Hol sörözzünk Brassóban? - 6. rész – Az „Am Rosenanger” és a Musik Café

Ezennel brassói sörös kalandozásunk végére értünk, folytatás egy év múlva várható.

Brassó legelbűvölőbb, legegyedibb apró terecskéje a Rózsapiac tér, a Fő tér mögött, ahová egy kapualjon keresztül vezet az út. Jelenlegi román neve George Enescu, de bármily hihetetlen, ha beírjuk a Google Maps-be, hogy Rózsapiac, akkor a térképes alkalmazás kiegészíti a keresést Brassó nevével s megjelenik a képernyőn, igaz, már a román névvel feliratozva, a város eme ékessége. 

Hasonló kellemes meglepetés érhet, ha a brassói Kapu (jelenlegi román nevén Republicii) utcára keresünk rá, vagy akár más erdélyi városokban régi utcanevekre, kezdve a nagyváradi Zöldfa utcától a kolozsvári Szentegyház utcáig. Hogy minek köszönhető e szép emlékeket és irredenta nosztalgiát idéző plusz szolgáltatás a legnépszerűbb térképes alkalmazás keretében, azt nem tudni. (Megjegyzem csendben, hogy Arad és Temesvár legfontosabb régi utcaneveit - Deák Ferenc, Batthyány, Hunyadi, Erzsébet, stb. - hiába kerestem.)

Visszatérve Brassóra, a Rózsapiac térhez vezető rövid utcácskák is a tér részét képezik, olyan fontos vendéglátóegységekkel, mint a Gault&Millau kalauz által a városban első helyre sorolt Bistro de l’Arte, Dei Frati a Wagner’s Loft, vagy az Opus 9, hogy csak azokat említsem, ahol magam is megfordultam az elmúlt években.

A tér régi neve németül Rosenanger volt, innen kapta nevét a német ételeket (is) kínáló kisszámú brassói éttermek egyike, az Am Rosenanger. Ahhoz képest, hogy a szászok mennyire meghatározóak voltak a délerdélyi városok, Medgyes, Segesvár, Nagyszeben, Brassó városképének kialakításában, meglepő, hogy kulináris téren milyen kevéssé érzékelhető sokévszázados, mára sajnos teljesen megszűnt jelenlétük. 

Az Am Rosenanger üdítő kivétel. A teraszukat a parányi téren rendezték be, de érdemes bent is szétnézni, mert csodás atmoszféra fogad. A falakon német feliratú régi városképek, továbbá a környező települések, Szászhermány (Honigberg), Szászvolkány (Wolkendorf) Vidombák (Weidenbach) címerei. A nyerstéglával szegélyezett kandallón söröskorsók, s a vendéglő neve gótikus betűkkel felírva.

A konyhájuk letesztelése máskorra maradt, több étkezésen is túl voltunk mire ide eljutottunk, minden esetre olyan csábító, az osztrák hüttékből vagy bécsi kisvendéglőkből ismert fogásokat kínálnak, mint különféle „Schnitzelek”, Käse-spätzle, curry wurst, thüringiai és nürnbergi kolbász, almás lilakáposztával és barnamártással körített sertéscsülök, vagy a mifelénk sem ritka császármorzsa (Kaiser-schmarrn) illetve almásrétes vaníliaszósszal. De választékba vették a székely konyhából ismerős tárkonyos-tejfeles pityókalevest, a magyar csirkepaprikást, a mediterrán ihletésű rozmaringos fokhagymás báránycsülköt, sőt, még az indiai chicken tikka masalát is, ami azért kilóg az alapvetően helyi, vagy ha úgy tetszik monarchikus ízeket integráló ételszortimentből.

De nézzük a söröket, elvégre ez most a rendezőelv, másrészt egyáltalán nem veszik rossz néven, ha valaki csak egy sörre ül be ide. Az Asahi tulajdonban levő helyi multisörök (Ursus-variációk, Peroni, Pilsner Urquell, Kozel) mellett olyan jól csengő, nagymúltú német sörgyárak nevét olvashatjuk a sörlapon, mint az 1328-ban alapított Augustiner, a Krombacher, Warsteiner, Paulaner, illetve az utóbbi által bekebelezett Hacker Pschorr. Magyarán ide nem azért érdemes beülni, hogy az Untappd alkalmazásunk adatbázisát hízlaljuk, hiszen egy kicsit is érdeklődő sörrajongó ezeket már réges-rég abszolválta, hanem azért, hogy autentikus környezetben udvarias, szívélyes kiszolgálás mellett megigyunk néhány valódi német sört korrekt áron. Míg a tágan értelmezett Erdély legtöbb nagyvárosában a vendéglők zömében ezek a sörök 25 lej, azaz 2000 forint körül kaphatók, itt díjszabásuk 18-19 lej. (Az Asahi portfólióba tartozóké 14-15 lej.)

Másik remek hely a Musik Café, ennek a beltere annyira egyedi és magával ragadó, hogy ebből a szempontból a Kárpát medencei élbolyba sorolnám. Lényegében olyan, mint egy helyi archív fotókra és századfordulós dizájnelemekre hangolt pub, egy cseppnyi romkocsmás feelinggel. S ez áll mind a kerthelységre, mind földszintre, mind pedig a galériára, ahol végül leültem. Jópofa ötlet a WC melletti falra szerelt sörtartó („beer holder”) azok számára, akik annyira vigyáznak a sörükre, hogy a mosdóba is magukkal viszik.

A bejáratnál a Csíki Sör világító cégére jelzi, hogy itt csapon is tartják a csíkszentsimoniak sörét, de a kapukeretre erősítve láthatunk további két fémből készült márkaemblémát, a helyi magyarok által újjáélesztett Czellét, melyről a brassói sörtúrás cikksorozat harmadik részében írtam részletesebben valamint az Augustinerét. Ez így már felettébb bíztató. 

Csapon csak Tiltott Csíki kapható, ami jelzi, hogy itt van szakmai presztízse ennek a sörnek, hiszen a hűtőben megannyi kiváló helyi, német és cseh sör sorakozik, amit nagyon tudatosan válogattak össze. Ha a Csíkit választották csapolt tételnek, annak nyilván oka van.

Felfedezhetjük a választékban a Köslarn, a Jever, a Benediktiner, a Duvel, a Veltins, a Primator s további több tucat főzde termékei mellett a Pécsi Sörgyár gluténmentesét is. Jómagam a kb. tízféle számomra ismeretlen román sör közül a krajovai Peter John Brewery korrektnek bizonyult IPÁ-ját kértem, mely főzdéről eladdig nem is hallottam, vélhető, hogy nem jutottak el még a söreik a Temesvár – Arad – Nagyvárad vonalig. Hasonló a helyzet a söröző saját sörével, a Berea Republiciival, melyből Pils és IPA kapható. Tartanak néhány import és helyi bort, készítenek koktélokat, a töményszortiment is figyelemre méltó.

Annyi biztos, itt nemcsak egyedi beltérrel és udvarias kiszolgálással várják a vendéget, de olyan sörválasztékkal is, melyben a legelvetemültebb sör-geekek is találhatnak izgalmat.

Ezennel brassói sörös kalandozásunk végére értünk, folytatás egy év múlva várható.