A Kárpát medence vendéglátásának zászlóshajója Budapest, elsősége vitathatatlan, sőt, még trónkövetelők sem akadnak. Teljesen mindegy, hogy a fine dining felől közelítünk, a trendi street food egységeket veszük górcső alá, a tisztes fősodort vizsgáljuk, az etnikai konyhák színességét, a cukrászdák színvonalát vagy a csúcsminőséget kínáló sörbárok, borbárok, speciality kávézók számát. Ez természetes is, az okok elsősorban történelmiek, gazdaságpolitikaiak, illetve lélekszámból adódóak.
Második, mint már szó volt róla e rovatban, Pozsony, ugyanezen okokból.
A harmadik Kolozsvár, mely, ha nem is de jure, viszont de facto Erdély fővárosa s egyben a Kárpát-medence negyedik legnépesebb városa a maga 286.598 lakosával. (A harmadik Újvidék 380.000 lakossal.)
A negyedik helyezett már nem egyértelmű. Szóba jöhet Újvidék, Temesvár, Brassó, Nagyszeben és Kassa.
A Gault&Millau kalauzt alapul véve Újvidéké lenne e mezőnyben az elsőség, de a szerb kalauz tesztelői brutálisan felülpontoznak a román és magyar kollégákhoz képest. (A magyar Gault&Millau csak 2012 és 2017 között jelent meg, de az értékelt éttermek többsége ma is működik, s az öt kalauz híven dokumentálja fenti állításomat, a román kalauznak működik még a portálja és Facebook oldala, de új kötet 2019 óta nem jelent meg).
Az egyébként korrekt Fish and Zelenis ottjártam idején, 2020 táján 12 pontos teljesítményt nyújtott a magyar „skála” szerint, felettébb valószínűtlen, hogy azóta 2,5 pontot fejlődött volna.
Egy pont nagyjából egy nagyságrendet jelent. Ugyan ez áll a kb. 12.5 pontra taksálható, ugyanazon kézben levő Project 72-re, mely 15 pontot kapott.
Ha a magyar és a román Gault&Millau-t vesszük alapul akkor Brassó áll a negyedik helyen, ami megegyezik a magam tapasztalatával. Évről évre ellátogatva a Cenk alatt elterülő festői szépségű városba, nem győzünk csodálkozni, hogy mennyit színesedik egyetlen esztendő alatt a vendéglátás palettája.
Brassó átlag feletti sörözőivel eddig négy részben foglalkoztam itt, itt, valamint itt és itt. Körbejárva a központban, ismétlem, csak a központban, aktuálisnak tűnt a sorozat újabb darabjainak megírása.
A kontextusba illik a legutóbb bemutatott Old City Pub by Csíki Sör, de ezen kívül a listára kívánkozik még a Mustata de Bere (ejtsd: Musztácö dé béré), azaz a Sörbajusz márkasörözője, melyről egy mondat erejéig volt szó az új helyeket bemutató tavalyi írásomban, a Musik Cafe, a The Beer Corner, valamint a Rózsapiac tér éke, a gyönyörű belterű Am Rosenanger.
Vegyük őket sorban! A „Mustata de Bere” nevű sörfőzde vonatkozásában már említettem a brassói sörtúra imént idézett első részében, hogy gyakran bele lehet futni hibás palackokba vagy hibás főzetekbe. Miután végigkóstoltam csapról mind a nyolc sörüket, ki merem jelenteni, hogy nem palackhibáról volt szó.
Némiképp szomorúan írom ezt le, mert látszik a csapaton az igyekezet, beleértve az egység felszolgálóját is, aki tűrte a sörök kritikáját, sőt, meg is köszönte, látszott, hogy szívügye, hogy minél jobb minőséget nyújtsanak.
Hadd tegyem hozzá, hogy nem a sörök minősége feletti elégedetlenségemnek adtam hangot, hanem ő kérdezte láthatóan őszinte érdeklődéssel a véleményemet, s nem lett volna tisztességes eljárás azzal elintézni a választ, hogy a sörök rendben vannak. A magam szerény romántudásával igyekeztem elmagyarázni neki, hogy egy pils sörben nincs mit keresnie savanykás ízjegynek s ezzel a problémával valamit kezdeni kell. Ez a savanykás íz egyébként több főzetben is megjelenik, s nem a ma igen népszerű sour irányzatra gondolok, hanem olyan stílusú sörökre, melyeknek véletlenül sem kellene savanyúnak lennie.
