A figyelemhiányos/hiperaktivitás zavar (attention-deficit/hyperactivity disorder, ADHD) a gyermekkor óta tartósan fennálló, más pszichiátriai vagy testi betegséggel, szerhasználattal nem magyarázható rendellenességet jelenti, amely az élet több területén is nehézségeket okoz. A jelenséget idéző állapot első orvosi említése 1798-ban történt, amikor a skót Alexander Crichton azt írta le, hogy egyesekre mentális nyugtalanság, a tartós figyelem és összpontosítás hiánya és az elterelhetőség jellemző. Az 1930-as és 1980-as évek között hiperkinetikus rendellenességként emlegették ezt a jelenséget.
Peter Conrad, a massachusettsi Brandeis Egyetem orvosszociológusa 2014-es tanulmányában kollégájával, Meredith Bergey-vel arról írt, hogy az ADHD térnyerése a valós zavarok jelentkezése mellett egyéb tényezővel is magyarázható. A diagnózist a szülők azon vágya is vezérelheti, miszerint ha megállapítják az ADHD-t, a helyi önkormányzatoktól érkező támogatások felbecsülhetetlen értékűek lehetnek az iskolában küszködő gyerekeknek (és családjuknak). Egy 2018-as amerikai tanulmányban azt közölték – erről a Newscientist.com írt –, hogy az ADHD-s gyerekek ellátására többletforrást biztosító államokban 15 százalékkal nagyobb valószínűséggel diagnosztizálnak ADHD-t és 22 százalékkal nagyobb valószínűséggel írnak fel gyógyszert, mint ahol nincs ilyen támogatás.
Az Egyesült Államokban 2016-ban a 2–17 év közötti fiatalok 8,4 százaléka volt ADHD-s. Az Egyesült Királyságban és Ausztráliában ez az arány két százalék alatt volt. Szakmai anyagok 5,3 százalékra becsülik az ADHD globális előfordulását a gyermekek körében. Magyarországon még nem készült reprezentatív felmérés, de feltételezhető, hogy a hazai előfordulás Európa és a világ más országaihoz hasonlóan nagyjából öt százalékára tehető.
Az egészségügyi vezetők szaklapjában két éve jelent meg, hogy becsült adatok alapján hazánkban a 6–18 éves ADHD-s gyermekek száma hetvenezer körüli, és nagyjából húszezer olyan családot érint, amelyek felismerték a problémát, és valamilyen megoldást kerestek az ADHD kezelésére. Ebből a gyermekpszichiátriai szakellátásban nagyjából 4500 fiatal jelenik meg évente. Közülük a gyermekpszichiátriai ellátást rendszeresen átlagosan háromezer veszi igénybe. A szerzők is megerősítették, hogy az ADHD egyre nagyobb publicitást kap, így már a hétköznapi tudás részévé vált.
Az ADHD esetében a legfőbb tünet a közösséghez való alkalmazkodás nehézsége. Az agresszió, az alacsony színvonalú konfliktuskezelési stratégiák és az ennek következtében fellépő szociális kapcsolati nehézségek a fiatalt a közösség peremére sodorhatják. Az ADHD-t kiváltó okokat az orvostudomány jelenleg nem ismeri. A megfigyelhető családi halmozódás miatt – olvasható az Egészségvonal.gov.hu-n – feltételezhetően genetikai hajlam és környezeti hatások együttesen vezethetnek a kialakulásához. Fiúk esetében az előfordulás sokkal gyakoribb.
Az ADHD-s gyermek kezelését komplexen végzik, a gyermek mellett a szülőket és a pedagógusokat is bevonják. Az ajánlások értelmében hatéves kor alatt, illetve gyermekek/felnőttek esetében enyhe és középsúlyos tünetekkel és károsodással járó ADHD megléte esetén nem indokolt a gyógyszeres terápia, csupán súlyosabb esetekben javasolt az ilyen kezelés.
Borítókép: Feltételezhetően genetikai hajlam és környezeti hatások együttesen vezethetnek az ADHD kialakulásához (Fotó: Europress/AFP)
