Szent Márton a bor védőszentje

Jeles nap a mai, már ha az európai gazdálkodás hagyományaira gondolunk.

Forrás: A szerző felvétele

Jeles nap a mai, már ha az európai gazdálkodás hagyományaira gondolunk. Ilyentájt hajtották be az állatokat a legelőkről és történt meg az állatok őrzőivel is az elszámolás. És persze várta mindenki az újbort. A frisset, tisztát, fiatalt – amit többnyire a gazdák fogyasztottak. Annak idején sokáig nem volt olyan tárolóhely, ahol meg tudták őrizni a borokat a mai értelemben véve fogyasztható állapotban. Ezért is volt olyan nagy becsben mindenkor az újbor.

A Római Birodalom bukását követően Európában igencsak átalakultak a mindennapok. Ezekben az időkben igen nagy mennyiségben fogyasztottak alkoholt. Leginkább a bor fogyott, ami nemcsak a királyok, egyházi méltóságok, nemesek körében fordult elő, hanem a szegény rétegek napi „étrendjét” is kiegészítette. Az ókori világból a keresztény egyház az, amely átörökítette a borfogyasztás kultúráját, a bortermelést és előállításának módszereit. Nem véletlen hát, hogy a középkori szerzetesrendek azok, amelyek a sört és a bort készítették. Mindezt általában saját maguk termesztette alapanyagokból. Nemcsak saját igényeikre, vagy az egyház részére készítettek italt, hanem eladás céljából is. A legfőbb fogyasztók azonban évszázadokon át az egyházak és a szerzetesek voltak. A különböző szerzetesrendek reguláiban olvasható, hogy melyik rendben mennyi volt a megengedett, elfogadott vagy éppen megtűrt napi mennyiség. Úgy tartották, hogy a legjobb út, amivel visszatarthatják a testi étvágyat, az nem más, mint Isten ajándéka, a borivás. Nemcsak a regulákból válik nyilvánvalóvá a bor szerepe a katolikus egyházon belül, hanem az egyes nedűk védőszentjeinek megjelenéséből is. Ilyenek például Szent Adorján, a sör és Szent Márton, a bor védőszentje.

Szent Márton szerepe az európai borfogyasztásban egyértelműen nyomon követhető – függetlenül attól, hogy életútját ismerve nehezen lehet elképzelni őt magát aktív borfogyasztóként. 

A tél kezdetén, november 11-én, Szent Márton napján bizonyos feltételezések szerint libát kell fogyasztani, ami egy római tradíció tovább élése – Mód László néprajzkutató véleménye szerint. Ahogy minden más, úgy ez az ünnep is a modern kor igényei szerint alakult, kulturális turizmussal, gasztronómiai rendezvényekkel és borral, borkóstolással kapcsolódik össze. Szent Márton és a bor kapcsolata német nyelvterületen és hazánkban is nagyon erősen gyökerezik a néphagyományban. Márton egy a szőlővédő szentek sorában. A szent borral való kapcsolatát legendákkal is próbálták alátámasztani, egy történet szerint csodatévő szőlőtőkét ültetett Tours városába, melynek püspöke volt. Egy másik legenda szerint Krisztushoz hasonlóan a vizet ő is borrá tudta változtatni, de ismert a „Nagypoharú Szent Márton” kifejezés is, ami gyógyító célú borfogyasztásra utal.

Nyakunkon a tél. Itt van újra egy évjárat, megjönnek lassan az újborok. Amit, ahogy azt a Bibliából is tudjuk – nem töltünk régi tömlőbe. Nyilván sokan ismerik Krisztus Urunk példázatát az újborral, régi és új tömlővel – jobbára kecske- vagy juhbőrből készültek ezek – kapcsolatban. Az új tömlő még rugalmas volt, tele olajjal, puha részekkel, amely így képes volt az erjedésben lévő bor térfogatnövekedését is kezelni. A régi, kiszáradt tömlőkben erjedő must bizonyára sokszor szétfeszítette a ruganyosságát veszített tömlőt. Így valóban odalett sokszor a bor is, a tömlő is. A példázat persze valójában nem a borról, sokkal inkább a Krisztustól kapott új szívről és új emberről szól. Ami okot adhat a borról való töprengéseinktől való elrugaszkodásra is.

