A Kőbányai Polgári Serfőzde és Szent István Tápszerművek Rt. (1894–1948)

A magyarországi, Kárpát-medencei sörök és sörfőzés történelme hosszú, legalább ezer–ezerötszáz éves múltra tekint vissza az írott források tükrében. Eme hosszú és páratlan múlt legutóbbi pár száz évszázada teljesen párhuzamosan haladt Közép-Európa és a világ nagy „sörbirodalmainak” történetével. Olyannyira igaz ez, hogy az egykori Monarchia területén belül több budapesti sörfőzde alapított leányvállalatokat, amely érdekeltségek egy része még Trianont is túlélte. Ma ezen főzdék közül a Kőbányai Polgári Serfőzdét vesszük górcső alá.

A Kőbányai Polgári Serfőző Rt. 1894-ben alakult tószegi Freund Vilmos vezetésével a Magyar Leszámítoló- és Pénzváltó Bank és a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank részvételével a Maglódi út 17. szám alatti 16 200 négyzetméter alapterületű telken. A társaság alaptőkéje 1,5 millió forint volt, igazgatósági tagjai pedig Dr. Weisz Gusztáv, Posch Gyula, madarasi Beck Miksa, Scavani Miklós lovag, Thausing Gyula, Bischitz Arthur, Lukács József és Geiger B. Zsigmond. Az első tervek szerint a saját fúrt kútból vizet nyerő üzem a gyáron belüli saját malátázóval, ászokpincével stb. évenkénti 50–100 ezer hektoliteres termelésre lett volna képes. 1894-ben ennek megfelelően a termelés 44 564 hektoliter (hl) volt, azonban 1895-ben már meghaladta a gyár kapacitásait a lefőzött 122 490 hl sör, így további építkezésekkel 150 ezer hl-es kapacitást építettek ki.

 

A serfőzde által gyártott termékek a Polgársör, a Szent István Sör, a Királysör, a Kőbányai barátsör és a Kőbányai Kiviteli Márciusi Sör voltak, azonban a sörök mellett a cég a saját malátáját is értékesítette a külföldi piacokon Szent István Maláta néven. Termékeikkel 1896-ban Budapesten és 1906-ban Bécsben Díszoklevelet, valamint 1900-ban Párizsban, 1904-ben Firenzében, 1905-ben Nápolyban, 1908-ban Londonban és 1911-ben Torinoban Nagydíjat nyertek.

 

1900-ban megvásárolták a kőbányai Király Serfőzdét, melyet Kőbányai Malátagyár Rt. néven üzemeltek tovább, így pedig a gyár területén felszabadult területeket (a korábbi malátázójukat) is sörfőzésre tudták berendezni. 1901-ben az enyhe tél miatt vált szükségessé egy jéggyár létesítése, ugyanis ekkoriban egyedül jéggel voltak képesek megteremteni a sörök ászokolásához és tartós tárolásához szükséges hőmérsékletet, ahogy a kereskedők, korcsmárosok is a télről elrakott jéggel hűtötték le a söröket.

A termelés volumene először 1904-ben haladta meg a 150 ezer hektolitert, illetve a cég ekkor kezdett terjeszkedésbe is, mely telekvásárlással indult egy lerakat létesítésére Fiuméban, Eszéken, Zimonyban és Nagyváradon. Ezt követte a zombori 1907-ben, a miskolci 1912-ben, valamint az újvidéki és monori 1913-ban.

 

A háború erőteljesen éreztette hatását a cégben, ugyanis közel 50 tisztviselőjüket és 250 munkásukat elvitték katonának, miközben 1916. szeptember 6-án általános malátázási tilalom lépett életbe. A cég ennek folyományaként mozgatta át tőkéjét az utca túloldalán felépített Szent István Tápszerművek Rt.-be, mellyel 1922-ben fuzionált is. A közös cég legkeresettebb termékei a Szitmaltin, a Maltosit és a Demaltos voltak, melyek hasonlók lehettek a mai napig kapható alkoholmentes malátaitalokhoz, elsősorban kismamák részére.

