Csehország előrelépne Benes-ügyben
A Honvédelmi Minisztérium (HM) nem ad pontos tájékoztatást az első taszári kiképző- egység érkezésének időpontjáról, ám várhatóan jövő hét elején már megérkezik az első amerikai egység Taszárra. A település alpolgármestere biztonsági intézkedéseket sürget
A Honvédelmi Minisztérium (HM) nem ad pontos tájékoztatást az első taszári kiképző- egység érkezésének időpontjáról, ám várhatóan jövő hét elején már megérkezik az első amerikai egység Taszárra. A település alpolgármestere biztonsági intézkedéseket sürget
Dég, Soponya és Velence a következő állomás a műemlékbejáró körúton, amelyet a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal szervezett nemrég egy brit–magyar szeminárium részeként. A tanácsadásra felkért négy legjelentősebb brit örökségvédelmi civil szervezet
A Fővárosi Főügyészségen decemberben megalakult kiemelt ügyek osztálya elsők között foglalkozik az MSZP közeli vecsési számlagyárral és a Happy End Kft. üzleti tevékenységének vizsgálatával. Az osztályvezetői tisztségre – amelyet ideiglenesen Ihász
Az elmúlt esztendő az elszalasztott lehetőségek és az átverések éve volt, és ez várhatóan 2003-ban sem lesz másként – mondta évértékelőjében Áder János, a Fidesz frakcióvezetője. Az MSZP szerint „a Fidesz éleslátását” a választási veresé
Ha az amerikai Clonaid cég, ahogy állítja, valóban sikeresen klónozott embert, akkor kutatóinak inkább lottózniuk kéne. Talán rossz hír a raeliánus szektának, de nemcsak a matematikai esélyek és a Vatikán, hanem valószínűsíthetően a természet is ellene do
-KITEKINTŐ- Igazat kell adnunk a politikai elemzők kedvelt fordulatának, Kína valóban egyre jobban hasonlít a XIX. század második felében rohamosan gyarapodó vilmosi Németországhoz. A párhuzam igen találó, ha egy állam fejlődését a nemzeti egys
Csaknem háromszázezer – pontosan 293 299 – magyar él Szerbiában, a lakosság 3,91 százaléka. Az országnak egyébként csaknem 7,5 millió lakosa van, ebből 6,2 millió a szerb, arányszámban: 82 százalék. Nagyobb kisebbségnek számít a magyar mellett
Rengeteg közlekedési balesetet okozott országszerte a tegnapi ónos eső, amely reggel ráfagyott az utakra. A jegesedés főleg a Dunántúlt és a Duna–Tisza közét érintette. A fővárosban több tucat karambol történt, sokan pedig elestek a síkos utakon. A
Tizenhat százalékkal többet költöttek az elmúlt év első tíz hónapjában szeletes csokoládéra a háztartások, mint egy évvel korábban, ami a termékkör fogyasztásának további bővülését jelzi. A táblás csoki fogyasztása viszont stagnál.
A szlovákiai magyarok 12 százaléka, 59 ezer személy igényelte eddig a magyarigazolványt. A Csemadok, a Magyar Koalíció Pártja, a cserkészszövetség, a szülői szövetségek és a pedagógusszövetség közös akaratából egy éve létrejött Szövetség a Közös Célokért
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Orbán Balázs cáfolta Panyi Szabolcs állításait.
A cseh miniszterelnök az újabb szankciókat támogatja.
A Magyar Úszószövetség vizsgálóbizottságot állít fel Széchy Tamás magatartásának utólagos kivizsgálására.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.