- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet
Két nap Őszödön
(van-e jobboldali veszély…)

Két nap Őszödön

(van-e jobboldali veszély…)

Szocialista megújulás

Hűség és hülyeség

Harc a zsidó voksokért

Kína továbbra sem tárgyal Tajvannal
Kínában hivatalosan is elutasították a tajvani elnök ajánlatát, hogy a két ország kezdjen tárgyalásokat a több évtizedes politikai feszültség feloldására. Csen Suj-pien (Chen Shui-bian) tajvani államfő hazája nemzeti ünnepén mondott beszédében – nag

Bush még mindig derűlátó

Izrael visszafogja támadásait?

Csapás a ramadán nyitányán
Miközben az amerikai megszálló csapatok folytatják tisztogató hadműveleteiket Fallúdzsában, egyik legfőbb szövetségesük, Lengyelország bejelentette, hogy januártól megkezdi csapatainak csökkentését Irakban.

Röviden

Buttiglionét Kovácsért
H Á T T É R Az utóbbi két hétben az Európai Parlament különböző bizottságai összesen hetvenhárom és fél órán keresztül hallgatták meg a leendő bizottsági tagokat. Homályban maradt ugyanakkor, hogy a bizottság mint testület milyen irányba is akarja to

Intő jel a koszovói zavargás
Fenn kell tartani az amerikai érdeklődést a Balkán iránt – hangsúlyozta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke a polgári értékrendű külpolitikusok budapesti konferenciáján.

Röviden

Csökkenő kompenzáció 2005-ben
Hétmilliárd forinttal fordít kevesebb pénzt 2005-ben a központi költségvetés a lakossági gázárak kompenzációjára – derül ki a büdzsé tervezetéből.

Megvont agrártámogatás

Zűrzavar az adóbevételek körül
Kétszáznál is több módosító indítványt nyújtottak be a képviselők a jövő évi adótörvény-tervezethez, szakértői számítások alapján viszont kétséges, hogy 2005-ben a tervek szerint alakulnak majd az adóbevételek.

Jelentősen emelkedik a kenyér ára?

Alacsony a casco biztosítások aránya

Besegíthet a Gazprom német partnere

Fontos híreink
Halálos karambol szenteste, teljesen útzár az érintett szakaszon

Felhívást intézett a világhoz XIV. Leó pápa

Kreml: Moszkva a Miamiban folytatott tárgyalások nyomán meg tudja fogalmazni álláspontját

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Orbán Viktor: Áldott karácsonyt!
A miniszterelnök már többször is betekintést engedett abba, hogyan néz ki nála a karácsony.

Így kapott új arculatot a Parlament környezete a patrióta kormányzás alatt
A parkolóból reprezentatív nemzeti főtérré alakított Kossuth Lajos tér visszanyerte történelmi rangját, és a nemzeti emlékezet egyik kiemelt helyszínévé vált.

Ezen a napon lett öngyilkos Mary Zsuzsi – videó
Szenteste búcsúzott a világtól.

Figyelmeztetett a BKK, így változik a közlekedés az ünnepeken
Senki se tömegközlekedjen Budapesten megszokásból.
Külföldi híreink

Betlehembe érkezett az éjféli misére a latin pátriárka
A hagyományok szerint Jeruzsálemből Betlehembe ért kíséretével Pierbattista Pizzaballa bíboros, latin pátriárka, hogy ott megtartsa a Születés templománál a katolikus Szent Katalin-templomban az éjféli misét.

Gyorshajtás miatt állították meg a Mikulást + videó
Nagyon sietett az ajándékok kiszállításával.

Terrortámadás Sydney-ben: újabb embert tartóztattak le
Letartóztattak egy férfit, aki rokonszenvezett a merénylőkkel és antiszemita megjegyzéseket tett az interneten.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Gyorgy Bakondi: Humanitarian Framing of Illegal Migration Has Eroded Europe's Safety
Hungary was right in advocating for the protection of Europe's external borders and for allowing entry to only those immigrants who are truly entitled to asylum.

Nem ért haza az iskolából Réka
A szentendrei rendőrök nagy erőkkel keresik.

A legjobb karácsonyi filmek, amikről nem is hallottál még, pedig illett volna + videó
Van egy köztes műfaj, amire csak kevesen gondolnak az ünnepek tájékán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

