Hát igen. Erre nehéz mit mondani. Hiszen tényleg szoktunk Nagy-Magyarországról beszélni, ez már csak ilyen, ha mondjuk Franciaország háromnegyedét vették volna el, akkor most a franciák is beszélnének Nagy-Franciaországról, és bizony, hadd beszéljünk, légy szí, legalább ennyi vigaszunk lehessen, ok?
Ingatlanokat is vásárolunk. Igen. Ez is egy ilyen buli. EU-nak hívják. Mindenki vásárolhat ingatlanokat mindenhol. Például sok szlováknak van ingatlana ott, a határ közelében, a Duna innenső oldalán, de egyikünknek sem jutott eszébe eddig, hogy azért vásárolnak a szlovák barátaink ingatlanokat minálunk, hogy elfoglalják Magyarország további területeit, mondjuk a Balassagyarmat–Győr vonalon. Amúgy, még vicceket is szoktunk mesélni, Kollár úr kedvéért mondom is az egyiket: Párbeszéd a könyvesboltban: – Jó napot kívánok, Szlovákia története című könyv megvan? – Sajnos éppen elfogyott, de ha nagyon sürgős, el tudjuk küldeni sms-ben…
Tudja Kollár úr, ez afféle vicc. Vigasz. A mi vigaszunk. De ettől teljesen függetlenül mi jó, sőt nagyon jó viszonyra törekszünk a szlovákokkal és Szlovákiával, még az olyan „hülye tótokkal” is, mint maga. És hogy osztogatunk útlevelet? Igen, minden bizonnyal. Csak sajnos, ehhez magának semmi köze. A kettős állampolgárság intézménye ugyanis teljesen legitim, az EU országainak többsége ismeri, alkalmazza és elismeri. Nagyjából teszünk rá, hogy ez Kollár úrnak tetszik-e vagy sem. Ráadásul a kettős állampolgárság sehol és sehogy sem tud a rekonkviszta előszobája lenni.
Itt nagyjából be is fejezhetjük a tények ismertetését, de mégsem fejezzük be itt.
Hanem eláruljuk Kollár úrnak, hogy igaza van. Csak sokkal inkább igaza, mint ahogy gondolja. Csak ő hiszi azt, hogy megállunk Szlovákia „felparcellázásánál”. Ennél lényegesen merészebb terveink vannak. Kollár úr figyelmébe ajánlom azt a titkos dokumentumot, amely a magyar külügyminisztériumból szivárgott ki – ezt olvassa:
„[…] Ti ezen csodálkoztok, mert nem tudjátok elképzelni, hogy lehet ember, aki mindenben egyformán tökéletes. Ti öregek és konzervatívok vagytok, és azt hiszitek, hogy a világ ezentúl is csak olyan lesz, mint eddig, és elfelejtitek, hogy egyszer eljön majd az érettségi. Ti nem tudjátok például elképzelni, hogy lehet majd esetleg egy miniszterelnök (a nevét szerénységem tiltja megsejtetni veletek), aki egy napon, miután szenvtelen és nyugodt hangon bejelentette az országgyűlésnek, hogy néhány jól megfontolt diplomáciai művelettel, amikről eddig nem akart beszélni, mert nem a szavak embere, sikerült Angliát, mint egyszerű gyarmatot, Magyarországhoz csatolni, s ezt ezennel tudatja a tisztelt Házzal – mondom, miután ezt szenvtelen és hideg hangon előadta, nem törődve az ordító és ujjongó képviselőkkel, akik vállukra akarják emelni, hirtelen vívóállásba helyezkedik s egy szédítő, eddig ismeretlen dzsiu-dzsicu fogással, ott, a miniszterelnöki emelvényen, két vállára fekteti azt az ausztráliai világbirkózóbajnok, akit az angol ellenzék orvul elhelyezett az emelvény belsejében, hogy a legnagyobb európai férfit megölje. Ti nem tudjátok elképzelni, hogy valaki délelőtt mint főakadémikus előadást tart az egyetemi tanároknak, délután pedig megnyeri a hátúszás és függeszkedés világbajnokságát, mellesleg a rúdugrásét is esetleg, hogy aztán este az ámuló közönség előtt hajlongjon, mely a Nemzeti Színházban ugyanezen ifjú drámájának ötszázadik előadását tapsolja orkán gyanánt. Ez a rendkívüli ifjú nem azért találta fel a Holdbarepülőgépet, mintha nem tudná megkeresni a kenyerét laufmétával is, melyben virtuóz – ez a rendkívül férfi időnként hanyag mozdulattal rúg be harminckét gólt az Eftécé vagy Mac kapujába, mely csapatok együttes erővel sem bírnak vele, aki egyedül áll ki ellenök.”
