„Kedves mama! Már nemsokára a magyar határt elhagyjuk. Talán könnyezik a szemem? Csak Isten látja elszomorkodott bánatomat. Amint haladunk, rossz hírek, és így tudjuk, hogy mily ütközetek várnak reánk. Kézcsók. Fiad, Béla.” Az első világégés forgatagában indult el Munkácsról ez a sokatmondó üzenet egy temesvári anyának a frontra utazó fiától. Egyik város sem Magyarország része már, s a történelem kereke akkorát fordult, hogy jelenleg Munkács és Temesvár is két különböző idegen országhoz tartozik.
Amikor e lap útra kelt 1917-ben (ezt az évet sejteti a bélyegző), döntő többségében még magyarok lakták a 17 ezres Bereg vármegyei várost. A legutóbbi 2001-es összeírás alapján Munkács 81600 főre nőtt lakossága durván átalakult: 62 900 ukránra 7300 orosz, 1100 cigány és csak 6900 magyar jutott.
Mégis hogyan jutottunk idáig? Kocsis Károly, A népesség változó etnikai arculata a mai Kárpátalja területén című tanulmánya megadja a választ: „Az eltávozott, eltávolított városi zsidók, németek és magyarok helyére – túlnyomórészt a rendkívüli stratégiai fontosságú Ungváron és Munkácson – szinte azonnal megindult az oroszok és ukránok, az 1944–1947 közötti földreform keretén belül az alföldi magyar etnikai blokk területét behálózó telepesfalvakba pedig újabb hegyvidéki ruszinok betelepítése. A háború utáni első szovjet népszámlálás 1959-ben Kárpátalja 920 ezres össznépességéből 686 ezret tekintett ukrán, 146 ezret magyar, 30 ezret orosz és 12 ezret zsidó nemzetiségűnek.
