Azért csak ne libbenjünk túl olyan sebesen a vasárnapi időközik eredményén! Ne hagyjuk szó nélkül, hogy a pár hónapja még öblöseket mucsaizó, Budapestre pedig mint az értelem utolsó, pisla mécsesére tekintő ballib „értelmiség” most lapít. Igen, summantanak. Ami persze nem csoda, hiszen már a fővárosban is hatalmas a baj (nekik): képviselőjelöltjeik fejre álltak a Belvárosban, Erzsébetvárosban és Józsefvárosban is. És az egy szem Újpesten is hiába nyert a képviselőjelöltjük, az ottani előnyük a korábbi 26-ról hat százalékra olvadt. Utolsó mentsváruk, Budapest is megtagadja a magyarországi ügynökbaloldalt. Jaj-jaj.
És ez most azért (is) érdekes, mert emlékezhetünk, miket írtak, mondtak az április 3-i kétharmados bukta után. Akkor hiába volt sok fővárosi választókerületben szoros az eredmény, csupán egyetlen fideszes jelölt tudott nyerni egyéniben: Dunai Mónika. Vidéken viszont tarolt a jobboldal, és katasztrofális vereséget szenvedett a Gyurcsány-koalíció, alig néhány egyéni mandátumot szereztek. A ballib „értelmiség” összeomlott, és harsány vidékizésbe kezdett. Folytatták Márki-Zay kampánybeli ámokfutását, aki a vidékieket agymosottakként, már kora reggel részeges emberekként jellemezte. Ilyeneket írtak a falusi magyarokról:
Megdöbbentő volt a kezek elhasználtságát látni, a remegést, a torzulásokat, a bőrbe ivódott olajat, sárt, a körmök alatti piszkot, a szegénységet műkörömmel és rengeteg arannyal eltakart szomorúságot.
Múltat idéző ez az egész, nem demokratikus és nem szabad. Inkább szomorú.
Amikor végre meghallották a Fidesz nevét, felcsillant a szemük, mentek és behúzták az x-et a szavazófülkében. Az volt az érzésem, hogy beterelték őket – bocsánat a kifejezésért – mint a marhákat, mert csoportokban jöttek, és felmondták az állami rádió és televízió hazugságait.
