Néhány érdekes statisztikai adat akadt a kezembe a közelmúltban. Gondolkodtam azon, hogy a világ szőlőtermesztésre alkalmas termőterületeinek jó része ma már sokkal inkább tartozik a vörösboros borvidékek közé, semmint a fehérekéhez. Nyomban eszembe jutott az is, hogy mi itt a Kárpát medence ölelésében még mindig rendkívül kiváltságos helyzetben vagyunk. Ha a nagy minőséget egyszerűen el lehetne intézni annyival, hogy északabbra toljuk a szőlőterületek határát és Varsó felé törünk, hát szomorú világot élnénk. Hála az Égnek a szőlő azért nem így működik. Nekünk vannak esélyeink arra, hogy még egy ideig jó szerkezetű, izgalmas és élénk fehérborokat tegyünk az asztalra. Valljuk be, erre már egyre kevesebb borvidék képes.
Gondolkoztam már sokat azon is, vajon a tény, hogy kékszőlőben nem igazán dúskálunk, csökkenti-e valamelyest a Kárpát medence összes pontszámát? Mire is lehet elég az a geológia, az a klíma, azok a szőlőfajták, amelyek legegyedibb boraink alapját adják?
A rómaiak annak idején vélhetően szintén nem vörösbort ittak Pannóniában, hanem fehéret. Mátyás idejéig nagy valószínűséggel ez nem is ment másként. Fehérborokból viszont volt bőven.
Kicsi, ámbár izgalmas termőhelyeink sora ma is dísze a medencének, bár itt-ott megkurtította a történelem a korábban ránk szabott területeket. A Szerémség és a Felvidék szőlőskertjei hiányoznak, valamelyest megkopott Zala Vármegye és a Káli borok megbecsültsége is, még sincs okunk panaszra. Sőt. Ha keressük a világ bor színpadán a legizgalmasabb történéseket, az elmúlt két évtized cabernet dömpingje mellett üdítő a sokkal ritkábban felbukkanó szépsavú, elegáns fehérborok sora. Új-Zéland, Chile, Ausztrália vagy éppen Dél-Afrika hűvösebb adottságokkal megáldott zugai komoly visszhangot váltanak ki igényesebb körökben. Jó lenne ebből valamit nálunk is profitálni. Egyelőre még áll a zászló a komoly fehér boroknak.
Mit ér a magyar terroir?
A termőhely természet adta tulajdonságainak meghatározó szerepét már nagyon régen felismerték. Egy átlagos magyarországi szőlőhegyen minden gazda tudta és ma is tudja, melyik dűlő hoz rendszeresen az átlagnál jobb vagy rosszabb termést. Némelyik dűlőnév még a városi borfogyasztók között is híressé vált, - gondoljunk csak a mádi Királydűlőre, az egri Áfrika dűlőre vagy a villányi Jammertal-ra, (amelynek csak a neve "Siralomvölgye", borai inkább a Paradicsomot juttatják eszünkbe). Még a fajtajelleget olyannyira előtérbe helyező német vagy osztrák borász is büszkén tünteti fel borának címkéjén annak a jó hírben álló dűlőnek a nevét, ahol bora termett.
Hát még azok az országok, ahol a borkultúra történetét ezredévekben mérik! Olaszországban ősidőktől fogva számontartják a nagy értékű termőterületeket, Spanyolországban és főként Franciaországban pedig már 100 -150 éve jogilag klasszifikálták a jó szőlőtermő fekvéseket. Bordeaux-ban pl. 1855. óta létezik egy máig is érvényes termőhelyi besorolás. A premier, deuxiéme, troiséme cru, cru burgeois, grand cru kategóriákra történő felosztásban 150 év alatt csak a fekvések 3 - 5 %-án kellett kiigazítást eszközölni. Burgundiában a múlt század vége óta 33 grand cru-t különböztetnek meg, de ezek jelentős része már a középkor óta ismert kitűnő minőséget adó boráról. Mivel egy-egy borvidéken a klíma - kisebb mikro-klimatikus különbségek figyelembevételével - viszonylag egyenletesnek tekinthető és a termesztett szőlőfajták választéka szinte minden dűlőben ugyanaz, tehát egyértelműen a "kőzet-talaj-domborzat” szentháromság dönti el egy-egy termőhely értékét.
