Az emberi agy két, nagyjából hasonló részből áll, de a két agyfélteke nem egyformán működik. A beszéd, az írás, az olvasás, a matematikai gondolkodás az emberek 98 százalékánál jórészt a bal agyfélteke feladata. A jobb félteke ezzel szemben a rajzok, képek, alakzatok felismerésének és értelmezésének, a térbeli tájékozódásnak és az érzelmeknek a központja. A két félteke tehát megosztja egymás között a feladatokat, aminek valószínűleg az a magyarázata, hogy így hatékonyabb lehet a működés. (A kognitív funkciók felosztása – latelarizációja – az agyféltekék között az emberi faj egyik jellemzője.) A jobbkezesség ilyen felosztás eredménye lehet.
A domináns kéz, azaz a jobbkezesség evolúciós örökség
Az emberek nagyjából 90-95 százaléka jobbkezes, ez az egyik tulajdonságunk, amely elválaszt bennünket a legtöbb főemlőstől, akik nem igazán preferálják a bal- vagy jobbkezességet. Szakemberek szerint a jobbkezesség fontos szerepet játszott az emberi evolúcióban. Ezen specializáció legkorábbi (fosszilis leletanyagban) kimutatható bizonyítékát érdekes módon nem a kézcsontokban, hanem ősi fogakban találták meg.
De miért használjuk a fogakat a kézügyesség vizsgálatára? Azért, mert a fosszilis leletekben kevés a megfelelő mennyiségű, ugyanahhoz a lényhez tartozó bal és jobb karcsont. A jobb és bal oldali csontok összeillesztése nélkül pedig lehetetlen a méret- és alakbeli különbségek vizsgálata annak megállapítására, hogy az adott egyén melyik kezét részesítette előnyben a manuális feladatok elvégzésekor. Ezzel szemben a fogak általában viszonylag jól megmaradnak a kövületekben, és megőrizhetik a karcolásokat vagy „barázdákat”, amelyek a kéztartásra utalnak.
Egy ősi felső állcsont a jobbkezesség legrégebbi bizonyítéka. Az állcsont egyik legkorábbi ősünké, a Homo habilis („ügyeskezű ember”) egyik tagjáé, aki körülbelül 1,8 millió évvel ezelőtt bebarangolt a mai Tanzánia területén. Az állkapcsot az Olduvai-szurdokban találták, ahol a világ legkorábbi régészeti nyomait tárták fel. A kutatók több csíkra figyeltek fel a fogakon. A jobbra ferde csíkok különösen a négy elülső fogon voltak dominánsak, ami a jobbkezesség jele. A szakértők szerint a Homo habilis-állkapocs a legrégebbi bizonyíték a jobbkezességre. Azért is jelentős, mert azt sugallja, hogy legalább 1,8 millió évvel ezelőtt az emberi agy fejlettsége lehetővé tette a kőszerszámkészítés koordinálását. A jobbkezesség tehát sokkal többet jelent számunkra, mint a jobb kéz használatának előnyben részesítése.
Már a Neander-völgyi embernek is a jobb volt a domináns keze
Kutatók az európai Neander-völgyiek fogainak elülső oldalán is csíkokat észleltek. Feltételezésük szerint ezek akkor keletkeztek – ahogy egykoron az ügyeskezű embernél –, amikor a megmunkálandó anyag egyik végét a fogukkal, a másikat a kezükkel tartották és a szabadon maradt kézben fogott kőszerszámmal megmunkálták azt. A kőszerszám időnként a fogakba ütközött.
Ezeket a műveleteket megismételték olyan kísérletek során, amelyeknél a résztvevők fogvédőt viseltek. Az eredmények azt mutatták, hogy a jobbra ferde csíkok akkor keletkeznek a fogakon, ha az anyagot bal kézzel húzzák, és jobb kézzel munkálják. A jobbra ferde csíkok ezért jó mutatói a jobbkezességnek.
A Neander-völgyiek megvastagodott al- és felkarcsontjai mellett az általuk használt szakócák, balták és kőpengék is egyértelműen a jobbkezességre utalnak. A modern emberek esetében a többet használt kéz 5–15 százalékkal erősebb és izmosabb, a Neander-völgyieknél akár ötvenszázalékos eltérés is kimutatható. A szakemberek szerint a néhány ismert Neander-völgyi alkotás szintén a jobbkezesség dominanciáját jelzi. A spanyolországi Maltravieso-barlangban lelt 66 ezer évvel ezelőtti rajzok elemzése szerint az egykori művész jobb kézzel alkotott.
A kutatók azonban azt még nem tisztázták, hogy milyen evolúciós előnyt hozott ez a féloldalasság, és mi az oka, hogy őseink többsége a mai emberekhez hasonlóan nem a bal, hanem a jobb kezét részesítette előnyben.
Borítókép: A Neander-völgyiek többsége is jobbkezes volt (Fotó: AFP)
