Időközben e gondolat megjelent mind az RMDSZ, mind a szövetséggel többé-kevésbé szemben álló autonomista erők kommunikációjában, vélhetően a mi köreinktől függetlenül. S bár az elvándorlás inkább ellenkező irányú, Székelyföldről a nagyvárosokba, Brassóba, Kolozsvárra, Temesvárra tart, lelki feltöltekezés szempontjából ma is betölti e kivételes magyar történelmi régió a belső anyaország szerepét.
„Járd végig (…) Háromszék kálvinista falvait! Koppány emberei között jársz s az ősi lélek megfrissítő szele fúj szívedben” – írta Szabó Dezső bő száz évvel ezelőtt, s ez ma sincs másképp. Háromszék 1562-ben jött létre az addig önálló Kézdiszék, Orbaiszék és Sepsiszék egyesülésével. Nagyjából ezt a területet fedi le a román közigazgatásban Kovászna megye. Kézdivásárhelyt sokan tartják a leggyönyörűbb háromszéki városnak. Joggal. Végigsétálni Gábor Áron városának főterén, betérni a belső udvarokba felér egy történelmi időutazással.
A város legjobb étterméről, a Gasztrotérkép összefogásban is részt vevő Jazz bisztróról már szó volt évekkel ezelőtt e rovatban, foglalkoztam már a fősodorhoz tartozó Vadrózsákkal is, ezúttal a magát Erdély legrégebbi éttermeként aposztrofáló Bujdosót vesszük górcső alá.
Évtizedekkel ezelőtti ottjártam óta a helyet teljesen felújították. Megvolt a maga bája annak kultúrházas atmoszférának is, minden esetre örömmel tapasztaltam, hogy szolid elegancia jellemzi ma az egész egységet. Az alapjáraton használt tágas, nem sok intimitást biztosító vendégteret impozáns terasz és több különterem egészíti ki. A falon művészi fekete-fehér fotók, az asztalon gyenge minőségű ecet és olaj, továbbá só- és borslisztszóró.