A székelyekről az járja, hogy sört meg pálinkát isznak, s ha bor kerül az asztalra, az leginkább pityókabor. Értsd: olyan bor, amit a hegyen túl, Moldovában burgonyáért kapnak cserébe. Több, mint másfél évtized telt el azóta, hogy megtartottam az első borkóstolót Székelyföldön, azon belül Csíkszeredában, a „Daradits kocsmában”. Néhány tucat érdeklődő csillogó tekintetéből nem lehet általános következtetést levonni, de még a tusványosi és EMI-táborbeli százakéból sem, de annyi biztos, hogy a Kárpát-medence minden szögletében akad egy szűk közösség, amelynek tagjai fogékonyak a minőségi borokra. Nincs ez másképpen Székelyföldön sem. Időközben nyíltak borbárok és borszaküzletek, a székely üzletlánc, a Merkur pedig olyan borválasztékot kínál az anyaországi nedűkből, hogy még a gúnyhatártól húsz kilométerre lakó aradiak is borokkal megpakolva térnek haza, s itt nemcsak magamra gondolok.
Az első szeredai borkóstolót követte sok tucat, nemcsak itt, hanem Gyergyószéken, Székelyudvarhelyen, Erdővidéken, Kézdivásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön is, ami jó alkalmat adott arra, hogy bejárjam és közelebbről megismerjem a székely Tündérországot. Mikóújfalu úgy került fel a „belső térképemre”, mint az település, ahol Sepsiszentgyörgyről észak fele tartva le kell térni az útról, ha Barótot vesszük célba. Annak csak a minap olvastam utána, hogy egy áttelepített faluról van szó. Orbán Balázs a következőket írja a maga ízes nyelvezetében erről: „Régen e falu fenn az erdők között a mostani falu végénél Oltba szakadó Nagy és Kis patak fennvölgyében feküdt, de mivel féktelen rablónép lakta, földesurok gr. Mikó Miklós kormányszéki rendeletből s könnyebb fékezhetés tekintetéből ezelőtt ötvenöt évvel mostani fekhelyére költöztette le.”
A minap a változatosság kedvéért Homoródalmásra igyekeztem Szentgyörgyről, de azt már egy nappal korábban megjegyeztem, hogy nyílt itt egy fogadó, amit érdemes lenne meglátogatni. Úgyhogy beterveztem egy megállót, dél volt éppen s mivel reggeli nélkül indultam útnak, ideje volt egy jóféle székely ebédnek.
