- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet
Politikai alku a Pető-intézetről?
Politikai megfontolásokat sejtenek az intézmény dolgozói a Pető-intézet új főigazgatójának kinevezése mögött. Egy részük attól tart, hogy az eljárás célja az intézmény bizonyos jogköreinek, ezen keresztül pedig az állami támogatás egy résznek megvonása. M
Nyomoznak a Nomentana-ügyben
Közokirat-hamisítás bűntettének gyanúja miatt a rendőrség elrendelte a nyomozást Gyurcsány Ferenc kormányfő egyik cége, a Nomentana Kft. ügyében. Az V. kerületi rendőrkapitányságon indított nyomozást az ügy súlyára való tekintettel a Központi Nyomozó Főüg

Politikai alku a Pető-intézetről?
Politikai megfontolásokat sejtenek az intézmény dolgozói a Pető-intézet új főigazgatójának kinevezése mögött. Egy részük attól tart, hogy az eljárás célja az intézmény bizonyos jogköreinek, ezen keresztül pedig az állami támogatás egy résznek megvonása. M

Nyomoznak a Nomentana-ügyben
Közokirat-hamisítás bűntettének gyanúja miatt a rendőrség elrendelte a nyomozást Gyurcsány Ferenc kormányfő egyik cége, a Nomentana Kft. ügyében. Az V. kerületi rendőrkapitányságon indított nyomozást az ügy súlyára való tekintettel a Központi Nyomozó Főüg

Start plusz, Start-blöff
Csaknem egyhangúlag választotta meg a parlament tegnap az Országos Választási Bizottság tagjait és póttagjait, akik röviddel ezután letették esküjüket Szili Katalin házelnök előtt. Paczolay Péter személyében új alkotmánybírót is választott az Országgyűlés

Utóvizsga Start-kártyával

Sikeres volt a világ első arcátültetése

Szigorodó ellenőrzések
Kiemelten ellenőrzi április közepéig a szezonális élelmiszertermékeket a földművelésügyi tárca illetékes szolgálata. Az akció első hetének eredményeként több mint százezer tojást vontak ki a forgalomból erős felületi szennyezettség miatt.

Nehezen válunk meg a roncsoktól
A u t ó p i a c Bár a személyautók tulajdonosait már rendelet kötelezi arra, hogy az uniós előírásoknak megfelelő, „hivatalos” bontóba adják le ronccsá vált gépkocsijukat, a roncsautók visszagyűjtésére és újrahasznosítására hivatott rends

Gázszámla

Egy ökölcsapás utórezgései
A férfi vízilabda LEN-kupa január 28-i negyeddöntőjében a Brescia kiejtette az Egert, az olaszok szerb játékosa, Alekszandar Csirics pedig kiütötte Hegedűs Gábort, aki szemüreg-, arc- és orrcsonttörést szenvedett. E kemény, sőt olykor durva sportágban is

Nyomravezetői díj a taxisgyilkosokért

Csökkenhet az áfa
Elkészült a Fidesz törvényjavaslata az otthonteremtéssel kapcsolatos szolgáltatások áfájának mérséklésére, amire az EU legutóbbi döntése ad lehetőséget – jelentette be Varga Mihály, aki az ügyben egyeztetést javasolt a Fidesz európai parlamenti képv

Rotterdami drogfogás

Magyar érdek a kiengesztelés
A karikatúrákat megjelentető lapok nagy kárt is okozhatnak az országnak, és a hazaszeretetükre bízzuk, milyen módon oldódik meg ez az ügy – jelentette ki lapunknak adott interjújában Houssein Moussawi. Libanon Magyarországon akkreditált nagykövete,

Európai abszurd
Az Európai Parlament néppárti képviselője, Őry Csaba egyben tagja e parlament foglalkoztatási és szociális ügyek bizottságának. Brüsszeli tudósítónk annak kapcsán készített vele interjút, hogy a fideszes képviselő elkészült azzal a jelentésével, amelynek

A nyugdíjakon spórol a Türkmenbasi

Centrum–MSZP: kölcsönös segítség?
Próbálja meg a szocialista szavazóktól is elkérni a kopogtatócédulákat, mondja nekik, hogy nem kell a Centrum pártra szavazniuk, a második fordulóban úgyis visszalépünk az MSZP javára, mint legutóbb – mondta a Centrum Bicskén induló képviselőjelöltj

Nem jól működik a zöldkártyavizsgálat
A u t ó p i a c Autószerelők helyett január elsejétől számítógépek mérik a gépkocsik kipufogójából távozó szennyező anyagok szintjét, a zöldkártya kiadása így automatikus. Ám a rendszer nem működik megfelelően.

Röviden

Személyi döntések konszenzussal

Fontos híreink
Ukrán vezérkar: eltaláltak egy kőolajterminált a Krasznodari területen

Sorsdöntő lehetett a mai nap a háború lezárása szempontjából, Salvini szerint nem szabad tovább húzni a vérontást

Orbán Balázs: Két út van előttünk

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Így készül a tökéletes karácsonyi kalács – egy díjnyertes sütőmester receptje + videó
A diós és mákos töltelék nemcsak bejgliben működik.

Lázár János: Nem engedünk hárommillió ember nyugalmából
A Budapesten megfordult kamion csak a töredéke annak, ami minden nap átdübörög például Baján.

Épül a Keleti pályaudvar első akadálymentes peronja
A beruházás a Budapest–Belgrád vasútvonal forgalmának elindításához szükséges.

A hatóságokhoz fordulnak Deutsch Tamásék Hadházy korrupciógyanús ügye miatt
Zuglóban tízmilliókat fizetnek a saját haveroknak.
Külföldi híreink

Kreml: Nem igaz, hogy Moszkva el akarja foglalni a volt szovjet területeket Európában
Fennáll a jelentős kockázata egy Oroszország és a NATO közötti konfliktusnak, tekintettel az európai országok „ellenséges lépéseire”.

Árverésre bocsátották Mussolini egykori nyaralóját
Az ingatlan az 1890-es években, a századforduló adriai tengerparti villáira jellemző stílusban épült.

Luxus a Riviérán, vér Ukrajnában – bemutatták Ábrahám Róbert dokumentumfilmjét
Az alkotás az orosz–ukrán háborúhoz vezető utat mutatja be.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Magyar vezető az Agrofert Hungária cégcsoport élén: értéket őriznek és fejlesztenek
Újabb jelentős beruházással erősítette pozícióját az IKR Agrár Kft. A vállalat megvásárolta a több mint négy évtizedes múltra visszatekintő Havas 92 Szövetkezetet Gyöngyöspatán.

Dejan Sztankovics visszatért korábbi állomáshelyére
A szerb szakember tavaly a Szpartak Moszkva kedvéért hagyta el a Ferencvárost.

Melinda arca felismerhetetlenségig torzult a Bánk bán forgatásán, halála ma is fájdalmas érzéseket kelt
Káel Csaba alkotása több mint húsz év távlatából is érvényes.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

