Az 1941-hez viszonyított csaknem százezer fős magyar veszteség oka – a fentiekben említett okok mellett – a görögkatolikus magyarság önkényes módon történt ukránná (és görögkeletivé) való átminősítésében, az 1944–45-ös megtorlások idején megrettent magyarok egy részének (kb. tízezer fő) szlovák nemzetiségűnek történt önbevallásában, a kétnyelvű, bizonytalan identitású ugocsai magyar–ruszin lakosság ezúttal ukránná (ruszinná) válásában keresendő. Ugyanakkor meg kell említenünk, hogy az egyébként kedvező természetes szaporodású magyarság hatóságilag táplált bűntudat érzésének fokozásával, kisebbrendűségi komplexusának kialakításával, református és római katolikus egyházaik működésének szinte lehetetlenné tételével, a görögkatolikus hívőiknek a görögkeleti (ortodox) egyházba történt 1949-es átterelésével, a magyar oktatási és kulturális hálózat elsorvasztásával a természetes asszimiláció különösen a városokban magyarok ezreit olvasztotta be az új államalkotó nemzet, az ukránok soraiba.”
