Tartanak az Etna kitörésétől
Várhatóan jövő tavasszal folytatódik Tocsik Márta és bűntársai fellebviteli tárgyalása a Legfelsőbb Bíróságon. A márciusban a Fővárosi Bíróságon hozott elsőfokú ítélet ellen fellebbezést benyújtó Legfőbb Ügyészség szerint az ítéletek súlyosbítására, a zsa
Sokak szerint nem az a kérdés, hogy kitöltheti-e megbízatásának négy évét Kondor Katalin, a Magyar Rádió elnöke, hanem hogy mikor és milyen ürüggyel távolítják el posztjáról. Már érkeztek üzenetek a kormánypártok megbízottaitól újságnyilatkozatok és bizal
Az egészségesebb élet után áhítozó családok előbb-utóbb szembesülnek azzal, hogy a boltban vásárolt zöldség nem felel meg az elvárásaiknak. A számtalan felvilágosító, tájékoztató írás és könyvek hatására elgondolkodunk azon: vajon hol nőtt, milyen vegysze
A katonai szervezet bővítése és képességeinek reformja áll az érdemi munkáját ma kezdő prágai NATO-csúcstalálkozó középpontjában, amelyen azonban a washingtoni külpolitika nyomására az iraki kérdés is téma lesz. A magyar delegáció Medgyessy Péter kormányf
Baranya megyében kicsiny zsáktelepülés a többségében cigányok lakta Alsószentmárton, ahol modellértékű munkát végez a katolikus egyház helyi karitász csoportja. Az Ormánság többi településéhez hasonlóan a rendszerváltozás óta itt is igen sok a munkanélkül
A jövő januárban lejáró nyomozási határidő előtt megszüntette a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) gazdaságvédelmi osztálya a City Kárpótlásijegy-befektető Rt. (City Rt.) felelős vezetői elleni, nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt 1997-
Dél-Magyarországon Pusztamérgest tartják a falusi turizmus központjának. Az ezerháromszáz fős községben évente átlagosan kétezer vendégéjszakát töltenek a külföldiek, pedig a faluban csak egy kis fogadó működik. Az úgynevezett minősített magánházak azonba
Élesen bírálta a jövő évi költségvetés parlamenti vitájában tegnap az ellenzék a vidékfejlesztésre, a turizmusra, az autópálya-építésre és önkormányzatok támogatására vonatkozó fejezeteket. A kormánypárti képviselők közölték: módosító javaslatokat nyújtan
Tévhitek és tények a részvénybefektetésekkel kapcsolatban című előadásával Jaksity György, a Budapesti Értéktőzsde elnöke tegnap megkezdte azt a szemléletformáló kampányt, amelyben a kormány, valamint a tőkepiac szereplőinek támogatására is számít.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Elégedetlen a pártelnök.
Az LMBTQ-lobbi hisztérikus tiltakozással reagált.
Kiutazik a család.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.