De nekünk itt van november 11., Szent Márton napja. Amikor boldog-boldogtalan keresi a libacombot, az árak az égig kúsznak és iszunk többször jó savas, nyers borokat. Sokszor gondolkodtam már rajta, hogy vajon nekünk, mai embereknek is újbort kell-e ilyentájt kortyolnunk? A magam részéről sokkal nagyobb barátja vagyok az érett és érlelt boroknak, ami csupán magánvélemény. De ha így is van, örülnék, ha többen tudnának tökéletes állapotban lévő borokat kóstolni. Ami fikarcnyit sem von le a Szent Mártonra történő emlékezés emelkedettségéből vagy éppen baráti melegségéből.

Lehet, titkolnom kellene, de nálunk a liba rendszerint másodrendű besorolást kapott az igazi kedvenc, a kacsa után. Mert egy jó ropogós kacsasültnél nehezebb lenne finomabb ételt találni. Káposztával, szilvával, céklával, meggyel, vagy bárhol bármivel, feltéve, ha van hozzá egy jó pohár kékfrankos vagy bikavér. 

Mert számomra az idei Márton-nap apropója nem más, mint egy komoly sor hazai vörösbor, amit volt szerencsém a napokban végigkóstolni. Egerből, Szekszárdról, Sopronból, Hajósról – szebbnél szebb meleg tónusú, érett és mégis csupa gyümölcs borok érkeztek az idei külképviseleti borválogatásra. Persze Villány is kínált izgalmakat, de azokat a borokat hidegebb napokra tartogatnám. Igyekszem is hangot adni pozitív véleményemnek. 

Rengeteget változtak ezek a borok az elmúlt években, és ezt nagyon jó kimondani. Jó egyensúlyú, szerethető, mégsem lebutított tételek ezek. A friss savakkal, gazdag fűszerességgel együtt érkező sok-sok gyümölcs valódi örömforrás. De, ami a legfontosabb: akár kacsa, akár liba kerül a tányérra, kell mellé a jó bor, gyakorta vörösbor. Ami ez esetben sem kötelező. Mert ha valaki nem kedveli a tanninokat, nyugodtan forduljon komoly száraz vagy édes fehérborok felé. Egy erőteljes, vulkáni talajról érkező olaszrizling vagy furmint jó szerkezete és határozott karaktere miatt itt is megállja a helyét. Ne féljünk kilépni itt sem a szokásos sémák közül. Határozott savak, jó arányok – ez a döntő. Még akkor is, ha cukor is van a borunkban. Képzeljék csak el: a tányéron gőzölög egy pirosra sült, roppanó bőr alá bújt kacsacomb, mellette szegfűszeges-fahéjas-gyömbéres füge és egy pohár buja édes szamorodni. Kellhet ennél több napjaink széppé tételéhez?

Szent Márton mit szólna hozzá? Vajon megkóstolná?

Gál Tibor bikavér Síkhegy grand superior 2017 Eger

Most is nagyon fiatalos megjelenésű, bíborközeli megjelenéssel. Illata mély és tiszta, határozottan fekete bogyós gyümölcsöket és gazdag elegáns fűszerességet kínál. Szájban kimondottan koncentrált bor, remek szerkezettel. Sima, könnyen lecsúszik annak ellenére, hogy ízeiben komoly mélységek fedezhetők fel. Arányai, eleganciája az egyik legszebb egri borrá emelik.

Szeleshát Birtok Háromfiú 2017 Szekszárd

Ez a bor merlot, kékfrankos és cabernet házasítása. Illatában élénk és gazdag, tele friss, némiképp fűszeres gyümölcsökkel. Sok fekete bogyós, szilva, csokoládé vezeti az illatot. Szájban sima, szépek a savai, nem erőteljesek, de kellően határozottak. Ízeiben is gazdag, még fiatalos, de érett tanninnal. Izgalmas bor, még most sem érte el fejlődése csúcsát. Viszont remek kísérője a tányérra kerülő madaraknak.

Borítókép: Illusztráció (A szerző felvétele)