Jeles nap a mai, már ha az európai gazdálkodás hagyományaira gondolunk. Ilyentájt hajtották be az állatokat a legelőkről és történt meg az állatok őrzőivel is az elszámolás. És persze várta mindenki az újbort. A frisset, tisztát, fiatalt – amit többnyire a gazdák fogyasztottak. Annak idején sokáig nem volt olyan tárolóhely, ahol meg tudták őrizni a borokat a mai értelemben véve fogyasztható állapotban. Ezért is volt olyan nagy becsben mindenkor az újbor.
A Római Birodalom bukását követően Európában igencsak átalakultak a mindennapok. Ezekben az időkben igen nagy mennyiségben fogyasztottak alkoholt. Leginkább a bor fogyott, ami nemcsak a királyok, egyházi méltóságok, nemesek körében fordult elő, hanem a szegény rétegek napi „étrendjét” is kiegészítette. Az ókori világból a keresztény egyház az, amely átörökítette a borfogyasztás kultúráját, a bortermelést és előállításának módszereit. Nem véletlen hát, hogy a középkori szerzetesrendek azok, amelyek a sört és a bort készítették. Mindezt általában saját maguk termesztette alapanyagokból. Nemcsak saját igényeikre, vagy az egyház részére készítettek italt, hanem eladás céljából is. A legfőbb fogyasztók azonban évszázadokon át az egyházak és a szerzetesek voltak. A különböző szerzetesrendek reguláiban olvasható, hogy melyik rendben mennyi volt a megengedett, elfogadott vagy éppen megtűrt napi mennyiség. Úgy tartották, hogy a legjobb út, amivel visszatarthatják a testi étvágyat, az nem más, mint Isten ajándéka, a borivás. Nemcsak a regulákból válik nyilvánvalóvá a bor szerepe a katolikus egyházon belül, hanem az egyes nedűk védőszentjeinek megjelenéséből is. Ilyenek például Szent Adorján, a sör és Szent Márton, a bor védőszentje.
Szent Márton szerepe az európai borfogyasztásban egyértelműen nyomon követhető – függetlenül attól, hogy életútját ismerve nehezen lehet elképzelni őt magát aktív borfogyasztóként.
A tél kezdetén, november 11-én, Szent Márton napján bizonyos feltételezések szerint libát kell fogyasztani, ami egy római tradíció tovább élése – Mód László néprajzkutató véleménye szerint. Ahogy minden más, úgy ez az ünnep is a modern kor igényei szerint alakult, kulturális turizmussal, gasztronómiai rendezvényekkel és borral, borkóstolással kapcsolódik össze. Szent Márton és a bor kapcsolata német nyelvterületen és hazánkban is nagyon erősen gyökerezik a néphagyományban. Márton egy a szőlővédő szentek sorában. A szent borral való kapcsolatát legendákkal is próbálták alátámasztani, egy történet szerint csodatévő szőlőtőkét ültetett Tours városába, melynek püspöke volt. Egy másik legenda szerint Krisztushoz hasonlóan a vizet ő is borrá tudta változtatni, de ismert a „Nagypoharú Szent Márton” kifejezés is, ami gyógyító célú borfogyasztásra utal.
