„Ha a 2006-ban megsérült tüntetők szobrot kapnak, minimum ott kell állnia mellette a szolgálatteljesítés közben megsérült rendőrök emlékművének is. Akik életük kockáztatásával is megvédték a város népét a szervezetten fellépő szélsőjobbos utcai harcosok pogromjától” – írta a Népszavában bizonyos Batka Zoltán. Nem tudom, a szerző hány pohár koccintóssal öblítette le szerzeményét, mindenesetre ilyen marhaságot már rég olvastam. Miért kellett volna a város népét bármitől megvédeni? 2006 őszén maga a város népe volt kint az utcákon, és követelte Batkáék kedvenc Ferijének eltakarodását. A rendőrök nem a város népét védték, hanem Feri irháját. Azért védték, mert erre kaptak parancsot – Feriéktől.
Hogy megsérültek rendőrök is – persze sokkal kevesebben, mint ahány tüntető –, az sajnálatos. Ám ki volt az az eszement, aki védőfelszerelés (sisak és pajzs) nélküli Baranya megyei irodistákat küldött a tévészékház védelmére? S ki volt az az elvetemült, aki a jól felszerelt, védőruhában lévő készenlétiseket szándékosan a tévészékház melletti utcában várakoztatta, nem küldte őket a szorult helyzetbe került irodisták fölmentésére?
Hogy ki ő? Talán ugyanaz, aki az őszödi lebukás dacára bármi áron hatalmon akart maradni, s ehhez azt sem érezte nagy árnak, ha egy vagy több rendőr esetleg meghal. Ám a mesterterv nem jött össze. Szerencsére nem halt meg egy rendőr sem.
A tüntetők közül viszont többen is belehaltak súlyos sérüléseik fizikai vagy lelki szövődményeibe. Például Csorba Attila, akinek kilőtték a jobb szemét, emiatt munkanélküli lett, és a kilátástalanságból a halálba menekült. Vagy a másik megvakított, aki tavaly hunyt el, szintén szoros összefüggésben a 2006. őszi megnyomorításával. Móczár István egykori öttusázó, akit a Hír TV kamerái előtt vertek pépesre, ugyancsak az okozott lelki sebek miatt halt meg. A sort folytathatnám.
Erre Batka Zoltán bolsevik újságíró mindössze annyit bírt kiböfögni: „Persze voltak rendőri túlkapások is.”
Túlkapások, mi? Jó, hogy nem csínytevéseket írt. Nevezzük nevén a gyermeket: szervezett rendőrterror volt. Szándékosan azonosító szám nélkül vezényelték utcára a rendőröket, hogy aztán következmények nélkül kegyetlenkedhessenek, vadászhassanak. A térfigyelő kamerák felvételeit egytől egyig törölték – csak akkor kerültek elő, ha kődobálókat akartak beazonosítani. Megjegyzem, az elfogottak jelentékeny része az égvilágon semmit nem követett el, egyszerű járókelő volt, sok esetben külföldi turista (mint például az a perui srác, aki gyrosért ugrott le, a rendőrök őrizetbe vették, majd a kapitányságon lecigányozták, és betörték az orrát). Őket azért tudták elfogni, mert gőzük nem volt, mi történik. Aki meg tényleg rossz fát tett a tűzre, dobálózott, annak volt annyi esze, hogy elfutott.
Az pedig éppen agyrém, hogy a magyar rendőrökre rátámadókkal együtt megsérült tüntetőket hőssé avatta az Orbán-kormány, közöttük eddig több mint 300 millió forint kártérítést osztott ki, a megsérült rendőrök ellenben egy kanyi vasat sem kaptak a helytállásukért
– hazudja Batka. A valóság ezzel szemben az, hogy több tucat rendőr kapott díjat, előléptetést, egyéb vállveregetést az utcai embervadászat nyomán. Például a gaztettek levezénylője, Gyurcsány hűséges pincsije, Gergényi Péter rendőrfőkapitány, aki „a főváros közbiztonságának megszilárdítása érdekében végzett intenzív és innovatív munkájáért” Budapestért díjat vehetett át Demszky Gábor akkori főpolgármestertől.
Nyilván nem minden 2006-os tüntető volt neonáci. Azonban a rendőrökre támadó kemény mag igenis javarészt agresszív szélsőjobbosokból állt, ezt mindenki látta, aki ott volt
– huhogja Batka. Ócska, primitív hazugság. Voltak ott balosok, jobbosok, pártsemlegesek. Magam is ismerek baloldali kődobálót. Fölteszem, az illetőt Batka is ismeri, lévén egy ideig ott dolgozott, ahol ő: a Népszavánál. (Ha megkínoznak, sem árulom el soha, ki ő.)
Batka cikke végén azon is elégedetlenkedik egy sort, miért pont a Dohány utcai zsinagógánál állítanák föl az emlékművet, miközben szerinte 2006 őszén „annyi volt az árpádsáv és a mocskos zsidózás, mint utoljára a vészkorszakban”. Megint egy útszéli hazugság. Magam szinte végig ott voltam a tüntetéseken, a tévészékháztól október 23-ig, és tanúsítom: egyetlen zsidózás nem történt. S nem a zsinagóga miatt találta ki a helyszínt az ötletgazda, Szilágyi Ákos, hanem mert ott szabadult el végképp a rendőrterror, ott lőtték ki Nagy Laci szemét, ott törték el Fábián Gábor ujját. (E sorok írójának pedig ott fújtak paprikaspray-t az arcába.)
Lám, a magyarországi baloldal négy kétharmados bukta után sem bír lekászálódni 2006 őszének döglött lováról. Noha nagyrészt 2006 ősze vezetett a teljes összeomlásukhoz. Még a gyengébb fölfogóképességűek is megértették, hogy amit Gyurcsány elkövetett a hatalmon maradásáért, az egy demokráciában megengedhetetlen, jóvátehetetlen. Mondanám, hogy megbocsáthatatlan is, ám az elkövető sosem kért érte bocsánatot, sőt máig büszke akkori gaztetteire, például hogy telefonon utasítgatta a rendőri vezetőket. Ha nem fogják föl, hogy ez a veszett fejsze nyele, hát csinálják. Csak bátorítani tudom Batka Zoltánt és hasonszőrű pajtásait: folytassák csak 2006. őszi utóvédharcaikat. Elvégre: kétharmadokból sosem elég.
Borítókép: illusztráció (Fotó: MTI)
