Budapest egyik elvarázsolt városrésze a Hűvösvölgy, mely nem véletlenül kapta e nevet 1847-ben, hiszen mikroklímájának köszönhetően tényleg hűvösebb van errefelé, mint a város többi részében, s kiváltképp a belvárosban. A kilencvenes évek legelején elsősorban azért jártunk ki ide, mert igencsak jutányosan lehetett jóllakni főtt kolbásszal a hentesnél, ami diákként nem elhanyagolható szempont volt.
Később, a kilencvenes évek második felében a nem messze fekvő, ma is sikerrel működő Náncsi néni vendéglőjébe utazva ejtettük útba többször is a legendás, műemléki védettséget élvező villamos-végállomást. Magyarország első Michelin Bib Gourmand címmel büszkélkedő éttermében minden szerelmespár ingyenpezsgőt kapott az év bármely napján, ami egyszerre gáláns és kedves gesztus, mely mára a Bálint-napra redukálódott, viszont a pezsgő – mint a hely Facebook-oldalán olvasható – nem akármilyen tucattermék, a legjobb magyar pezsgőkészítők egyike, a Sauska pince jegyzi.
Volt szerencsénk az 1838-ban nyitott, majd 1979-ben leégett, de újrafelépített, 2004-ben sajnos bezárt legendás Balázs vendéglőben is enni akkortájt, igaz, egy nem teljesen meggyőző rácpontyot. Akkoriban viszonylag gyakori fogás volt a vendéglői étlapokon a mára valamiképpen elfeledett rácponty, Krúdy Gyula egyik kedvenc étele, ami a Horthy-korszak kulináris kátéjának tekinthető, Gundel Károly jegyezte „Kis magyar szakácskönyvben” is helyet kapott. Hitvita, hogy a halnak a burgonyás-lecsós-tejfeles alap tetején kell-e helyet adni vagy alatta, a legtöbb forgalomban levő recept azt javasolja, hogy a halat együtt rétegezzük a többi hozzávalóval, jómagam annak a híve vagyok, hogy a tetejére kerüljön és együtt süljön, részint esztétikai okokból, részint azért, hogy leve meg a zsírja átjárja a fogást. Itt nem így készítették, kárpótolt viszont a csodás atmoszféra.