A cég emellett más cégalapításokban is részt vett, így például 1919-ben a Lechner rákosi téglagyár Rt. átvételében, vagy ugyanazon év októberében a fiumei Fabbrica di Birra Littorale Soceitá Anonima, azaz a Tengermelléki Serfőzde Rt.-ben, mely részvényeinek 77 százalékát bírta a társaság. Ez utóbbi cég vette át a Polgári Serfőzde fiumei érdekeltségeit, melyek igen tetemesek voltak, tekintve, hogy a fiumei szállodák és a magyar kereskedelmi hajók ellátása is a Polgári Serfőzde piaci részesedését erősítette.

 

A piac kapcsán meg kell jegyeznünk, hogy azt a nagy sörgyárak kartellszerződései szisztematikusan felosztották egymás között és nemcsak ebben, hanem a főzött sörök mennyiségében és minőségében is pontos korlátozásokat és elvárásokat fogalmaztak meg egymással és magukkal szemben. Ennek értelmében például 1921-ben a piac 47,8 százaléka a Dreher, 25 százaléka a Részvény, 18,5 százaléka a Polgári és 8,7 százaléka a Fővárosi Sörfőzde kezében volt; és például rögzítették „a kőbányai sör jellegének mindenkori megóvása érdekében, hogy ismét életbe léptetik azt a rendelkezést, amely szerint 12°-nál (±0,5°eltéréssel) gyöngébb sört nem főznek”. De az értékesített sörök minimális áraira is voltak előírásaik, így például 1915-ben a palacksör legalacsonyabb ára 25 fillér, a hordóé 42 korona 40 fillér volt.

A háború után a Polgári Serfőzde igyekezett új alapításokkal és fúziókkal bővíteni üzemét, így megalapították a Nyugatmagyarországi Serfőzde és Malátagyár Rt.-t Sopronban, a Kőszegi Serfőzde és Malátagyár Rt.-t Kőszegen, a Pannónia Szálló Rt.-t Sopronban, a Déli Vasút Fürdőforgalmi és Kereskedelmi Rt.-t Budapesten. Fuzionáltak a Székesfehérvári és Fejér megyei vendéglősök, kávésok és italmérők ipartársulat sörlerakata és kereskedelmi Rt.-vel. Ez utóbbi kapcsán kezdtek bele a kávégyártásba, ahol termékük lett a Szent István malátakávé, a Szent István cikória és a Családi kávékeverék is. De gyártottak vegyi árut is például a Lanolin, a Baby és az Ólevendula szappanokat.

 

A cég nyereségessége megkérdőjelezhetetlen volt. A profit 1895-ben lépte át a 100 ezer forintot. 1904-ben a 300 ezer koronát, 1907-ben a 400 ezret, 1909-ben az 500 ezret, 1911-ben a 600 ezret, 1913-ban a 700 ezret, majd 1918-ban közel másfél millió korona volt a hasznuk. A korona inflációját, majd stabilizálódását követően 1925-ben 520 310 pengő profitjuk volt, mely 1929-re elérte a 741 919 pengőt. A gazdasági válság éreztette ugyanakkor hatását a nyereségükben is, de az még a rosszabb években sem esett 100 ezer pengő alá és 1939-ben újra átlépte a 700 ezret.

 

A minden tekintetben sikeres céget végül a kommunista hatalomátvétel és az államosítás lehetetlenítette el, ugyanis olyan naggyá nőtt ekkorra, hogy a szétdarabolás elkerülhetetlenné vált a Nemzeti Vállalatok korában. Így jött létre belőle a Kőbányai Cukorgyár NV, a Kőbányai Sörgyárak NV, a Szappangyár NV, a Borforgalmi NV és a Növényolajipari és Mosószergyártó NV.

A szerző gazdaságtörténész, sörfőző, a Sördoktor YouTube-csatorna alapítója; a cikk első változata a Tőzsdemúzeum portálon jelent meg.