- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet
Újfajta falurombolás Verespatakon
Azt kéri a bukaresti kormánytól, a parlamenttől és az összes többi érdekelt intézménytől a Román Tudományos Akadémia, hogy lépjen fel az erdélyi Szigethegységben található Verespatakra tervezett arany- és ezüstbánya ellen. A kitelepítésekkel járó munkálat
Délvidéki üzenet a magyar kormánynak

Újfajta falurombolás Verespatakon
Azt kéri a bukaresti kormánytól, a parlamenttől és az összes többi érdekelt intézménytől a Román Tudományos Akadémia, hogy lépjen fel az erdélyi Szigethegységben található Verespatakra tervezett arany- és ezüstbánya ellen. A kitelepítésekkel járó munkálat

Délvidéki üzenet a magyar kormánynak

Szigort ígérnek a költségvetésben
A költségvetési deficit csökkentése a cél: ez a feltétele, hogy teljesüljenek a monetáris politika elképzelései – hangzott el a kormánytagok és a jegybankelnök tegnapi megbeszélését követően. A pénzügyminiszter az eddigi adatok ellenére nem látja ve

Röviden

Pirruszi győzelem
Vajon a szocialistákkal szemben is olyan elszánt, kemény, határozott lesz az MDF, mint szövetségesével, a Fidesszel? Netán a nyugodt erő kétfrontos háborúba kezd, s jobbra, balra egyenlő mértékben osztogatja majd rettentő csapásait az igazságosság és a ki

Bajok a sztrádák mentén

Ki veszi az útibatyut?
Az elmúlt évtizedben jószerével csak a vadkapitalizmus nyerteseinek mindent és mindenkit letaroló gazdasági filozófiáját ismerhettük meg. Kevés szó esett viszont arról, hogy a tehetséges, szorgalmas, keresztény hitében erős ember kiváló eredményeket érhet

A Richterre figyelt a piac
Gyengüléssel indult a hét a nemzetközi tőkepiacokon tegnap: a tokiói, a londoni és a frankfurti eróziókat követték az amerikai árfolyamok is. A japán tőzsdére a már korábban meghirdetett állami részvényvásárlási ügyletek sem hatottak. A Nikkei 225 index 1

Közeledik az adóbevallási határidő
Bő egy hét maradt arra, hogy az érintettek kitöltsék és postázzák a múlt évről szóló adóbevallásukat. A bevallási ívek most is változtak az előző évekhez képest. Az esetlegesen felmerülő kérdéseket több csatornán is lehet tisztázni az adóhivatallal.

Napi sajtószemle

Újabb hitelt készül felvenni a Malév
A regionális forgalomban részt vevő Bombardier CRJ típusú repülőgépek vásárlásához százmillió eurós hitelt venne igénybe a Malév Rt. A pénz felvételéről, illetve az állami garanciáról a közeljövőben dönt a kormány. Kedvezőtlenül érinti az iraki válság a n

Törésvonalak amerikai szemmel
Az Irak körül dúló atlanti vihar, a Törökország védelme körüli NATO-vita minden korábbinál jobban megosztotta a szövetséget. Új választóvonal képződött Kelet- és Nyugat-Európa között, amelyet senki nem kívánt vagy várt, ám most mindenki előtt nyilvánvaló

Erkölcs és koalíció

Közeledik a bevallási határidő
Bő egy hét áll rendelkezésükre az általános forgalmi adó fizetésére nem kötelezett magánszemélyeknek, hogy elkészítsék és benyújtsák a múlt évről szóló adóbevallásukat.

Altatásos műtét a szakrendelőben
Hamarosan lehetőség nyílik arra, hogy ne csak kórházakban, hanem járóbeteg-szakrendelőkben is végezzenek egyszerűbb altatásos műtétet, például sérvoperációt.

Kovács beosztottjára hivatkozott

Ellenállt a robotpilóta
A február elsején darabjaira hulló Columbia legénysége valószínűleg megpróbálta kikapcsolni a robotpilótát az űrsikló tragédiája előtti másodpercekben – közölték a NASA mérnökei. Az űrrepülőgép bal szárnyából származó roncsdarabok belsejében időközb

Röviden

Magyar felajánlások Törökországnak

Fontos híreink
Eurómilliárdok mennek Ukrajnának, de hatalmas az európai vita

Ahol nem az időjárás, ott egy lángoló kamion okoz gondot az utakon

Így juthatnak külföldi milliárdok az álcivil szervezetekhez a kormány megkerülésével

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Szentkirályi: Bajnai Gordon az elmúlt 15 évben folyamatosan aktív volt a baloldalon + videó
Hozta a pénzt külföldről és szervezte a kampányt.

Orbán Viktor: Ameddig ők vergődnek, mi tesszük a dolgunkat
A miniszterelnök megjegyezte, a Tiszának nem marad más, csak a politikai bűvészkedés.

Milliós károkat okoztak az online csalók Fejér vármegyében
Ha nem figyel, összes megtakarításától megszabadíthatják.

A békére és háborúból való kimaradásra az egyetlen garancia a Fidesz-kormány Orbán Viktor vezetésével + videó
A miniszter szerint ma már senki sem vitathatja, hogy Orbán Viktornak igaza volt a migrációs kérdésben.
Külföldi híreink

Szánthó Miklós fontos bejelentése a CPAC Hungaryról
CPAC Hungary ötödjére.

Ukrajna ismét sötétbe borult az orosz támadás nyomán
Oroszország ballisztikus rakétákkal támadt.

Keir Starmer tétlensége még körein belül is feszültséget szít
Brit politikusok és Washington is sürgeti a lépést.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Megússza a brutalitást? A szerbek rettegve várják az ítéletet a Fradi világklasszisáról + videó
Dusan Mandics könyöklése a magyarok elleni rangadóról való eltiltást is jelentheti neki.

„Mégis hogy merészelitek?” – Kit Harington nagyon berágott az elégedetlenkedőkre
Havas Jon teljesen kikészült.

Kiszivárgott a terv, erre készül Oroszország
Az orosz hadsereg összpontosítja erőit.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

