idezojelek

Tüttő Kata szőrén üli meg a lovat

Ő a szocik titkos fegyvere, és úgy tűnik, nem félnek használni.

Felhévizy Félix avatarja
Felhévizy Félix
Cikk kép: undefined
Fotó: Szigetváry Zsolt
0
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kunhalmi Ágnes, a párt társelnöke az ATV-ben fakadt ki:

„Ez a rossz hangulatkeltés, az, hogy erkölcsileg hogy veszekszünk, hogy ők állandóan csak arra törekednek és pezsgőt bontanak, ha valahonnan áthoznak egy embert […] ez nagyon szűk látókörűségre vall.”

Majd azt is hozzátette, hogy szerinte az a politika, amit Gyurcsány Ferencék folytatnak, sehová sem vezet. De a párt elnökségi tagja, Andor László is erős kritikával illette a Gyurcsány-párt ténykedését: „A Demokratikus Koalíció (DK) felvásárolja a többi baloldali párt politikusait, ezzel pedig csak árt az ellenzéki összefogásnak” – jelentette ki a 24.hu D€LLA című podcastjében. 

– Ha valóban ráesik a választás, Tüttő ezzel a döntésével, pártjának ebben a kilátástalannak tűnő helyzetében, úgymond szőrén üli meg a lovat, de erről a lóról bizony nagyon nagyot is lehet esni, nem úgy, mint a tengervízi hobbilovaglás során. Gondolta magában Felhévizy, majd sietett vissza a konyhába, nehogy odakapjon a rántott hús, hiszen készül a vasárnapi ebéd.

Borítókép: Tüttő Kata érkezik az MSZP rendkívüli tisztújító kongresszusára, a budapesti Syma rendezvénycsarnokba 2014. július 19-én (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.