A főzde jóvoltából a cikk megírásához az alapszortimentjüket és néhány méz alapú terméket volt szerencsém megkóstolni, így most következzen ezek bemutatása, annak előre bocsátásával, hogy az alapvetően kritikus sörbíráló hozzáállásom ellenére, a Mad termékeiben nem találtam hibát. A kóstolási sort a 4,2%-os Tokyo Lemondeval kezdtem. A sör egy tradicionálisnak mondható belga witbier azzal a csavarral, hogy a koriander és narancshéj mellett yuzuval tette az üzem még citrusosabbá azt. Ezt követte a főzde másik búzája a Monkey Temple, amely egy olyan 4,6%-os bajor búza, amelyet vaníliával bolondítottak meg. Nagyon izgalmas volt a korty végén, ahogy a banános észterek, melyek a bajor búza védjegyei, összecsengtek a vaníliával.
A hazai kisüzemi söripar abszolút piacvezetője: a Mad Scientist
A hazai kisüzemi söriparnak kevés kiemelkedő üzeme van. Sokféle szempontból lehet vizsgálni, kik is mégis azok, akik kiemelkednek, vagy éppen piacvezetőnek tekinthetők. Közgazdászként, számomra az áll az élen, aki a legnagyobb nyereséggel tud dolgozni, hiszen a nap végén nem az számít jók-e a sörök, vagy mekkora mennyiséggel dolgozott egy üzem, hanem az, hogy a befektetés megtérült-e? A mai cikkünkben a magyar kisüzemi sörpiac abszolút piacvezetőjével, a Mad Scientisttel, azaz az „őrült tudósokkal” foglalkozunk.

A sort a Mango Bay nevű milkshake pale ale sörrel folytattam. Az, 5,2%-os mangós sör, visszafogottan, de nagyon karakteresen hozta a mangó ízének legjavát, miközben az alapsör is szépen kirajzolódott a háttérben. A DDH azaz duplán hidegkomlózott Madhouse NEIPA egy fantasztikus, friss, harsány komlózású, 5,5%-os sör, talán a jelenlegi legjobb New England IPA a piacon. A Jam 52 nevű 5,2%-os APA sör már nagyon régóta a főzde alapszortimentjében van, megérdemelten. A sör hozza az american pale alekre jellemző korrekt komlóaromákat, miközben friss, malátás karakterrel támasztja meg azokat. Ezt fokozza a Jam 72, mely egy 7,2%-os IPA sör, ahol még karakteresebb karamellmalátásság társul a friss és kellemesen hosszan tartó, de kiegyensúlyozott komlókeserűvel.

A Popstar nevű 6%-os IPA a főzde gluténmentes söre. Annak ellenére, hogy a glutént a megfelelő enzimmel lebontották a sörből, az mégis teljes értékű a nem gluténérzékenyek számára is, pontosan azt az ízhatást hozza ugyanis, amelyet egy frissítő nyári IPA sörtől elvárunk. A Liquid Cocaine 9%-os Dupla IPA is magasra rakja a lécet. A főzde ebben a sörben egy jól eltalált harmóniába tudta összefogni a karamellmaláták, az alkoholédesség és a karakteres komlókeserű ízeit. Egyik irányban sem lógnak ki az érzetek, a sör pedig egy jól csúszó, kellemes, könnyed nedű látszatát kelti, miközben brutális az alkohol és komlótartalma is.

Az alapszortiment kóstolását három különlegességgel zártam. Az első a High On Flower nevű 7,5%-os duplán hidegkomlózott braggot volt, amely egyfajta átmenetet képzett a sörök és a mézsörök között. A második a Cherry O névre hallgató savanyú meggyes braggot volt. A tétel fantasztikusan hozta a meggy legjavát, a méz enyhén propoliszos felhangjaival. Egy igazi desszertsört alkotva, mely egyszerre édes és savanyú. Nagyon nehéz volt betelni vele. Amivel ugyanakkor nem tudtam betelni az a Loco With The Cake nevű répás mézsör volt, mely a hozzáadott narancs, lime, fahéj, vanília révén egy nagyon intenzív répatortás érzetet adott. A nedű intenzív narancssárga színe elsőre bizarrnak tűnt, ám beleszagolva és megkóstolva teljesen magával ragadott. Az ízek sokfélesége és mégis harmóniája leírhatatlanul finom mézsört eredményezett. Nem volt egy könnyű tétel, lassan kortyolgatva kellett fogyasztani, de határozottan maradandó és pozitív élmény volt, és lesz mindenkinek, aki megkóstolja.
Összességében tehát azt láthatjuk, hogy a Mad Scientist nagyon ügyesen, jó érzékkel építette fel az üzemét 2015-től kezdve és olyan söröket főzött, olyan alszortimenteket épített ki, amelyekre nem csak a magyar, hanem a tehetősebb nyugati piacokon is élénk érdeklődés mutatkozik. A magas minőséghez, jól átgondolt és optimalizált üzemi működés és mesterien levezényelt értékesítés társul. Ezek révén pedig a Mad Scientist méltán a hazai piacvezető kisüzemi sörfőzdéje a 2020-as évtized eddigi, első felének.
A szerző közgazdász, sörfőző, a Sördoktor YouTube csatorna alapítója
Fotók forrása: Mad Scientist
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!