Ma sokan előszeretettel használják a diktatúra kifejezést, anélkül, hogy fogalmuk lenne, miről is beszélnek. A Ceausescu-rendszer kőkemény diktatúra volt. Centralizált, pártelvű hatalomgyakorlás, brutális cenzúra, a civil önszerveződések visszanyesése, átideologizált oktatási rendszer és média. Az egész társadalmat átszövő titkosrendőrség belereflektorozott a magánéletbe is, az ellenzéki értelmiségieket sok esetben bebörtönözték vagy házi őrizetbe tartották, s örülhettek azok, akiknek „csak” a könyvtárát rámolták ki. Mindehhez képest a nincstelenség, a több órás sorban állások, az émelyítő személyi kultusz, a rendszeres villanykimaradás az otthonokban és a közvilágításban csak hab volt a tortán.
Ebben a léleknyomorító diktatúrában az ember természetes ösztöne diktálta, hogy menekülési útvonalakat keressen. Kinek a túrázás volt ez, kinek a bélyeggyűjtés, kinek a könyvtárépítés, kinek a sport, beleértve az agytornát (sakk, go), kinek a zene. Vagy mindez együtt, jómagam is hódoltam valamilyen mértékben e szenvedélyek mindegyikének, de a rendszerváltásig a rockzene volt az első számú menedék az otthon melege után.
A Szabad Európa Rádió sistergett, sivított, de csak felvettük onnan a Honfoglalást, az István, a királyt, mert Temesváron, legalábbis a mi környékünkön az akkoriban főként magyar zenét sugárzó Petőfi rádiót nem lehetett fogni. Útlevelet a Securitatéra rendszeresen beidézett gyanús elemek gyermekei jellemzően nem kaptak, így csak 1990 után jutottam el az anyaországba, mely temesvári rockerszemmel maga volt a paradicsom. De szerencsével, utánajárással, kitartással s főként sok türelemmel hozzá lehetett jutni hanglemezekhez vagy fel lehetett venni azokat kazettára. Kamaszkoromban a fekete bárányok (P. Mobil, HBB, Beatrice) mellett korai Edda, a Dinamit, a Korál és a Karthago gyakorolta rám a legnagyobb hatást, ha egyetlen albumot nevezhetek csak meg, mint a katarzishoz közelállót, akkor az Edda első lemeze volt az. Nem csoda, hogy a magyar fennhatóság alatt maradt vidéki városok közül talán Miskolcra vágytam leginkább, amiben persze nem kis szerepet játszott a P. Mobil klasszikus dalának egyedi atmoszférája.
Acélváros, nehéz szürke nappalok, ez a város, Miskolc mindig várni fog