Inkább merengés az elmúlt év boros történései körül. No nem afféle év-végi éremeső lajstromról vagy díjakról osztanám meg a gondolataimat, sokkal inkább keresem a választ sok-sok miértre a bor körül.
Hozzám nyilván szűrve érkeznek csak az információk, hiszen a kóstolókra, tréningekre olyan emberek jönnek, akik szeretik és érteni is szeretnék a bort. Volt és jelenlegi hallgatóim között nem volt még olyan, aki – hacsak nem konkrét egészségügyi okból – felhagyott volna a borkóstolással. Hangsúlyozom, kóstolással. Nem véletlenül különböztetem meg egymástól a borivást és a borkóstolást. A kettőt nem érdemes összemosni.
A borkultúra fogalma számos leegyszerűsítésen ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Sok megfogalmazásban találkozni vele, de valójában ezek a megközelítések szinte minden esetben primitív sztereotípiákra épülnek. Szükséges megtanítani a borkedvelőknek, hogy a borkultúra fogalma termelési, értékesítési és fogyasztási kultúrát is jelent egyszerre, ezek a fogalmak egymástól nem választhatók el. Számunkra a borok nem anyagi természetű vonásai fontosabbak, mint a bor piaci értéke. Éppen ezért beszélünk leginkább kóstolásról fogyasztás vagy kiváltképp borivás helyett. Mert mit is keresünk a borokban? Illatokat, ízeket, finom tapintási érzetet, de, elsősorban jó társaságot. És pontosan ez az utolsó mozzanat az, ami elkeserít. Pontosabban az, hogy ha ilyen tempóban hagyunk fel a borkóstolással, akkor a normálisnak mondható emberi érintkezésnek egy semmivel nem pótolható darabkáját veszítjük el. Mert az arra érdemes borokról beszélni kell, ez pedig jó társaság nélkül nem igen megy. Viszont, ha összegyűlik négy-öt borkedvelő ember, elővesznek egy palack finom bort vagy kettőt, abból jó esetben értelmes és lelket simogató beszélgetések alakulhatnak ki. Bor nélkül vagy netán bármiféle egyéb szerrel, az ilyen összejövetelek gyakorta más irányt vesznek.
De mi is veszélyezteti ezt a többezer évre visszavezethető szokást? Propaganda, érvek és ellenérvek, elsősorban az egészséges életmód jegyében. Bizonyos körökben ma már bármiféle alkoholfogyasztás értékelése, leírása, netán a kulturált borfogyasztásra történő utalás szitokszónak számít. Az elmúlt években – elsősorban a Covid őrület berobbanását követően – szinte töredékére esett vissza számos hagyományos bortermelő- és fogyasztó országban a borok eladása. De ide sorolhatjuk Kínát is, akik egy komoly fellendülést követően ma már kevesebb, mint fele mennyiségben fogyasztanak bort, mint előtte. Talán csak az USA és a skandináv országok némelyike számolhat be értelmezhető stagnálásról, ha a számok oldaláról közelítünk a témához.
A borfogyasztás egészségügyi kockázataira való hivatkozást csak részben tudom támogatni.
Mégpedig azért, mert a lelkünk állapota alapvetően meghatározza a fiziológiás állapotunkat is. Márpedig, ha még inkább kiiktatjuk az életünkből a kedves baráti beszélgetéseket, összejöveteleket egy-két pohár bor mellett, az magával ránt egy életformát is. Még közelebb kerülünk ezzel a teljesen elidegenedett, csupán a saját közegében mozgó és még inkább befele forduló, problémáit feldolgozni nem tudó, végsősoron beteg egyénekből álló társadalom kialakulásához. Nyilván önmagában nem a bor oldja meg ezeket a kérdéseket, de ha magunk is szánt szándékkal támogatjuk ezeket a folyamatokat nos, sok jóra tényleg nem számíthatunk.
A bortermelőket világviszonylatban több sebből vérezteti ki a piac, illetve annak hiánya.
Hogy a fiatalok felé fordulás legjobb módja az alkoholmentesített vagy ízesített borok felé történő nyitás lenne, nem hiszem. Emlékezzünk rá, hogy mi történt a Malagával, amikor a német piac kívánalmainak megfelelően elkezdtek tojáslikőr ízű borokat készíteni. Nem is jó rá gondolni. A teljes összeomlás után igen nehéz a borvidéket újra visszatenni a hagyományos bortermelő régiók térképére.