A borvidék eszmei értékét ezeken felül természetesen más tényezők is befolyásolják: a biológiai környezet, ezen belül vírusok, baktériumok, gombák, - gondoljunk csak pl. a tokaji bor jellegét alapvetően meghatározó helyi gombaflórára. Kulturális-civilizációs tényezők, mint pl. a terület infrastruktúrája, közlekedése, a lakosság szőlészeti-borászati szaktudása, a szőlő- és bortermelési hagyomány gazdagsága és időbeli hosszúsága, a bortermelés beépülése az illető ország szokásaiba, mindennapjaiba, gazdasági életébe. A mezőgazdasági és ipari háttér, az értékesítési struktúra fejlettségi foka stb. mind együtt alkotják azt a tágabb értelemben vet terroir fogalmat, ami alapján ma már egy komolyabb termőhely hektárjának árát millió-eurós nagyságrendben mérik.
Nem jó hír a számunkra, hogy a világ nagy terroirjainak elfogadottságát ma még többnyire a történelmi - sokszor politikai – pénzügyi, és nem utolsó sorban kereskedelmi viszonyok határozzák meg. Nincs olyan objektív mérce, lista vagy éppen pontrendszer, amivel mondjuk Tokaj vagy Somló terroirjait be lehetne illeszteni egy nagy nemzetközi rendszerbe. Jobban mondva kereskedelmi alapon ez több-kevésbé működik, de mi pont a perifériára szorultunk. Hiába a ma már egyre gyakrabban felismert kitűnő, egyedi termőhely, remek klíma, különleges talajösszetétel, ha a boraink alsó szegmensből való kikerülése számos nagy bortermelő érdekeit sérti, várhatunk a sorunkra.
Egy kis bortörténet
A magyar borászati hagyományok nemzeti örökségünknek fontos részét képezték. A borosgazdák kedvező vagy éppen irreálisan kedvezőtlen helyzete, a magyar borok minősége és megbízhatósága mindig tükrözte az ország politikai, gazdasági állapotát. A magyar törzsek életében a bor fontos szerepet töltött be mind egészséges italként, mind hitük, szertartásaik jelképeként. A korabeli utazók, egyes bizánci enciklopédiák, feljegyzések már az V. századból megemlékeznek az óhazában élt magyarság nagyszámú szőlőskertjéről és két legfontosabb italáról, a tejről és a borról. Komolyabb szerződéseikhez, megállapodásaikhoz szorosan kapcsolódott a kötelezettségeket megpecsételő boráldás. A főtanú a boráldó volt. Hérodotosz a magyarokkal rokon kultúrájú népekről, egyes bizánci feljegyzések pedig a magyarokról írják le - a borba cseppentett vér közös megívásához kötött - vérszerződés szokását és szertartását. Tehát a törzsek egy nemzetté válását, az egységes magyar nemzet megszületését megpecsételő vérszerződés is egy különleges, ünnepélyes, nagyjelentőségű boráldás volt. Az Európában ma beszélt nyelvek közül csak a görögnek és a magyarnak van eredeti, saját szava a borra. A magyar is már az ókorban saját, akkor használt betűivel rögzíthette a szőlő, a bor, az áldomás szavakat és a rájuk vonatkozó gondolatokat is. A „bor” (és a szőlő-, bortermelés ősi magyar szavainak etimológiája) arra is utal, hogy az eredeti magyar szőlészeti, borászati hagyományok egy része közvetlenül a bort termő szőlő (Vitis vinifera) őshazájában élt népektől ered.
Amiben a Kárpát-medence egyértelműen mást tud mutatni minden európai és tengeren túli borvidékhez képest is, az a vulkáni talajok sokasága. Ezen a viszonylag kis területen ugyan nincsenek égbe törő hegycsúcsaink, de szép számmal vannak olyan lankás, kissé megkopott röghegységeink, melyek változatos talajain egyedi melegséget hordozó borok születnek. Tokaj
világviszonylatban is ritkaság számba menő andezites, riolitos, tufás, sok helyen nyiroktalajaival épp úgy szép savú, elegáns borokat kínál, mint a Somló vagy a Badacsony feketébe hajló bazalt tömbje. Ha viszont valaki üdébb és karcsúbb borokra vágyik, a Budapesthez közeli Etyek-Buda, ahol a magas mésztartalomnak köszönhetően kitűnő pezsgők is születnek, egészen mást kínál. A Balaton keleti medencéjének termőhelyei (Balatonfüred, Csopak) megint más talajösszetételt mutatnak. Egy magas vas-oxid tartalmú homokkő alakítja leginkább a borok karakterét, de agyag, márga, homok is előfordul. Eger kőzeteinek és talajainak sokasága önmagában önálló fejezetet érdemelne, hiszen a vulkáni alapon egyes termőhelyeken szinte tiszta mészkőrétegeket is találunk.
Amint látjuk tehát, a sokszínűség sajátja a Kárpát-medencének, de ez a sokszínűség egyben egyediség hordozója is. Ha körül nézünk a világ fő szőlőtermő vidékein, akkor azt tapasztaljuk, hogy ilyen kicsiny területen összezsúfolva, ilyen változatosságot talajban, klímában, szőlőfajtákban és borstílusokban már állam nem igen tud adni.
