kultúra Magyarságkutató Intézet évforduló

A magyar dervis – 190 éve született a közép-ázsiai vándor, Vámbéry Ármin

Vámbéry Ármin az éles kontrasztok embere volt, érettségi nélkül lett egyetemi tanár és akadémikus, a mély nyomorból eljutott a paloták fényűző világába.

Forrás: Magyarságkutató Intézet2022. 03. 19. 8:10

Vámbéry Ármin az éles kontrasztok embere volt, érettségi nélkül lett egyetemi tanár és akadémikus, a mély nyomorból eljutott a paloták fényűző világába, lenézett izraelitából keresztény és mohamedán uralkodók tanácsadója lett.

Mindezt rettenthetetlen tudásvágya, mérhetetlen szorgalma és büszke magyar öntudata révén érte el.

A hivatalos életrajzi adatai szerint 1832. március 19-én született Dunaszerdahelyen. Ezzel szemben születésének tényleges ideje teljesen bizonytalan, ő maga is csak feltételezni tudta, hogy valószínűleg 1831-ben vagy 1832-ben jött a világra. Bár szülővárosának Dunaszerdahelyt tekintette, tényleges születési helye bizonyosan nem Dunaszerdahely, ahova mostohaapja unszolására költözött át a család. Minden valószínűség szerint a Pozsony vármegyei Szentgyörgyön született.

Az életben és pályáján való indulását súlyosan hátrányos helyzetből kezdte. Hosszú ideig befolyásolta előrejutását, hogy ortodox zsidó családba született, noha áttért a református hitre, és főleg 1849-es megrázó élményei hatására rettenthetetlen magyar nacionalista hazafi lett. Nem volt elég, hogy mostohaapja üzleti sikertelensége miatt nyomorúságos körülmények között tengődött a család, Vámbéry gyerekkorában csípőbetegsége miatt lényegében a bal lábára megbénult. Ezen testi fogyatékossága élete végig elkísérte.

Korán elkezdett érdeklődni a nyelvek iránt, és önképzés útján hamar poliglott emberré vált. A nyelvtudomány és a nyelvek – különösen a keletiek – iránti vonzalma nem öncélú volt, hanem a magyar nyelv eredetének kérdésköre izgatta elméjét. Amint Küzdelmeim című művében fogalmaz: „A magyar nemzetnek és nyelvének titokzatos és máig tisztázatlan eredete nyelvészeti tanulmányaim elejétől fogva különös tárgya volt érdeklődésemnek.”

A nyomorból önerejéből, saját magát folyamatosan keményen képezve jutott el a legmagasabb fokú elismertségig. Annak ellenére, hogy még az érettségit sem szerezte meg, a Magyar Tudományos Akadémia tagjává és nemzetközi hírű tudóssá vált. Sanyarú gyerekkora hozzászoktatta a nélkülözések tűréséhez, ami a vándorutak nehézségeinek leküzdésében felettébb hasznosnak bizonyult

Vámbérynak 1857-ben adódott módja arra, hogy elinduljon álmai egyik úti célja, Isztambul felé. Rendkívüli nyelvtudása és a különböző népek irodalmának ismerete, amely kiváló előadói képességekkel is párosult, a legbefolyásosabb török személyiségek házainak kapuját is szélesre tárta előtte, aminek köszönhetően Resid effendiként kezdték Isztambulban tisztelni. Itt jelenik meg első írásos műve 1858-ban, a Német–török zsebszótár. Ennek kiadásakor kezdi el használni családi neveként a Vámbéryt a születése óta viselt Wamberger helyett.

1860-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választja, székfoglalóját 1861-ben tartja A török történeti irodalomról címmel. Az Akadémia támogatásával indul el újabb keleti útjára, amelynek során eljut először Perzsiába, majd magát török dervisnek álcázva olyan, európai ember számára elérhetetlen, mesés közép-ázsiai városokba is, mint Bokhara vagy Szamarkand. 1864-ben jelenteti meg útleírását Travels in Central Asia címmel Londonban, ahol a társasági elit a nagy világutazónak és felfedezőnek kijáró tisztelettel vegyes kíváncsisággal fogadja, kontrasztjaként az itthoni közömbösségnek.

