Kóbor macskákkal a rágcsálók ellen
Kóbor macskákat tereltek össze egy távoli nyugat-kínai városban, hogy segítségükkel vegyék fel a harcot a környező legelőket elözönlő rágcsálók ellen.
Kóbor macskákat tereltek össze egy távoli nyugat-kínai városban, hogy segítségükkel vegyék fel a harcot a környező legelőket elözönlő rágcsálók ellen.






Gary Neville, a Manchester United korábbi védője úgy véli, az angol labdarúgó-válogatottnak még legalább tíz évig nincs esélye arra, hogy kiemelkedő eredményeket érjen el jelentős tornákon.


Gomolygó füst miatt riasztották a tűzoltókat hétfő reggel egy nagykanizsai bevásárlóközponthoz – közölte a tűzoltóság ügyeletese az MTI-vel.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 85,65 pontos csökkenéssel, 17 695,27 ponton nyitott hétfőn.

Étteremként, színházként, könyvtárként, sőt lakásként kezdenek új életet a pénzszűkében lévő francia egyházközségek vagy egyházmegyék által eladott épületek többek között az építészeti és vallási műemlékekben bővelkedő közép-franciaországi Burgundiában

Összeütközött két kamion az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalán Kecskemét határában hétfő reggel, az egyik kamion sóderszállítmánya az útra került, ezért óriási torlódás alakult ki – közölte a rendőrség az MTI-vel.

Feloldották a hétfő kora reggel óta tartó teljes útzárat a 8-as számú főúton a Vas megyei Karakó közelében, ahol egy közlekedési baleset miatt helyszíneltek – közölte a rendőrség az MTI-vel.

Kormányellenes lázadók vonultak be Tripoliba vasárnap éjszaka és szinte az egész fővárost ellenőrzésük alá vonták, miután Moammer el-Kadhafi líbiai vezető biztonsági erői összeomlottak; Kadhafi két fiát őrizetbe vették, az utcán tömegek euforikus hangulat

A jelenleg zajló edinburgh-i Fringe fesztiválon üveggel támadtak egy színészre, aki Moammer Kadhafi líbiai vezető jelmezét viselte.

Bada Dadának, polgári nevén Bada Tibornak, a magyar és a vajdasági avantgárd és underground kultúra egyik meghatározó alakjának születésnapja alkalmából emlékkiállítás nyílik mintegy 60 munkájából augusztus 30-án, kedden a Home Galériában.

Az ír U2 együttes énekese és vezetője, Bono – kevésbé ismert eredeti nevén Paul David Hewson – két napra kórházba került Monacóban, mivel mellkasi fájdalmakra és erős szívverésre panaszkodott. Bono még szerdán lett rosszul, miközben szabadságát élvezte

Az élvonalban épphogy csak megkapaszkodó Mönchengladbach vezeti a német labdarúgó-bajnokságot a 3. forduló után, miután az eddig hibátlanul teljesítő Mainz kétgólos vezetés után kikapott, a Hannover pedig csak döntetlenezett a hétvégén. Angliában a Man

Kissé gyengült a forint hétfő reggel, a svájci frankot 241 forint felett, az eurót pedig 272 forint körül jegyezték 7 órakor.

Nem bíbelődtek a zárral, sem a riasztóval azok a tolvajok, akik a hétvégén fosztották ki az egyik győri pláza ékszerboltját – írja hétfői számában a Kisalföld.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A rendőrség mindkét boltot bezáratta.

A tettest sikerült kézre keríteni.

A 30 éves férfit hónapok óta keresték, eddig 24 körözést adtak ki ellene.

Hihetetlen, hogy ilyen megtörténhet.

A miniszterelnök politikai igazgatója aggasztó döntésekről számolt be.

Összegyűltek a háborúpártiak Ukrajna támogatására.

Szombathelyen háborúellenes gyűlés lesz szombaton.

Elfogták az elkövetőt, az indíték egyelőre nem ismert.

Ennél egy kicsit mindenki jobbra számított.

Magyar Péter európai pártcsaládja kiáll a háború mellett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.