Gazdaságtörténeti szempontból is jelentős dátum lesz 2002. január elseje: az euró, amely eddig kizárólag számlapénzként funkcionált, holnaptól készpénz formájában is megjelenik. Mindez azt jelenti, hogy Ausztriában, Belgiumban, Finnországban, Franciaorszá
Ötéves működése alatt csaknem harmincezer ellenőrzést hajtott végre és 4500 jogsértést fedett fel Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának (VPOP) központi járőrszolgálata, a vámkommandó. Az ellenőrzéseken összesen több mint 6,5 milliárd forint érté
A taizéi találkozó résztvevői ma országonkénti összejövetelt tartanak, éjjel tizenegytől pedig a világbékéért és valamennyi szenvedőért virrasztanak. A fiatalok tegnap esti közös imádkozásán részt vett Mádl Ferenc köztársasági elnök is.
Jó volna, ha a pártok a valóság talaján a fő nemzeti célok érdekét keresnék inkább, és arra nézve mutatnának konkrétan jövőképet a társadalom számára. A másik lejáratásának filozófiája, gyakorlata nyilvánvalóan nem jó politika, aligha sikeres vállalkozás
Valamit biztosan tudtak az egykori poéngyártók, hiszen mai kabarék tucatjaiban csendülnek fel a XX. század tízes–húszas éveinek viccei. S ma is éppúgy mosolygunk azokon az élceken, amelyeken dédapáink derültek. Ráadásul, ha figyelmesen olvassuk ezek
Benyújtották lemondásukat az átmeneti kormány miniszterei Argentínában, az erőszakos tüntetések hatására. Adolfo Rodríguez Saá ideiglenes államfő azonban a szombat esti bejelentés után még nem döntötte el, hogy elfogadja-e a lemondást. Közben több ezren t
A bombagyárosként elhíresült német állampolgárságú Dietmar Clodót tíz év börtönbüntetésre ítélte a Fővárosi Bíróság szombaton kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében. A bíróság bűnszervezet tagjaként elkövetett, robbanóanyaggal és lőfegyverrel vissza
Idén már hatodik alkalommal adták át a magyar Nemzeti Minőségi Díjat, amelyet 1996-ban alapított a miniszterelnök, a minőségügyben kiemelkedő eredményt felmutató gazdálkodó szervezetek elismerésére. Ebben az évben két vállalat, a győri Magyar Forgácsolást
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Tahir Gözel szerint az azeri csapat nem csak a pályán aratott fölényes győzelmet a Ferencváros ellen.
Még bizonytalan, hogy a középpályás játszhat-e a visszavágón, de legalább bizakodó.
Felavatták a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen végzett honvédtiszteket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.