Tízentúliak – XI. Házisörfőzők Nemzetközi Versenye

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Egy garázsból nagy dolgok kerülhetnek ki. A jelenlegi harmadik legnagyobb privát tulajdonú amerikai sörfőzde, a Sierra Nevada Brewery is egy raktárból indult el,

Vásárhelyi István
2023. 06. 13. 8:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.
Forrás: Vásárhelyi István

A BJCP pontozási rendszere alapján egy sör maximálisan 50 pontot kaphat, amely pontok az alábbiak szerint állnak össze.

  • Illat: 12 pont.
  • Megjelenés (szín,habtartósság, tükrösség): 3 pont.
  • Íz: 20 pont.
  • Kortyérzet (szénsavasság, testesség, nem ízjellegű érzékelés – pl. tanninosság, sztringencia, stb.): 5 pont.
  • Összbenyomás (mennyire ízlik az adott bírának a stíluskereteken belül a sör): 10 pont.

A pontozásból látszik, hogy a sörfajtának megfelelő leírás szerint kell egy-egy sört pontozni, és az egyéni ízlés csak 10 pont erejéig játszhat szerepet a sörök pontszámában. A már élvezhető sörök nagyjából a 30 pontos határ fölött kezdődnek, 40 pont fölött már remek, 45 pont fölött egészen kiváló, világszínvonalú sörök végeznek egy-egy versenyen. 

Fontos az is, hogy a bírók névvel és e-mailcímmel szerepelnek a pontozólapon, amit a nevezett versenyzőnek megküldenek a szervezők, így egy rutinos bíráló nemcsak versenyhelyezésről dönthet, hanem a kezdő sörfőzőknek fontos tanácsokat is adhat a pontozólapon a visszajelzésben.

A versenyen 233 nevezett sörből 9 kategóriában hirdettek győztest és dobogósokat. A szabályok szerint a kategóriagyőzteseket egy úgynevezett Best of Show (BOS) keretében összekóstolta a válogatott zsűri, és az abszolút győztes Szabó Dávid és Prohászka Dávid Virgin Clitoria fantázianevű uborkás mentás gose söre lett.

Forrás: Vásárhelyi István

A Repeta rovatban állandó szerzőtársam, Pelles Márton is megmérette magát a versenyen, és egy ezüstérem mellett a sötét és erős lágerek kategóriájában füstös sörével első lett, ami végül a legjobb három sör között végzett. Sőt még a helyszínt adó Mad Scientist különdíját is elnyerte! Szeretettel gratulálunk neki és ennek kapcsán meg is kérdeztük, ő hogy látta versenyzőként és sörbíraként a versenyt.

Pelles Márton (P. M.): A versenyt komoly munka előzte meg. Az Első Magyar Házisörfőző Egyesületnek menedzselnie kellett a nevezett söröket, anonimizálni, hozzárendelni bírákhoz úgy, hogy egyetlen versenyző se bírálja a saját sörét, még véletlenül sem.

A verseny lebonyolítása is a szervezőket dicséri. Több külföldi BJCP-bíra is méltatta az eseményt, mondván, hogy más országokban a teljes fejetlenség is előfordul, míg itt egy jól összeszokott gárda, munkáját látták. Már teljesen digitális alapon, külön erre a célra készített bírálóprogram alapján gyorsan feldolgozhatóak és tárolhatóak az eredmények. Maga a verseny ugyan BJCP kategóriák mentén zajlott, ám még így is előfordult két esetben is olyan különleges sör, amely nem BJCP-stílus egyelőre. Az egyik az osztrák Horner sör, amely egyesek szerint Mozart kedvence a maga zabos, különleges ízeivel, a másik a litván Keptenis, amely egy sült malátával készült, tradicionális sör, intenzív karamellizált ízekkel. A fő versenynapot megelőzte két előbírálati nap, mivel voltak kategóriák, ahol rendkívül sok, 30-40 nevezés is érkezett. A legnépszerűbb kategóriák az IPA mellett az ízesített és fűszeres sörök, a könnyű lágerek és a brit sörök voltak.

Repeta: Mi volt a véleményed a versenyre nevezett sörök minőségéről?

PM: Azokról a sörökről, amiket kóstolhattam a panelemben, elmondhatom, hogy egyre jobbak a házi sörfőzők. Fontos hangsúlyozni, hogy noha ezek a házisörök voltak, otthoni technológiával, a dobogós sörök minőségben sok tekintetben felvették a versenyt a különféle sörfőzdék által gyártott tételekkel, azaz a házisörfőzés bizony már nem csupán jó hobbi, hanem egy hivatás vagy egy vállalkozás kezdete is lehet. Így, ha valaki a tisztelt olvasók közül kedved kapott az otthoni sörfőzéshez, annak ezúton is üzenem, hogy ezt sosem késő elkezdeni, és lehet, hogy a 2024-es versenyen már az ő söre fog kategóriát nyerni.

Repeta: Köszönjük a kiegészítést és az értékelést!

Forrás: Vásárhelyi István

A nevezésekből és az eredményekből is kiderül, hogy az IPA már nem egyeduralkodó a házi sörfőzőknél sem. Hódít a láger, ami nagyüzemi „monopólium” volt sokáig. Egyre több a különleges ízesítésű és a tradicionális, historikus sör is, ami mutatja a házi főzők kísérletező kedvét.

A versenyt szokás szerint rengeteg színvonalas szakmai előadás is színesítette, és a Mad Kertben a házigazda Mad Scientist, valamint a szomszédban a Horizont Taproom önfeledt sörözést és remek hangulatot biztosított a nap hátralevő részében. Gratulálunk a nyerteseknek és a szervező egyesületi tagoknak, remek, tartalmas sörös nap volt!

Forrás: Elsősör.hu

(A borítókép forrása: Pelles Márton)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.