1865-ben Ferenc József császár kihallgatáson fogadta mint kinevezendő egyetemi tanárt. A sikeres kihallgatás eredményeként megkapta a Pesti Egyetem Keleti Nyelvek Tanszéke katedráját. Egyetemi oktatói munkáját 1905-ig folytatta, a magyar felsőoktatásban gyakorlatilag ő honosította meg a rendszeres orientalisztikai képzést. Egyik első tanítványa volt a világhírűvé lett iszlámkutató, Goldziher Ignác. Vámbéryt világviszonylatban is a turkológia mint tudományág egyik megalapítójának tekinthetjük, Dobrovits Mihály értékelése szerint: „Vámbéryban pedig e tudományág Böthling és Radloff mellett harmadik alapító atyját tisztelhetjük.”

1872-ben kilenc tudóstársával részt vesz a Magyar Földrajzi Társaság megalapításában, amelynek kezdetben alelnöke lesz, végül örökös tiszteletbeli elnöke. 1876-ban megválasztották rendes tagnak a Magyar Tudományos Akadémián, 1894-ben pedig elnyerte az igazgató tagságot is.

Vámbéry először számolt be Közép-Ázsia egyes területeinek néprajzi vonatkozásairól. Elsőként foglalkozott behatóan a keleti török nyelvvel és irodalommal. A törökség összes ágáról átfogó képet adott A török faj etnológiai és etnográfiai tekintetben című művében. Politikatudományi munkássága különösen Angliában (elsősorban 1865–1885 között) volt jelentős, ahol sokáig hiába hangoztatta az oroszok erős ázsiai expanziós szándékait. Később az élet fényesen beigazolta nézőpontjának helyességét. Megbecsültségét mi sem fejezi ki jobban, mint az, hogy 1889-ben Viktória királynő meghívta egy kétnapos látogatásra windsori kastélyába. Viktória utódjától, VII. Edvárdtól pedig 70. születésnapjára megkapta a Victoria-rend III. (parancsnoki) osztályát. Politikai eszmecserét keleti uralkodókkal is folytatott, többször találkozott a perzsa sahhal, II. Abdul-Hamid szultánnal pedig jó ideig bizalmas viszonyt ápolt.

Vámbéry jelentős szerepet játszott az MTA Könyvtár Keleti Gyűjteménye értékes török kéziratokhoz jutásának előmozdításában is, saját adományai és hagyatéka mellett, közbenjárása révén valósulhatott meg az úgynevezett Szilágyi-hagyaték megvásárlása, amely a gyűjtemény török kéziratainak körülbelül felét teszi ki.

Fő résztvevője volt a magyar nép és nyelv eredetéről zajló, rendkívüli hevességű tudományos vitának, az ugor–török háborúnak Budenz és Hunfalvy ellenfeleként. Ebben a vitában elszenvedett veresége zárójelbe tette turkológiai és néprajzi munkájának jelentőségét, pedig Hazai György értékelése szerint: „Van azonban egy pont, ahol Vámbérynek ma is elevenen ható hagyományként jelen kell lennie a magyar tudományban. Vámbéry a sokkal, de sokkal kedvezőtlenebb lehetőségek korában egy tudós élet munkájával mutatta meg, hogy a turkológia művelése hány és hány területen áll szoros összefüggésben a nemzeti tudományossággal. A magyar nyelv és történelem ezer évnél jóval nagyobb időszakra kiterjedő török kapcsolatainak valamennyi szférájában – a korai kapcsolatoktól az oszmán-török érintkezések századain át a maga koráig – értékes tudományos munkák sorával dokumentálta a turkológiai kutatások széles spektrumát, e kutatási munkáknak tudományosságunk számára való felbecsülhetetlen értékeit.”