Bűnszervezetet számoltak fel
Magyarokból és szerbekből álló embercsempész bűnszervezetet számolt fel a rendőrség; a csoport legalább 85 embert juttatott át Ausztriába – tudatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság kedden.
Magyarokból és szerbekből álló embercsempész bűnszervezetet számolt fel a rendőrség; a csoport legalább 85 embert juttatott át Ausztriába – tudatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság kedden.
Kedden dönt az Országgyűlés a trafiktörvény elfogadásáról, így a jövő év második felétől csak dohányboltokban lehet majd cigarettát kapni.
A Párizsi Autószalonon mutatja be Onyx névre keresztelt tanulmányát a Peugeot.

Több ezer kuvaiti tüntetett hétfőn az ország fővárosában, Kuvaitvárosban a belpolitikai, elsősorban a hatalomgyakorlással összefüggő reformokért.

Pep Guardiola és Sir Alex Ferguson is a US Openen járt a napokban, mint kiderült, egyszerre, egy időben – talán nem véletlenül.

A legális forgalomban eladott cigaretta mennyisége idén tavalyhoz képest várhatóan 5 százalékkal csökken, a fogyasztási dohányok eladása legalább ekkora mértékben nő majd.

A britek 40 százaléka unja életvitelét, úgy érzi, mókuskerékben raboskodik – áll egy brit felmérés eredményében.

Menopauza után lelassul a szervezet anyagcseréje. Emiatt gyakran azok nők is elkezdenek hízni, akiknek korábban nem voltak súlyproblémáik. A szakértők szerint azonban az étrend nem túl drasztikus megváltoztatásával elkerülhető a hízás.

Ajman az-Zavahíri, az al-Kaida terrorszervezet vezetője megerősítette kedden a szervezet második számú vezetőjének, Abu Jahja al-Líbinek a halálhírét.

8.00 órakor teszik közzé a német nagykereskedelmi árakat (előrejelzés: változatlan 0,3%), valamint a japán gépipari megrendelések augusztusi mutatóit (előző: –6,7%).

Műszaki hiba miatt nem jár a 12-es villamos a teljes vonalon, a 14-es pedig egy szakaszon – közölte a BKK fődiszpécsere kedden.

David Beckham, a 115-szörös angol válogatott labdarúgó lehet a spanyol élvonalban szereplő Málaga tulajdonosa.

Kína két őrhajót küldött abba a térségbe, ahol a japán kormány megvásárolta a vitatott hovatartozású kelet-kínai-tengeri Szenkaku-szigetek nagyobb részét.

Havonta megjelenő magazinból értesülhetnek az emberek Lengyelországban az ördögűzésről, amely az utóbbi időben egyre inkább divatba jött Európa egyik katolikus fellegvárában.

Görényt rendelt a szobapincértől szállodai szobájába egy vendég Nagy-Britanniában, amivel felkerült a brit vendéglátóipar legszokatlanabb rendeléseinek toplistájára, annak is az élére.

Lesodródott egy hegyvidéki útról és folyóba zuhant egy autóbusz kedden Nepál nyugati részén; a rendőrség szerint a balesetben 27-en meghaltak, 11-en megsérültek.

Pályázatot hirdet a budapesti Olasz Kultúrintézet az olasz nyelvet oktató mintegy 250 magyar iskola diákjainak.

Derűlátó az olasz gazdaság jövőjét illetően Mario Monti kormányfő.

Music From an Another Dimension címmel új lemezt jelentet meg november 6-án az Aerosmith.

Idős utast, egy 87 éves férfit csíptek fülön csaknem két kilogramm kokainnal a portugál hatóságok a főváros nemzetközi repülőterén.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A nagy teherautók a kisebb utakon veszélyesek lehetnek.

A Tisza Párt elnöke hiába tagadja a régi baloldali holdudvar jelenlétét, saját köre cáfolja.

A szakmai szervezetek megértették és elfogadták Lázár János javaslatát.

A Tisza Párt elnöke a házi médiájában buktatta le magát.

Több dokumentumtervezet is elkészült – közöttük a biztonsági garanciákról – az amerikai és ukrán vezetőknek az orosz–ukrán háború beszüntetéséről folytatott tárgyalásai után – közölte kedden Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Hiperszonikus rakétarendszer állt szolgálatba Belaruszban.

Magyarországnak igaza volt abban a kérdésben, miszerint Európa külső határát kell védeni, és csak azokat a bevándorlókat szabad beengedni, akik valóban jogosultak a menekültjogra.

Úgy tűnik, csak színjáték volt Andrij Jermak lemondása.

Az újonc három konkrét, szép összeget tartalmazó ajánlatot kapott.

Kevés olyan település volt az újkorban, amely képes volt erre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.