Midőn közel három évtizede a főzés a mindennapjaim részévé vált, a Magyar Konyha lett az egyik legkedveltebb olvasmányom. Olyannyira, hogy begyűjtöttem antikváriumokban és bolhapiacokon a korábbi évjáratokat is.
Ebben az időben nem sejtettem, hogy a Magyar Konyha lesz az a sajtóorgánum a 2010-es koncepció- és szerkesztőségváltás után, amit azért fogok kedvenc lapomként emlegetni, mert túlzás nélkül minden egyes cikket élvezettel el lehet benne olvasni.
2010-től a Magyar Gasztronómiai Egyesület szellemi vonzáskörébe tartozó szakértők és szakírók határozták meg a lap dizájnját, tartalmát és minőségét. S annak dacára, hogy a gasztroforradalom motorjaként működő szervezet ma már nincs egyedül a páston, a vendéglátás minőségi szegmensét képviselők már több szervezetbe tömörülnek, a Magyar Konyha megítélésem szerint továbbra is a leghitelesebb és legszínvonalasabb gasztronómiai kiadvány.

Tíz esztendeje annak, hogy a folyóiratban a Tisza-tó gasztronómiájáról olvastam egy figyelemre méltó írást, nem sokkal később azt is megtudhattuk a lapból, hogy Csík János lett a Tisza-tavi gasztronómia nagykövete. Akkor határoztam el, hogy e csodálatos tájegységet közelebbről is meg kell ismerni.
Telt-múlt az idő, gyűltek a Tisza-tóról szóló lementett anyagok, de a családi nyaralások csak nem kanyarodtak arrafelé, ha belső-magyarországi célpontot választottunk, a Balaton győzött. A baráti gasztroturnék irányát pedig jellemzően a történelmi borvidékek szabták meg.