Egy következmények nélküli ország

„Én lassan már kíváncsi lennék arra, hogy mit gondolnak az emberek a magyar demokrácia elrohadásáról. Ma már minden egyes szereplő – kormány, ellenzék, közvélemény – megszólalt, csak ők nem. A kép így lenne teljes.” (Fricz Tamás, Magyar Nemzet, 2004. október 2.)

Szeretném elmondani, hogy mit szólna az alulírott közgazdász hölgy, ha megkérdeznék. Fricz Tamás az első ugyanis, aki megkérdezi. Az illető hölgy lelkében naponta megsiratja Magyarországot. A hölgy tudja, hogy itt minden már alapjaiban elhibázott. Az illető hölgy szenved a hazugságtól, pedig nap mint nap mást se hall. Szenved, amikor tisztességes embereket rágalmaznak, minden következmény nélkül. Nem vágyik jobban semmire, mint igazszólásra, hazugságtól és manipulációktól mentes szép beszédre. Ilyeneket azonban ritkán lát és hall. Csak baloldali csúsztatást, demagógiát, azaz félrevezető szándékú, hamis okoskodást és szétbeszélést. Mintha minden összefogna ellenünk.
Fájdalmasan éli meg, hogy azok, akik a nemzet vagyonának elorozásában részt vettek, szétverik a magyar oktatást, egészségügyet, aknamunkát folytatnak az orvostársadalom ellen, mivel ettől a rétegtől különösen tartanak, folytatják a történelemhamisítást, elkenik a legnagyobb korrupciós botrányokat, sőt időről időre megkísérlik átlapátolni a jobboldalra. A külföldiekkel összekacsintva fosztják meg a magyar népet jogos vagyonától, miközben egyénileg gyarapodnak. A tender már köznevetség, mindenki ismeri, hogyan játsszák ki, természetesen a jogszerűség látszatának fenntartásával. Az igazság és a jog köszönő viszonyban sincsenek egymással, ha mégis, akkor majd egyes bírók intézkednek, vagy a kormány hoz egy új, céljait szolgáló döntést. Az esélyegyenlőség egy röhej, és szegény roma polgártársaink nem veszik észre, hogy kik azok, akik a magyarsággal való mesterséges szembeállításukat újratermelik.
Szegény honfitársaink azt sem veszik észre, hogy milyen tudatos agymosás történik itt a médiumokban, amelyek színvonala már aligha kerülhet lejjebb, a teljes értékborulás irányába. Ebben a sanda szándék a legfélelmetesebb. Eközben ellenzékünk egyik része a teljes felmorzsolódás irányába tart, vagy centrumosodik, gyengítve a jobboldalt, és naponta arcul csapva az egyetlen erőt, a Fideszt, amelyik természetes szövetségese lenne, és amelynek segítségével tart ott, ahol ma még van. A Fideszben viszont a jó Pokorni Zoltán nem győz elhatárolódni a nem létező szélsőségektől ahelyett, hogy kimondaná, hogy minden jobboldali erőt össze kell fogni, és nincs mitől elhatárolódni. Még soha nem hallottuk a demagóg beszédű, valóban gyűlölködő Kovács Lászlót elhatárolódni semmilyen baloldali szélsőségtől. Egyébként nem ismerünk szélsőségesebb és kirekesztőbb társaságot az SZDSZ-nél, ezt már végre ki kellene mondani ezekről a háttérben zsarolókról.
Volt egy megvetett, nem sokra becsült ügynök miniszterelnöke az országnak, aki mégis, regnálása folyamán egyetlenegyszer tett egy jó lépést, bármi is lett légyen a puccsszerű helyzet hátterében: néven nevezte a legkorruptabb formációt, amelyik azonban képes zsarolni a legnagyobb kormánypártot. Ekkor az illető hölgyben felébredt a remény, majdcsak tesz az ellenzék valamit. Nem tett. A Fidesz és az általa nagyra becsült Orbán Viktor nem kívánt kiutat mutatni. Majd a köztársasági elnökben kezdett reménykedni, mindhiába.
Senki sem volt hajlandó egy igaz szót szólni, csak asszisztálni ehhez az arcpirító, igazságtalan és méltatlan komédiához. Az új miniszterelnök egy paródia, a kormány és a parlament úgyszintén. A többségi véleményről ennyit (Hamvas Bélával egyetértve): „A többségi véleménynek az igazsághoz semmi köze, de a korrupt közösségben az igazság funkcióját végzi. A többség csupán politikai többség, részben félrevezetett, részben becsapott, részben terrorizált vagy egyéb politikai trükkel létrehozott – a valódi többség ellenére – koholt statisztikai blöff, vagyis demokrácia.”
A hölgynek egy kérdése lenne az általa igen tisztelt Fricz Tamás úrhoz, akinek cikkével teljes mértékben egyetértett, éspedig: Vajon tud-e valami biztatót mondani? Mert a hölgy már csak a csodában tud reménykedni.
H. Mariann, Budapest

