A jó bornak nem kell cégér – tartja a régi magyar mondás, mely bizonyára igaz is volt valamikor, mára viszont a fordítottja közelebb áll az igazsághoz. Jó cégérrel, azaz jó marketinggel rossz bort is el lehet adni. A reklámipar értelemszerűen nem a „győzzön a jobbik” elv érvényesüléséről szól, hanem épp ellenkezőleg, a vetélkedésből többnyire a tőkeerősebb háttérrel rendelkező termék fog győztesen kijönni, a tőkeerő ritkán áll egyenes arányban a minőséggel.
A silány tömegtermékek diadalának korszakát éljük, a minőség szubkulturális jelenség, legyen szó sörről, borról, éttermekről, alapanyagokról, irodalomról vagy zenéről. Több mint két évtizede kalandozom meglehetős tudatossággal a borok világában, nem voltak illúzióim a minőségi borok népszerűségével kapcsolatban, mégis meglepett az az információ, amit a legjelesebb borászok egyike, Gál Tibor osztott meg a nézőközönséggel a Politikai hobbista című remek műsorban nemrégiben, vagyis hogy az érdemleges minőséget képviselő pincészetek a borivó közönségnek mindössze egy, azaz egy százalékára számíthatnak.
Mindezt figyelembe véve, igencsak értékelendő, hogy az Igazi Csíki Sörként indult, majd a Heinekennel folytatott hosszas pereskedést követő peren kívüli megegyezés után „Tiltott Csíki Sör” néven futó főzetnek nemcsak a marketingje jó, hanem maga a sör is.
