Fanfár kíséretében meggyújtották tegnap a Parlament előtt felállított karácsonyfa égőit. A tizenhét méteres fenyőfa a Somogy megyei Inke község ajándéka, a mellette felépített betlehem pedig az ugyancsak somogyi Mesztegnyőről származik. A karácsonyfa janu
A történelmi Felső-Magyarországot – a mostani Szlovákiát – a Kárpátok koszorúja fogja félkörbe, a határhegylánchoz az Alföld pereméig lenyúló vonulatok kapcsolódnak. A magas hegyeket kanyargós folyóvölgyek szabdalják. Az idők során ezek mentén
A Diákhitel Központ (DHK) Rt. harmadik alkalommal fizeti ki a diákhitelt az arra jogosult hallgatóknak. Őri András kommunikációs igazgató lapunknak elmondta: ezúttal már összesen 63 225 főnek utalnak át 1,86 milliárd forintot. Ez azt jelenti, hogy az utób
Az már biztos, hogy a hazai készenléti szolgálatok számára az amerikai Motorola vagy a finn Nokia építi ki a gyors és hatékony kommunikációt biztosító Tetra rendszert. Mindkét cég komoly szakmai tapasztalattal, fejlett technológiával rendelkezik, és nem e
Jelentős várakozások előzték meg az elmúlt hetet. Történt ez azért, mert a befektetők a hét végén érkező amerikai makrogazdasági adatoktól és a Federal Reserve döntésétől várták az iránymutatást. Olyan információk megjelenésére számítottak, amelyek optimi
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Nyilván egy milánói katolikus iskola fehér tanulója a tettes, vagy egy izlandi bálnavadász. Erre tessék!
A magyarok szinte tökéletes napot zártak, az égi áldás nem kímélte a résztvevőket.
Az ukrán elnök a találkozó előtt a biztonsági garanciák elfogadását követeli.
Az esernyő sem segíthet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.