Néhány érdekes statisztikai adat akadt a kezembe a közelmúltban. Gondolkodtam azon, hogy a világ szőlőtermesztésre alkalmas termőterületeinek jó része ma már sokkal inkább tartozik a vörösboros borvidékek közé, semmint a fehérekéhez. Nyomban eszembe jutott az is, hogy mi itt a Kárpát medence ölelésében még mindig rendkívül kiváltságos helyzetben vagyunk. Ha a nagy minőséget egyszerűen el lehetne intézni annyival, hogy északabbra toljuk a szőlőterületek határát és Varsó felé törünk, hát szomorú világot élnénk. Hála az Égnek a szőlő azért nem így működik. Nekünk vannak esélyeink arra, hogy még egy ideig jó szerkezetű, izgalmas és élénk fehérborokat tegyünk az asztalra. Valljuk be, erre már egyre kevesebb borvidék képes.
Gondolkoztam már sokat azon is, vajon a tény, hogy kékszőlőben nem igazán dúskálunk, csökkenti-e valamelyest a Kárpát medence összes pontszámát? Mire is lehet elég az a geológia, az a klíma, azok a szőlőfajták, amelyek legegyedibb boraink alapját adják?
A rómaiak annak idején vélhetően szintén nem vörösbort ittak Pannóniában, hanem fehéret. Mátyás idejéig nagy valószínűséggel ez nem is ment másként. Fehérborokból viszont volt bőven.
Kicsi, ámbár izgalmas termőhelyeink sora ma is dísze a medencének, bár itt-ott megkurtította a történelem a korábban ránk szabott területeket. A Szerémség és a Felvidék szőlőskertjei hiányoznak, valamelyest megkopott Zala Vármegye és a Káli borok megbecsültsége is, még sincs okunk panaszra. Sőt. Ha keressük a világ bor színpadán a legizgalmasabb történéseket, az elmúlt két évtized cabernet dömpingje mellett üdítő a sokkal ritkábban felbukkanó szépsavú, elegáns fehérborok sora. Új-Zéland, Chile, Ausztrália vagy éppen Dél-Afrika hűvösebb adottságokkal megáldott zugai komoly visszhangot váltanak ki igényesebb körökben. Jó lenne ebből valamit nálunk is profitálni. Egyelőre még áll a zászló a komoly fehér boroknak.

Mit ér a magyar terroir?
A termőhely természet adta tulajdonságainak meghatározó szerepét már nagyon régen felismerték. Egy átlagos magyarországi szőlőhegyen minden gazda tudta és ma is tudja, melyik dűlő hoz rendszeresen az átlagnál jobb vagy rosszabb termést. Némelyik dűlőnév még a városi borfogyasztók között is híressé vált, - gondoljunk csak a mádi Királydűlőre, az egri Áfrika dűlőre vagy a villányi Jammertal-ra, (amelynek csak a neve "Siralomvölgye", borai inkább a Paradicsomot juttatják eszünkbe). Még a fajtajelleget olyannyira előtérbe helyező német vagy osztrák borász is büszkén tünteti fel borának címkéjén annak a jó hírben álló dűlőnek a nevét, ahol bora termett.