Egerhez mély érzelmi szálak kötnek. Szerepet játszik ebben a Nemzet Regénye, az Egri Csillagok, amit gyermekoromban többször is elolvastam, újabb és újabb jelentésrétegeket fedezve fel benne. Hozzájárul az is, hogy a kilencvenes évek első felében voltak évek, hogy időm nagy részét itt töltöttem, hamisított lengyel műsoros kazettákat vásárolni jártunk az ócska piacra, ahol a kóla árában kínálták a tablettás bort, sorra vettük a diákzsebből is megfizethető vendéglátóhelyeket a Fekete Lótól a Dervisen keresztül Dornerig, kilátogattunk a Szépasszonyvölgybe, ahol egy idős, rokonszenves borász (nevét is ideírhatnám, de nem akarom holtában bántani) szemrebbenés nélkül adott el nekünk 36 évesként két-három éves borokat, igen, 36, nem 40 és nem 30, így ugye hitelesebb a hozzá nem értő számára. Akkor csak a viszonylag kedvező ára volt gyanús, a turpisságra egy bő évtizeddel később jöttem rá, midőn volt alkalmam megkóstolni 10-20 éves borokat, a kereskedelemben kapható borok mellett, melyeknek érleltsége ritkán éri el a tíz esztendőt.
Időközben magára talált az egri borászat és az egri vendéglátás is, az élet is úgy hozta, hogy a vendéglőcélpontok kijelölésénél már nem az árviszonyok a meghatározóak, hanem a minőség. Ha közönségszavazást rendeznénk arról, hogy a több tucatnyi pincészet közül, melyek emlékezetes borokat palackoznak az egri borvidéken belül, melyik a régió arculatmeghatározó, stílusteremtő, etalonnak tekinthető birtoka, akkor a Lőrincz György nevével fémjelzett St. Andrea eséllyel indulna. E név ugyanúgy egybeforrott a minőség fogalmával, mint a Gere, Bock vagy Takler, hogy fehérborrajongóként ezúttal a vörösborokra fókuszáló nagyságok közül válogassak. És egyben azok közül, akik a gasztronómia, a vendéglátás terén is az élvonalba tartoznak.
A fővárosban több jeles borász megpróbált vendéglátó egységet, jellemzően éttermet működtetni saját név alatt vagy fantázianévvel (pl. Borgyógyászat, Gepárd és Űrhajó), ezek közül kevés bizonyult életképesnek. A Bock bisztró igazi sikertörténet volt, de nem nyitott újra, így a 2014-ben alapított St. Andrea lényegében egyedül maradt a palettán, de úgy, hogy a nyitástól az élvonalba tartozott. (A tulajdonosok nyitottak egyébként egy Skybart is ugyanezen a néven, mely szintén csúcsminőséget képvisel.)
St. Andrea étteremnek Budapest egyik legszebb épülete, az Eiffel palota ad otthont. A belsőépítész mestermunkát végzett, sikerült egyedi atmoszférát teremtenie, ahol az elegancia otthonosságérzettel, meghittséggel párosul. A falakon a névadó St. Andrea pincészet jelmondatai: „Termőhely + szeretet = nagy bor”, „törekszünk a jónak gyakorlására”. Diszkrét fények, az asztalon szőlőgyökérdarab, a falakon bortémájú berámázott képek.
