A tengeri hajózás szén-dioxid-mentesítésével nem szabad várni, hiszen rendkívül szennyező iparágról van szó: a globális kibocsátás csaknem három százalékáért felelős, és évente körülbelül egymilliárd tonna üvegházhatású gázt bocsát ki – nagyjából annyit, mint Németország. A hajózási ágazat a hatodik legnagyobb szennyező a világon. A kibocsátás gyors csökkentése a következő három évtizedben új szabályozást, infrastruktúrát és új üzemanyagokat igényel. De hogyan néz ki a jövő zöldhajózása?
A hajózási ágazat a fosszilis tüzelőanyagoktól való függésének egyik útja egy ősi technológia, a vitorlázás alkalmazása. A szélhajtást az egyik legígéretesebb energiaforrásnak tartják. A svéd Oceanbird cég prototípus hajóján négy merev vitorla van – a szél nemcsak mozgatja a hajót, hanem segíti a manőverezést. A zöldhidrogén – amelyet megújuló energiák, például szél- vagy napenergia felhasználásával állítanak elő vízmolekulák bontásával – alkalmazásának egyik akadálya, hogy az üzemanyagot –253 Celsius-fok hőmérsékleten kell tárolni, és a személyzet külön felkészítést igényel, mivel az üzemanyag nagyon gyúlékony.
A Maersk, a világ második legnagyobb konténerszállító vállalata a zöldmetanolban látja a jövőt. A BBC szerint a cég eddig összesen 25 metanolos hajót rendelt. A zöldmetanol alacsony szén-dioxid-kibocsátású tüzelőanyag, aminek alapanyaga lehet szilárd települési és mezőgazdasági hulladék, a levegőből kivont szén-dioxid, valamint hidrogén. A zöldmetanol gazdaságos előállításának legfőbb meghatározója az elektrolízishez használt villamos energia ára, így a szén-dioxidból kiinduló gyártás versenyképességét nagyban elősegíti a nap- és szélenergia árának csökkenése. A hidrogénnel ellentétben a zöldmetanolt nem kell nyomás alatt vagy extrém hidegben tárolni, és sok kikötőben már megoldott az üzemanyag tárolása. A folyamat azonban összetett: a szén-dioxidot ki kell vonni a légkörből, amely technológia még csak kialakulóban van, drága és nem bizonyított.
