A korai, de tudatos élmények a Konrad Lorenz által leírt imprinting effektushoz hasonlóan igen erősen vésődnek be emlékezetünkbe közé, feltéve, hogy megmozgatják az ember lelkivilágát, legyen az zenei, képzőművészeti vagy kulináris, kinek-kinek érdeklődése szerint. Azon éttermek és csárdák emléke ahová azelőtt jutottam el, hogy tudatosan, a felfedezés vágyával, mondhatni programszerűen kezdtem el vendéglátóhelyeket tesztelni 1993-ban, ma is igen eleven. Tisztán emlékszem, hogy a Dob utca elején, a mai Kis Bangla indiai étterem helyén működő alagsori egységben, a Kék Dunában 1990 őszén nem hozták ki az egyben sült süllőhöz a tartárt s arra is, hogy akkor egyszerűen kínosnak éreztem ezért szólni. A Ceausescu-kor hatása volt ez, amikor a pincér szinte hivatalos közegnek számított.
Ilyen, „időszámítás előtti” élmény volt a két Stop vendéglő, a Berettyóújfalun ma is működő, valamint a Váci utca Fővám téri végén rég megszűnt egység, ahol először ettünk csigát, amit sóágyon szolgáltak fel. Az egri Dervis, ahol a bableves nem volt sokkal drágább, mint a diákmenzán, viszont remekül készítették el és jól lehetett vele lakni, a Bem téri Steffl pince, meg a két HBH söröző, az egri, ahová sztrapacskázni jártunk s a szegedi, ahol a velővel töltött rántott palacsinta diákzsebből is kifizethető volt. Akkor még mindkét helyen az azonos nevű, ma is működő kisüzem sörét mérték ki.
Hogy mikor tért át a szegedi egység a HBH sörről a HB-ra, azt nem tudom megmondani, a magam részéről sajnáltam a váltást, lehangoló, amikor egy nagy cég nyomja ki a kicsit, mint a temesrékasi ezer hektáros mega-pincészet Simon Józsefet a Bajcsy Zsilinszky úti egykori Egri borozóból, mely a váltás óta Bordizsár néven működik.
A velővel töltött rántott palacsintát tartárral és hasábburgonyával azóta is kedvelem, s nem zavar, hogy ez egy tipikus Kádár kori fogást, mely hordozza a Venesz Józsefhez köthető kulináris paradigma jegyeit. Úgy tűnik, nem vagyok ezzel egyedül, a világhálón az egyszerű gasztroblogoktól a legnagyobb tematikus portálokig megannyi recept érhető el s akkor nem szóltam a YouTube-on fellelhető videókról.
Ha netán találkozom itt-ott e fogással, előszeretettel megrendelem, akárcsak bármi egyebet, amit velővel töltenek. Így a velővel töltött rántott pacalt az újszegedi, sajnos már megszűnt Hintalóban, a velővel töltött sertésbordát és gombát számtalan helyen, a velővel töltött rántott sajtot a szintén újszegedi, ma is virágzó Fasorban, hogy csak a legfontosabbakat említsem.
Legfrissebb élményem a műfajban tavalyi, amikoris - nomen est omen - ötletszerűen betértem a mezőhegyesi Betérő csárdába s a palacsintás variánst rendeltem meg többek között. Végignézve az árakat az volt az érzésem, hogy véletlenül egy archív étlapot adtak a kezembe még a járvány előtti időből, de még ahhoz képest is olcsó volt, egy tisztes adag a szóban forgó fogásból írd és mondd 700 forintba került.
A nemrégiben ismét beültünk a szegedi HBH-ba, lényegében csak sörözni, de mondtam a társamnak, hogy ha étlapon van még e kultikus fogás, akkor azt nem hagyjuk ki. Nem leltük ugyan a választékban a palacsintás variánst, de a velővel töltött sertésbordát igen, sőt, készítenek sima velőrózsát is rántva, valamint velős pirítóst. Utóbbi mellett tettük le a garast, mert felfedeztük az étlapon a csülkös pacalt s a haltepertőt is. Úgyhogy végül szabályos vacsora lett a két pohár sörből.
Az ételkínálat gerincét hagyományos magyar ételek teszik ki. 2024 telén a szezonális menüben szerepel többek között kocsonya, halászlé, tanyasi töltött káposzta, harcsapaprikás túrós csuszával, az állandó étlapon is hasonló fogások sorjáznak: libatepertő, libamáj zsírjában, Jókai bableves, szegedi gulyásleves, tárkonyos borjúraguleves, rántott csirkemell többféle töltekékkel, fogasfilé grillezve és rántva, ponty szegediesen cigánypecsenye, csülök pékné módra, vörösboros marhapörkölt és Gundel palacsinta és fekete erdei somlói kehely. A nemzetközi konyhát lényegében csak a hollandi mártással és baconos zöldbabbal kínált lazac és a Rossini bélszín képviseli.
Az étlappal egybefűzött itallapon tíz egyszerűbb, de vállalható tétel szerepel magyar nagypincészetektől, a prémium borszelekciót az Ezerjó borszaküzlet jegyzi, melynek tulajdonosa ritka szép szortimentet állított össze, mely bármikor felveszi a versenyt az országos ismertségű szaküzletekkel. Ez a Vinoszféra nevű kiemelkedő sétálókóstolón mutatkozott meg igazán két éve. A HBH számára tizenhat bort válogattak össze a legnevesebb magyar pincészetek nedűiből, melyek két kivétellel decire is kaphatók felettébb baráti áron.
Csapon HB-t és Pilsner Urquellt tartanak, amiből lehet kérni egy literes kriglit is. Néhány komolyabb bajor sör, mondjuk az Augustiner vagy az Andechs portfóliójából nem mutatna rosszul az itallapon. A híres bajor búzasör műfajából egyetlen HB árválkodik a palackosok között.
A kiszolgálás formálisan udvarias, kommunikatív, de hordoz valamit a kilencvenes évek túláradóan magabiztos pincér-stílusából.
A velős pirítós tálalása tetszetős, retro stílusú, viszont minden dekorációs elem hozzáad az ízélményhez. Az egyszerű minőségű pirított kenyeret vastagon kenték meg jóízű velőkrémmel, majd toppingolták uborkával, hegyes erőssel, lilahagymakarikákkal, egy cikk paradicsommal és citrommal. Soha rosszabbat! Hasonló felfogásban készült a jól sikerült tatárral megkent kanapé is. Ez hiányzik sok helyről, egy elérhető árú, jelen esetben 1000 forint alatti, nem túl nagy adagban kínált klasszikus sörkorcsolya.
A haltepertő élvezhető, de javítható, a mellé adott tartár old school, megnyerő. A füstölt csülkös pacal ízletes, az adag komoly. A nem kiugró minőségű kenyér friss.
Mindent egybevetve a dekorációjában sem változott hely szépen hozta a megszokottat. Több autentikus bajor sörrel meggyőzőbb lett volna az élmény. Valóságos időutazás volt ez hibáival és erényeivel, nosztalgikus elmerengés a múlton.
Jól van ez így, kellenek az ilyen a helyek.
HBH Bajor étterem
Szeged, Deák Ferenc. u. 4.
Telefonszám: +36 62 420 934
Honlap: https://hbhetterem.hu/
E-mail-cím: [email protected]