Kedves Mariann!
Örülök, hogy válaszolt a cikkemre. Éppen az volt a célom, hogy ezt „Ön” megtegye – és ezt köszönöm.
Lehet, hogy Magyarországon a jog és az intézmények szintjén példás demokrácia jött létre Magyarországon 1989–1990-ben. Lehet, hogy ezek a formális jegyek működőképesek és stabilak. De számomra nem demokrácia az, amelyben a természetes emberi erkölcsöknek nincs helye, amelyben a morál száműzve van a politikából, ahol a politikusok cselekedetei semmilyen erkölcsi mércének nincsenek kitéve – ahol tehát a törvényszegés, az ügyeskedés, az egyéni hatalmi érdekek minden gátat áttörő érvényesítése nem szégyenletes magatartás, hanem már-már erény. Ez a demokrácia, ami Magyarországon van, nem hoz lelki békét és megnyugvást ennek az országnak.
És számomra nem demokrácia az, ahol csak a pártelitek és még esetleg a – baloldali – média szerkesztői határozzák meg azt, hogy miről szabad beszélni ebben az országban. Nem demokrácia az, ahol egy kormányfő- és kormányváltás politikailag illegitim jellegéről nem lehet, nem szabad beszélni, ahol nem lehet követelni egy kormány bukását és új választások kiírását. Nem szerencsés az sem, ha egy velejéig antidemokratikus folyamattal kapcsolatban az ellenzéknek nincs markáns véleménye, stratégiája, ellenereje.
És nem demokrácia az, ahol félnek a politikusok az emberek véleményétől. Az embereknek, a társadalomnak végre el kell mondania nyilvánosság előtt a véleményét a politikáról, a hatalomról és a kormányról, s ennek időnként akár látványos formákat is lehet adni. Higgye el, ehhez már nem kell várni a felülről jövő szóra, jöjjön az a kormányzati oldalról, avagy az ellenzéktől. Ma már jól látható, hogy a politika orientációs zavarokkal küszködik, kapkod és agresszív, mert talaját vesztette. A társadalom, az emberek véleményformálása, részvétele nélkül soha nem lesz valóságos demokrácia Magyarországon.
Kedves Mariann! Jól tudom, mit érez, s azt is, hogy még nagyon-nagyon sokan úgy éreznek, ahogy Ön. De egyet nem szabad megtenni: hogy belefeledkezzünk ebbe az érzésbe, mert az életveszélyes. Magyarországot csak azok válthatják meg, akik elégedetlenek a jelenlegi állapotokkal, ám nem hagyják, hogy elégedetlenségük tehetetlen dühbe vagy depresszióba torkolljon. Legyünk tehát erősek a hitben. Én hiszek Önben, kedves Mariann.

Üdvözlöm: Fricz Tamás