- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet

Orvostudomány

Békedíj

Odaítélték a Nobel-díjakat

A probléma mint örömforrás
A Szegedi Tudományegyetem fizikaprofesszora, Bor Zsolt vehette át az idei Bolyai-díjat a minap Mádl Ferenc köztársasági elnöktől. Az 1998-ban civil kezdeményezésre létrehozott, s először 2000-ben odaítélt tudomány

Ketten

Napállam árnyékban
A kormányoknak – még a neokonzervatív kormányoknak is – csak ritkán adatik meg, hogy szent elméletük helyességét a gyakorlatban is bebizonyítsák. Úgy tűnt, Irakban végre elérkezett ez az alkalom: a huszonötm

Röviden

Röviden

Markó bízik az RMDSZ sikerében

Kiszűrnék a szélhámos pályázatírókat

Jegybanktörvény: Európára hivatkoznak

Röviden

Egy következmények nélküli ország

Vitatott céltámogatás Söjtörnek
Jogtalanul vett igénybe 35,8 millió forintos céltámogatást Söjtör – állapította meg az Állami Számvevőszék vizsgálata. Három szocialista képviselő viszont olyan módosító indítványt nyújtott be a zárszámadási törvény most folyó vitájában, hogy a balo

Kutatás-fejlesztés: nincs szó szabotázsról

Mennyit ér a Bahart vagyona?

Letagadták Medgyessy ígéretét

A külföldi média torz tükrében

Politikai pengeváltás az adózásról

Fontos híreink
Halálos karambol szenteste, teljesen útzár az érintett szakaszon

Felhívást intézett a világhoz XIV. Leó pápa

Kreml: Moszkva a Miamiban folytatott tárgyalások nyomán meg tudja fogalmazni álláspontját

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Orbán Viktor: Áldott karácsonyt!
A miniszterelnök már többször is betekintést engedett abba, hogyan néz ki nála a karácsony.

Így kapott új arculatot a Parlament környezete a patrióta kormányzás alatt
A parkolóból reprezentatív nemzeti főtérré alakított Kossuth Lajos tér visszanyerte történelmi rangját, és a nemzeti emlékezet egyik kiemelt helyszínévé vált.

Ezen a napon lett öngyilkos Mary Zsuzsi – videó
Szenteste búcsúzott a világtól.

Figyelmeztetett a BKK, így változik a közlekedés az ünnepeken
Senki se tömegközlekedjen Budapesten megszokásból.
Külföldi híreink

Betlehembe érkezett az éjféli misére a latin pátriárka
A hagyományok szerint Jeruzsálemből Betlehembe ért kíséretével Pierbattista Pizzaballa bíboros, latin pátriárka, hogy ott megtartsa a Születés templománál a katolikus Szent Katalin-templomban az éjféli misét.

Gyorshajtás miatt állították meg a Mikulást + videó
Nagyon sietett az ajándékok kiszállításával.

Terrortámadás Sydney-ben: újabb embert tartóztattak le
Letartóztattak egy férfit, aki rokonszenvezett a merénylőkkel és antiszemita megjegyzéseket tett az interneten.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Gyorgy Bakondi: Humanitarian Framing of Illegal Migration Has Eroded Europe's Safety
Hungary was right in advocating for the protection of Europe's external borders and for allowing entry to only those immigrants who are truly entitled to asylum.

Nem ért haza az iskolából Réka
A szentendrei rendőrök nagy erőkkel keresik.

A legjobb karácsonyi filmek, amikről nem is hallottál még, pedig illett volna + videó
Van egy köztes műfaj, amire csak kevesen gondolnak az ünnepek tájékán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