A nyolc kóstolt sör között több élvezetes tétel is akadt, egészében pedig jó szívvel ajánlom a helyet bárkinek, nemcsak a sörrajongóknak, hiszen csodás a beltér, kedves a kiszolgálás, barátságosak az árak s korrekt sörkorcsolyákat is adnak.
Jómagam egy „sörfőző tálat” rendeltem rajta csípős és „csemege” sertéskolbásszal, sajt-krokettel, jalapenos mozzarella-krokettel, paprikás, valamint fokhagymás szósszal és mustárral. A mártások lehettek volna meggyőzőbbek, a vegyes tálnak jó tett volna valami zöldség és/vagy salátaféle, de sör mellé elment így is.
Kínálnak még zsíroskenyeret, hamburgert, pulled pork burgert, sertésoldalast, csirkemelles, zöldséges, rizses „pikáns” serpenyőt. (A „picant” román nyelven enyhén csípőset is jelent). A saját sörök mellett megtaláljuk a választékban hét bukaresti és további két brassói főzde néhány sörét palackban, illetve dobozban, összesen 22 főzetet. Nem feledkeznek meg a borivókról sem, a Beszterce-Naszód vármegyei Kiszsolnán működő 26 hektáros terroir-centrikus Crama Jelna mintegy 11 borát kínálják, melyek közül hármat poharaznak is. A töményitalok között is több figyelemre méltó tételt találunk.
A Kapu (jelenlegi román nevén Republicii) utca mellett Brassó legtöbb vendéglátóegységet integráló másik utcája az impériumváltás előtti nevét viselő Michael Weiss utca, itt működik a The Beer Corner, melynek kicsi a beltere, de nyáron tágas teraszt működtetnek a sétálóutcán s egy kapualjban.
Csapon csak az Asahi tulajdonban levő Ursus alapsörét kínálják, valamint a bukaresti Zaganu kisüzem világosát, a vendégcsapon ottjártunk idején épp semmi nem volt. Palackban viszont öröm volt látni a Tiltott Csíki Sörmanufaktúra alapsörét és málnását, ami mellett kínálnak két főzetet a bodzavásári One Beer Later nevű főzdétől, ötféle sört a Zaganutól, hármat a Mustata de Bere-től.
Érdekes, hogy a nagyipari multisöröket „helyi sörökként” kínálják, beleértve a Peronit, de még a Pilsner Urquell-t is, ami elvben csak Pilzenben főzhető. Az „import sörök” címszó alatt komoly márkák szerepelnek, három Krombacher, három Primator, két Erdinger és két Estrella.
Kilenc boruk van a tágan értelmezett Erdély három magasan jegyzett pincészetéből, valamint egy Moldova Köztársaságbeli birtokról, ezek közül hármat mérnek ki pohárra.
A töményitalok között is akadnak prémium tételek.
Az ételkínálat koncepciója hasonló a Mustata-éhoz, elsősorban csirke- és sertéshúsokat grilleznek és rántanak, adnak miccset és sült kolbászt, továbbá a fotókkal illusztrált étlapon bizalomgerjesztőnek tűnő desszerteket.
Ottjártunk idején már túl voltunk a „The Vibe” nevű remek étteremben elfogyasztott ebéden, amiről lesz még szó e hasábokon, így csak egy adag házi chips-szel körített ropogós bundájú csirkeszárnyat kértünk fokhagymamártással.
Utóbbi készterméknek tűnt, de a szárnyak frissek voltak és szaftosak, a panír kifogástalan, a házi chips pedig a műfaj remeke, nem olajos, kellően ropogós.
Egy részét becsomagoltattuk, roppanósságát még kihűlve is megőrizte. Jó lenne ezt a technológiát eltanulni, sokan próbálkoznak a mirelitáruk kikerülésével minőségi sült burgonyát készíteni, a legtöbbeknek beletörik a bicskája ebbe az első látásra nagyon egyszerűnek tűnő feladatba, amit itt kiválóan megoldottak.
Mindent egybevetve a sörrajongóknak jó szívvel ajánlható ez az egység is.
A Musik Caféről és az Am Rosenangerről a következő részben lesz szó.
