Gázmotoros új erőmű Szekszárdon
Egyelőre nem tudni, hogy Medgyessy Péter tegnap kezdődött moszkvai tárgyalásain sikerül-e megoldani az orosz–magyar kapcsolatok rendezetlen kérdéseit. Arra gyakorlatilag nincs esély, hogy a sárospataki könyvtár kincsei most visszatérjenek Magyarorsz
A nagy nemzetközi rendezvények közel kétharmadát Európában tartják, s a szakemberek az öreg kontinens további előretörését prognosztizálják. Érvelésükben jelentős szempont, hogy az összes globális szervezet székhelyeinek majd négyötöde itt található. A pi
Az állammal kezd tárgyalásokat a fővárosi önkormányzat az Erzsébet tér tulajdonjogának átvételéről – döntött tegnap személyeskedő hangvételű vitában a Fővárosi Közgyűlés. A költségvetési koncepció tárgyalását későbbre halasztotta a testület, ám végl
Új keretszerződést írt alá tegnap a Magyar Posta Rt. és a Postabank: a cél a hatékonyabb és áttekinthetőbb együttműködés. Az eredetileg tervezettnél ugyanakkor jóval szerényebb fejlesztések várhatók a postánál. A Postabank eközben közzétette főbb mutatóit
Évek óta folyamatosan emelkedik a zsebtolvajlások száma Budapesten és a nagyvárosokban egyaránt. A szokásosnál is zsúfoltabb bevásárlóközpontok és a forgalmas utcák kitűnő lehetőségeket nyújtanak az egyedüli vagy csoportos tolvajoknak. Ajándékvásárláskor
Jutalmak a tárcáknál Többhavi év végi jutalmat kapnak a minisztériumok vezető tisztségviselői – közölte az RTL Klub. A legbőkezűbb a gazdasági tárca volt háromhavi prémiummal, a legkevesebbet, kétheti jutalmat az igazságügyi tárca dolgoz
Három baleset is történt tegnap vasúti fénysorompóknál. Isaszeg közelében hatan szenvedtek zúzódásokat, amikor vonat rohant egy, az átjárónál elakadt kamion vontatmányába. Rábapatonánál egy férfi meghalt, Lepsénynél egy 17 éves fiatalembert súlyos sérülés
Nem biztos, hogy mindenki hozzáférhet az eddigi tudományos kutatók közül ahhoz az iratanyaghoz, amelyet eddig a Történeti Hivatal kezelt, a kormánypártok tervei szerint pedig a jogutód szervezet, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára fog őriz
A Készenléti Rendőrségnél belső fegyelmi vizsgálatban próbálják kideríteni, hogy milyen körülmények között sülhetett el a móri vérengzéssel kapcsolatban körözött bűnöző elfogására kivezényelt kommandóscsapat vezetőjének a fegyvere – értesült a Havar
Januárban még az idei éves bérlettel lehet autózni az állami autópályákon, s korlátozott érvényességű heti- és havijegyek is vehetők a régi áron. Az ÁAK bevételkieséssel számolhat a kormánydöntés miatt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az internetes agresszióért akár egy év is járhat.
Túlélők után kutatnak.
Idén májusban közel 10 százalékkal többet költöttek a kártyákról tavalyhoz képest.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.