A legismertebb, a Pangea, már a negyedik szuperkontinens volt a Föld eddigi történetében
Az összes szárazulatot magában foglaló hatalmas szuperkontinensek még ha ritkán is alakulnak ki, de egyáltalán nem tekinthetők a földtörténeti múlt, sőt, a jövő kivételes képződményeinek. A Föld legfelső, a kéregből és a felső köpenyből álló szilárd része, a litoszféra, hét nagyobb és több kisebb lemezből áll, amelyek egymáshoz képest folyamatos mozgásban vannak. A litoszféralemezeket a Föld magjában termelődő és felfelé irányuló hőáramlatok mozgatják – olvasható az Origó cikkében.
Emberi idősíkon szemlélve a kontinentális lemezek mozgása szinte észrevehetetlenül lassúnak látszik, de geológiai időskálán mérve mindezt már megdöbbentőek lehetnek a változások. A litoszféralemezek egymáshoz képest való mozgása szerint háromféle lemezszegélyt különböztethetünk meg: az ütköző vagy konvergens, az egymástól távolodó, széttartó divergens, valamint az egymás mellett haladó, úgynevezett súrlódó lemezszegélyeket.
A litoszféralemezek tektonikus mozgására vezethetők vissza a földrengések, a hegységképződés, az óceáni árkok kialakulása, valamint az ezekhez kapcsolódó szigetív-vulkanizmus, az óceáni kéreg alábukása, a szubdukció, de az új óceánokat kinyitó riftesedés, a hasadékvölgyek képződése is.
E mozgási sebességek nem egyenletesek: éves szinten 0,66 és 8,2 cm között változnak. Ez a lassú mozgás, vagyis a kontinensek egymástól való távolodása, illetve közeledése pár száz vagy ezer év alatt ugyan még nem eredményez látványos változást, de évmilliókkal mérve ezt a folyamatot, a lemeztektonika drámai módon megváltoztatja a Föld arculatát.
A kontinensek vándorlása időnként azt eredményezi, hogy az összes szárazulat egyetlen hatalmas szuperkontinenssé áll össze. A szuperkontinensek geológiai idővel mérve nem túl stabil, illetve hosszú életű képződmények, mivel a könyörtelen lemeztektonika előbb-utóbb szétdarabolja ezeket. A földtani bizonyítékok szerint az első ismert „szuperföld”, a Columbia nagyjából kétmilliárd éve keletkezett. Az ezt követő szuperkontinens, a Rodina mintegy 1,1 milliárd éve állt össze, és a prekambriumi kor vége felé, 750 millió éve semmisült meg.
Közvetlenül a magasabb rendű élet megjelenését megelőző „kambriumi robbanás” előtt, 550 millió éve semmisült meg a Pannotia őskontinens, amelynek négyfelé esett darabjaiból állt össze az eddig utolsó hatalmas szuperkontinens, a nagyjából 300 és 170 millió évvel ezelőtt létezett Pangea.
Magyarország az Egyenlítőn, Kína pedig az északi sarkkör felett
Az első dinoszauruszok már ezen a hatalmas, észak-déli irányú és egy vastag kiflire hasonlító szuperkontinensen jelentek meg. Amikor 249 millió éve beköszöntött a dinoszauruszok koraként is emlegetett mezozoikum, a földtörténeti középidő, a Pangea egy kissé elfordult, és az Egyenlítőnél e hatalmas kontinens mélyére benyomuló nagy tengeröböl, a Tethys megkezdte széles óceánná tágulását. A Pangea egyetlen szárazulatként magába foglalta a mai Észak- és Dél-Amerikát, az Antarktiszt, Afrikát és Indiát, Ausztráliát, valamint Európát, illetve Ázsiát.
A mai Magyarország területe, pontosabban az ezt alkotó egyik mikrolemez ekkor még az Egyenlítő közelében, az egyre szélesebbre nyíló Tethys északnyugati partvidékén feküdt.
A Dunántúli-középhegység jelentős részét felépítő triász időszaki dolomit, mint amilyen például az M1-es autópálya mentén Tatabányánál a műút fölé emelkedő Turul-emlékmű fehér sziklatömege, ekkor, nagyjából 230-220 millió éve a Tethys-óceán afrikai selfjén, forró éghajlaton rakódott le a jól átvilágított, rendkívül sekély és langymeleg trópusi vízben.
Az egykorú kőzetanyag és az abba zárt fosszíliák alapján, valamint a paleomágneses mérések segítségével egészen pontosan felvázolhatóak a szuperkontinenssé összeállít Pangea körvonalai, illetve megállapíthatóvá váltak a méretei is. Ezt a hatalmas szárazulatot az ős Csendes-óceán, a Panthalassza ölelte körül.
A Pangea kontinens belsejében rendkívül száraz és forró sivatagi éghajlat uralkodott, a tengerparti sávokat, így a „korabeli Magyarországot” is a nedvesebb trópusi monszun éghajlat jellemezte – olvasható az Origó cikkében.
A teljes cikk ide kattintva érhető el.
Borítókép forrása: Massimo Pietrobon
