Thai bűvölet: az aradi Nissara’ Kitchen

E sokszínű és igényes étterem bárhol a világon sikerrel működhetne.

Borbély Zsolt Attila
2023. 02. 25. 10:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mióta a Thököly téri piacot felszámolták, a Ferenc téri vált a város legjelentősebb vásárterévé, ahol őstermelőkkel is találkozhat az ember. Működik itt több kifejezetten jó lángossütő, három-négy lacipecsenyéző, ezek közül a „Bunatati de Halmagiu” emelkedik ki. Nevét „Nagyhalmágyi finomságokra” fordíthatjuk. Nagyhalmágy Arad megyéhez tartozik, annak északkeleti csücskében fekszik, az Erdélyi Szigethegység halmágyi medencéjében. A magyarság már a századfordulón masszív kisebbségben volt itt, mára teljesen eltűnt.

 

A piac vonzáskörzetében, 5-10 perc járásra több átlag feletti étterem is működik: Arad egyik legjobb olasz helye, a La Pergola, valamint az Apetit bistro az Andrássy téren, az Irish pub a Szántay Lajos által tervezett, 1905 és 1906 között épült evangélikus „vörös” templom tőszomszédságában. Ha pedig az Andrássy térrel ellenkező irányban indulunk el, akkor a Nissara’s Kitchen-hez érünk, mely nem sokkal vírusjárvány előtt nyitotta meg kapuit, s ma is sikerrel működik.

 

Az étterem a maga nemében egyedülálló egység Aradon, mind atmoszféráját, mind koncepcióját illetően. A belteret jó ízléssel tervezték meg, remek a harmónia az ételek és a dekoráció között, a háttérzene jól megválasztott. Egyedi darabja az ízléses, távol keleti és európai elemeket harmonikusan ötvöző dekorációnak a fiatal thaiföldi séf-(rész)tulajdonos hölgyről, Nissara Buntosról készült két gasztro-fotó, melyekről az ember alig tudja levenni a tekintetét.

 

 

Megtudtuk a vendégtérben dolgozó társtulajdonosnak tűnő úrtól, aki egyébként szakmailag felkészült, kiváló vendéglátó, hogy a séf hölgy három évig dolgozott szakácsként Olaszországban, nyilván ennek köszönhető, hogy az alapvetően távol-keleti ételekre alapozó étlapon itáliai fogások is feltűnnek.

 

Frissesség, szezonalitás, kreativitás jellemzi Nissara éttermét – a gasztroforradalom kulcsszavai. Erőssége a helyben gyúrt sokféle tészta. Kínálnak többek között rament, sushit, kínai kacsalevest, wokban pirított tésztaételeket rákkal továbbá kacsa- és marhahússal, thai zöld currys marharagut, kínai sertésoldalast, osso buco-t, scampis ricotta-s raviolit és matcha teás palacsintát. Tartanak tíz minőségi bort a tágan értelmezett Erdélyből, a két olasz tétel mellett. A nagyipari sörök szűk választékában megtaláljuk a thai Chang márkát is.

Első ízben, még a járvány előtt, kértünk egy garnélás Tom Yum levest, mely vibráló volt, izgalmas, továbbá egy távol-keleti vegyes tálat (rajta: lime-os, csípős paprikás thai fasírt, thai citromfű-nyárson sült húsgombóc, satay, szamosza és tavaszi tekercs, négyféle mártással kísérve), ez is hozta az elvártakat, zömmel már ismert ízek sikeres rekonstrukciója volt. A pisztáciás sertésszűz szilvával és krumplipürével korrektnek bizonyult. A Matcha-teás piskótatekercset inkább kötelességszerűnek mondanám, mint átütőnek, nem tagadva élvezhetőségét.

 

Másodszor a minap tértem be hozzájuk, öröm volt látni, hogy a konyha tartja a szintet, a kiszolgálás továbbra is kedves és motivált. Ezúttal fogadó falattal is megörvendeztettek, tofuval töltött, mélysütött, szív alakú ropogós tésztát kaptam thai mártással. 

 

Gyozát rendeltem, ami ízletes volt, helyben készült, akárcsak a távolkeleti vegyes tál újabb variánsa, mely ezúttal nevében és felfogásában a street food népszerű fogásaira épült.

 

Ízletes volt a rákkal és sertéshússal töltött „thai pénzes zacskó” (hadd szúrjak ide egy receptet, mivel e népszerű thai fogással nemigen találkozni Belső-Magyarországon, akárcsak a rizstésztában sült rák, a Goong Sarong.

A gombás zöldséges kínai tavaszi tekercs esetében sem választották az egyszerűbb megoldást, mint a legtöbb helyen, helyben készítették ezt is, kellő ügyességgel. (Azt hinnénk, hogy alap, hogy nem használunk mirelitárut egy minőségi étteremben, de a helyzet az, hogy magasan jegyzett kínai helyen is kaptam már olyan rákos batyut, mely ízre, állagra és megjelenésre semmiben nem különbözött a kínai negyed távolkeleti élelmiszerboltjaiban kapható fagyasztott változattól.) 

 

Az indiai konyha szinte kötelező előétele, a szamosza is bekerült az új vegyes tál-változatba. Rétestésztában sütik ki a jó ízű tölteléket, ami érdekes megoldás, eddig nem találkoztam még vele. Ízlett ez is, akárcsak a többi elem.

 

Az aradiak szerencséje, hogy Nissara Buntos épp a Maros parti várost választotta vállalkozása helyszínéül. E sokszínű és igényes étterem bárhol a világon sikerrel működhetne.

Nissara’s Restaurant

Arad, Varjassy Lajos (jelenlegi nevén Elena Ghiba Birta) utca 9.

Telefonszám: + 40 257 338 141 

Honlap: http://www.nissaracuisine.com/

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.