Barna medvét gázolt halálra leszállás közben egy repülőgép az alaszkai Yakutat repülőterén – írja az Origó.
Otthon is elkészíthető a Lidlben kapható csodaital
Egyesek szerint gyógyító hatással bír a fogyasztása.
Barna medvét gázolt halálra leszállás közben egy repülőgép az alaszkai Yakutat repülőterén – írja az Origó.
A nőstény medve elpusztult, a Boeing 737-700-es repülőgép megrongálódott a szombat esti balesetben – közölték vasárnap a helyi hatóságok. Az utasok és a személyzet tagjai közül senki sem sérült meg.
Az anyamedve kétéves kölykével együtt bóklászott a leszállópályán, de a medvebocsnak nem esett baja.
Az első eset, hogy medvét gázoltak
A repülőtér 10 perccel az Alaska Airlines járatának érkezése előtt tisztította meg a leszállópályát, amelyen nem észlelték vadon élő állat nyomán.
A repülőgép pilótái már a földön, lassítás közben vették észre a gép előtt átszaladó medvéket.
A gép orra még nem érte el az állatokat, a kapitány azonban egy becsapódást észlelt a repülőgép bal oldalán, amikor áthaladtak a medvék fölött.
A halálra gázolt anyamedve tetemét a leszállópálya közepétől hat méterre találták meg, a repülőgépnek a baloldali hajtóműve sérült meg. A javítás több napot vesz igénybe a légitársaság szerint.
Az alaszkai repülőtereken már korábban is előfordult, hogy repülőgépek szarvassal, karibuval, lúddal vagy más vadon élő állattal ütköztek, de ez az első eset, hogy medvét gázoltak el.
Belehalt a medvetámadásba egy kanadai nő
Fekete medve ölt meg egy 44 éves nőt a kanadai Saskatchewan tartományban augusztusban, lakott vidékektől távol eső nyaralójuk közelében, az áldozat éppen telefonon beszélt az édesapjával.
A helyi lapok keddi beszámolója szerint a tartományban rendkívül ritka a végzetes medvetámadás, 1983 óta nem történt ilyen a kanadai hegyi rendőrség (RCMP) szerint.
Egyesek szerint gyógyító hatással bír a fogyasztása.
A Mindmegette összegyűjtötte a listát, meglepő nevek vannak rajta.
A folyamatos súlyingadozás testileg és lelkileg egyaránt megterhelő, sőt hosszú távon egészségtelen és káros.
Az ügy miatt büntetőeljárás indult emberrablás és összeesküvés vádjával.
Budapesti autós üldözés: nem a körözött férfi vezette az ámokfutó Audit
Zebrán gázoltak reggel halálra egy 27 éves anyukát és hároméves kislányát
Elátkozott átkelő: harmadszorra gázol autót a vonat Nyíregyházán
Miről ismerhető fel a tízezreket érő ötvenforintos? A szakértő megválaszolta a kérdést
Sorsfordító lesz a tavasz, ezekre a csillagjegyekre nagy gazdagság vár
A nagypapák élete nem az unokák élete
Rendkívüli bejelentést jelentett be Magyar Péter, és nem jelentett be semmit
Mi legyen a hétvégi ebéd? Gyors és könnyű egytálételeket ajánlunk, hogy a pihenésre is maradjon idő
Célpontban Török Gábor: az eddigiek alapján nagy pofon néz ki Magyar Péteréknek + videó
Horrorisztikus felvételek: Percekig lógott a sífelvonón egy kislány, mielőtt a mélybe zuhant
Az orosz tüzérség precíziós csapást hajtott végre egy ukrán parancsnoki állásra Pokrovszk térségében
Svájci turista rejtélyes halála Iránban: letartóztatása egybeesett az izraeli légicsapásokkal
Egyesek szerint gyógyító hatással bír a fogyasztása.
A Mindmegette összegyűjtötte a listát, meglepő nevek vannak rajta.
A folyamatos súlyingadozás testileg és lelkileg egyaránt megterhelő, sőt hosszú távon egészségtelen és káros.
Az ügy miatt büntetőeljárás indult emberrablás és összeesküvés vádjával.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.