A sok jó fehérbort adó termőhely között is van néhány kiemelkedő. Ilyen például a mádi Úrágya dűlő. Nem kicsi termőterület, hiszen közel 70 hektáros nagyságával nemzetközi viszonylatban is elég nagynak mondható. Természetesen itt sem beszélhetünk teljesen egységes kőzet- és talajadottságokról, hiszen Tokaj geológiája önmagában is rendkívül összetett, ezen belül a Mádi-medence gazdagsága külön figyelmet érdemel. A 2000-es évek elején innen született meg az első tudatosan nagy minőség felé közelítő száraz furmint. Azóta is több termelő palackoz innen dűlőválogatott száraz bort. Jobbára furmintot, kisebb részben furmint-hárslevelű vagy tiszta hárslevelű borokat. Nem véletlen hát, hogy az idei FURMINT FEBRUÁR keretében még egy kóstolót tartottunk, ezúttal az ÚRÁGYA – amúgy szépséges nevű – dűlő boraiból. Visszatekintve az elmúlt hónapok gazdag Király-dűlő, illetve Szent Tamás-dűlő borválogatásaira, most sem volt okunk panaszra. A borok zöme kifogástalan állapotban és egységes stílusban került elénk. Jellemzően remek szerkezet, nem kevés sav és igen határozott, utóízében komoly ásványos jegyeket hordozó aromatika volt a leggyakoribb. Jobb a jónak elrontója – szoktuk mondani. Nos, most is így voltunk. Nehéz volt dönteni a legjobbakról, de azért megpróbáltuk.
A megszólalás sorrendjében kínálom ezúttal a borokat. A többi tíz is hallatlan izgalmas volt, de álljanak most itt a legjobbak.
***
DEMETERVIN ÚRÁGYA 57 2021
DEMETERVIN ÚRÁGYA 57 2021 magnum
Ezt a tételt két palackméretből is megkóstoltuk. Érdekes összehasonlítás, bár ilyen idő távlatából még nem alakul ki komoly eltérét az érlelési aromatika oldalán. Mégis volt különbség, érdekes módon a normál palack illata extrovertáltabb és igen izgalmas volt, ízben viszont a magnum palack tűnt rendezettebbnek. Mindkettő határozott volt és tagadhatatlanul Úrágya.
***
ORSOLYÁK ATTILA Úrágya 2021 hordó minta
ORSOLYÁK ATTILA 2017
Orsolyák Attilától is két bort kóstoltunk. Örömmel töltött el, hogy a még csecsemőkorban járó 2021-es hordóminta igen élénk savai ellenére nem csak az én tetszésemet nyerte el. Tisztasága példaértékű volt mindkét bornak. A 2017-es (sajnos már nincs belőle) simasága és koncentráltsága okán bármilyen sorba beilleszthető lenne.
DOBOGÓ ZWACK IZABELLA 2019
A borász Domokos Attila kiváló ízléséről már több évjáratban is meggyőződhettünk, de ez a tétel most felülmúlt minden eddigi sikert. Az elegancia mintapéldája: kiváló hordóhasználattal úgy tudja a furmint szépségeit megmutatni, hogy az erőteljes ásványosság szinte leheletnyi angyali érintésnek tűnik. Wow.
SZEPSY ÚRÁGYA 63 2021
SZEPSY ÚRÁGYA 63 2020
Szepsy István borait nem kell senkinek bemutatni. Ezúttal három évjáratot kóstoltunk, ez a kettő adta a legszebb formáját – és totálisan ellentmondott mindannak, amit a két évjárattal kapcsolatban Tokajban eddig megtapasztaltunk. A 2020-as évjáratot arrafelé nem nagyon szeretik emlegetni a termelők, ezzel szemben a 2021 komplexitásban az egyik legkiemelkedőbb lett az elmúlt évtizedben. És mégis. Mindkét bor különlegesen szép, kiegyensúlyozott és határozott volt, de talán a 2020 vitte el a pálmát. Finoman sós karaktere végig uralta az aromatikát, hosszúságának inkább csak érzékszerveink fáradékonysága szabott határt.
LENKEY ÚRÁGYA 2018
Féltem kicsit, bár Lenkey Géza boraiban még soha nem csalódtam. Hogy várni kell rájuk, az bizonyos. Hosszas levegőztetést kért – gazdája szerint igazi vadóc. És lám. Kinyílt, bujaságát a kezdeti kis zártság sem tudta eltakarni. Vastag, telt és mégis szinte vibrálóan csikószerű bor. Aki nem rajong a körzővel-vonalzóval szerkesztett borokért, az bátran keresse!
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels.com)
