- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet
Vészjósló csapás Obamára
Inkább negatív, mintsem pozitív Barack Obama elnöksége első évének mérlege az amerikaiak többsége és szakértők szerint egyaránt. A közvélemény hangulatát jellemzi a keddi massachusettsi időközi szenátori választás eredménye is: a Demokrata Párt oszlopakén
Sikerpropagandával segítenek be Bajnaiéknak

Vészjósló csapás Obamára
Inkább negatív, mintsem pozitív Barack Obama elnöksége első évének mérlege az amerikaiak többsége és szakértők szerint egyaránt. A közvélemény hangulatát jellemzi a keddi massachusettsi időközi szenátori választás eredménye is: a Demokrata Párt oszlopakén

Sikerpropagandával segítenek be Bajnaiéknak

Vészjósló csapás Obama jövőjére
Egy évet töltött el hivatalában Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke, akinek megválasztását, majd beiktatását óriási várakozás övezte úgy odahaza, mint szerte a világon. Amerikai híveinek száma azonban kínosan sokat apadt, s politikai cselekvőképesség

Nincs esély a belső fellendülésre?

Elfogták a debreceni támadót

Jogellenes milliárdok a krízisalap mögött

Keresik a fővárost

Kudarcot vallott a cseh integráció
Az 1989-es politikai fordulat óta eltelt két évtizedben valamennyi cseh kormánynak szembesülnie kellett azzal, hogy a romák integrálására és társadalmi egyenjogúsítására tett lépések, egyes részeredményektől eltekintve, nem hozták meg a várt sikert. A lát

Megtörhetetlen hittel
Napra pontosan száz éve, 1910. január 21-én született Takács Károly, kétszeres olimpiai bajnok sportlövőnk. Nem csupán Magyarország, az egyetemes sport legendája, elveszítvén jobb kezét, ballal is a világ legjobbja lett. Az akarat és legyőzhetetlenség élő

Martin Luther Kolompár?

Mínuszba fordult a BUX
A délután napvilágot látott, vártnál kedvezőtlenebb tengerentúli makrogazdasági adatok és felemás vállalati hírek – hasonlóan a régiós börzékhez – a Budapesti Értéktőzsde részvényindexét is lehúzták: a BUX 245,76 pontos, 1,08 százalékos csökkenéssel, 22 5

Volt titkosszolgák a bíróság előtt
A Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) egykori főosztályvezetőjének, Gyarmati Györgynek a tanúkénti meghallgatásával folytatódott tegnap az Egymásért alapítvány milliárdos csempészési ügyének a tárgyalása. Gyarmati beismerte: az elhárításnál hivatalból értesült

Szocialista svédcsavar
Csaknem kéthetes intenzív riogatás után megdőlni látszik az MSZP nyugdíjasokat érintő kampánystratégiája. A Gyurcsány Ferenc által életre hívott Nyugdíj és Időskor Kerekasztal decemberi zárójelentésében ugyanis különböző modellek formájában találkozhatunk

Röviden

Otthon is bukott Zseleva

Eörsi: Most azt mondom, elég
Eörsi Mátyás, az SZDSZ Országos Tanácsának tagja elektronikus levélben értesítette környezetét arról, hogy SZDSZ-es és parlamenti e-mail címe megszűnik. A honatya ezt azzal indokolta, hogy az SZDSZ szervere beköltözik az MDF szerverébe.

Napi sajtószemle

Török Ádámék retrockkoncertje
Török Ádám és barátai hatórás blues- és retrockkoncertre készülnek holnap este hattól éjfélig a Petőfi Csarnokban. Fiatal és öreg magyar blues- és rockzenészek – a Rocking Chair duó, a Bőrgyári Capricció, az Icecream Blues Band, a Zöld a Bíbor Band, valam

Képtelenségek sorozata

Fontos híreink
Reggelig várt a bokrok között a volt élettárs, vérfürdővel indult a reggel Baranyában

Így néz ki a 2026-os választások menetrendje

Miklos Szantho Makes Major Announcement About CPAC Hungary

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Hivatalos: ekkor lesznek a választások Magyarországon
Április 12-én járulhatnak az urnák elé a választópolgárok.

Tűz ütött ki a Fazekas Mihály Gimnáziumban, kigyulladt egy transzformátor
A környéken áramkimaradás van, a BKK járatait is elterelték.

Havazás, ónos eső, extrém hideg miatt adtak ki figyelmeztetést az ország egész területére szerda éjfélig
Aki teheti, ne induljon útnak.

Kitüntették a rendőröket, akik kinyomozták, hogy kik lövöldöztek egy pesterzsébeti erkélyről
Az ügyet felderítő rendőröket kitüntették.
Külföldi híreink

Német külügyminiszter: Nem komoly az amerikai fenyegetés Grönland ellen
Merz az iráni rezsim bukását jósolja.

Oroszország új szuperdrónt állít hadrendbe, most óriási bajban az ukránok
Bemutatkozott a Predator.

Nigel Farage pártjához újabb „nagyágyú” csatlakozott
Farage-ra van szüksége a briteknek a korábbi pénzügyminiszter szerint.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Óriási fordulat a lakáspiacon, az árakon is érezhető a változás
Számottevően bővült az elérhető lakáskínálat.

Magyar fejlesztés írhatja át a mezőgazdaság jövőjét – Ázsia és Afrika különösen örülhet az innovációnak
Cél, hogy a fotovoltaikus rendszerek telepítése ne kiszorítsa, hanem kiegészítse vagy lehetővé tegye a mezőgazdasági termelést.

Varga Barnabás a görög sajtó szerint szerdán máris új helyzetbe kerül az AEK-nál
A magyar játékost a debütálásakor zavarta az orkánerejű szél, de más dolog is hátráltatta.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

