-évre rávetül a nagy múltú bányavárosra, ahol a neves geológus, Wanek Ferenc szerint először a szkítákkal rokon agatirszek voltak az urak jóval Krisztus születése előtt.

Képeslapunkat illetően persze szólni kell arról az Octavian Goga költötte versikéről, amit gyaníthatóan Trianon után nyomtattak rá utólagosan erre a lapra. A Munții noștri aur poartă, Noi cerșim din poartă-n poartă (szabad fordításban: Hegyeink tele vannak arannyal, De mi háztól-házig koldulunk) kezdetű „román nemzeti vagyonféltő” versike különösen beszédes itt, erre a verespataki lapra applikálva. Mert csak fel kell tenni a kérdést: mióta is tartozik Romániához Verespatak?

Ezért bízzunk abban, hogy az anyaföldben marad az a 300 tonna arany (a magyar aranytartalék jelenleg 94,5 tonna), és az az 1600 tonna ezüst, meg a ki tudja mennyi platina, s molibdén, amit a mélyben sejtenek a külföldi szipolycégek. Legalább addig, amíg meg nem fordul a törtélelem aranymalmának a kereke.

Sorozatunk következő, 8. részében Szolnokra röpít el minket egy 104 éves mesélő képeslap.

A sorozat további epizódjait ITT tekintheti meg.

Borítókép: Először a szkítákkal rokon agatirszek bányászhatták a verespataki aranyat. Fotó: Balázs D. Attila