Fa Nándor már a nyolcadik
A magyar versenyzőnek a szélcsend okozott bosszúságot.
A magyar versenyzőnek a szélcsend okozott bosszúságot.
Volt telitalálat az idei utolsó hatoslottó-sorsoláson.
Az egyik legfontosabb magyar bútortervezőről és kortársairól nyílt kiállítás az Iparművészetiben.
A magyar versenyzőnek a szélcsend okozott bosszúságot.

Volt telitalálat az idei utolsó hatoslottó-sorsoláson.

Az egyik legfontosabb magyar bútortervezőről és kortársairól nyílt kiállítás az Iparművészetiben.

A rengés epicentruma 15 kilométer mélyen volt, Puerto Montt-tól 225 kilométerre délnyugatra.

Hosszan fejti ki álláspontját a médiahelyzetről a politikus, de fontos kérdések maradtak megválaszolatlanul.

A londoni klub korábbi középpályása két szezonban a New York City FC játékosa volt.

A betlehemi gyermek választ ad az ember istenéhségére – mondta az evangélikus egyház elnök-püspöke.

Emiatt jelentős késések is lehetnek a Budapest–Cegléd–Szeged-vasútvonalon.

A magyar fél kész tárgyalni, ahogy eddig is.

A tápláléklánc csúcsa, jól behavazva. Hogy mi lesz velük, azt közülük senki sem tudja.

Csan Laj Hun elnézést kért a szurkolóktól a csapat idei kiábrándító szerepléséért.

Bevándorló muszlim közösségektől várnak piaci föllendülést a pásztorok.

Két világ találkozik Belgrádban: egy futurisztikus nagyberuházás tövében ott kuksolnak a migránsok.

Ezért nem is vesz részt a brit királyi család hagyományos karácsonyi templomlátogatásán.

A pénz nem enyhítheti a gyászt, de azért remélhetőleg segít.

Az ünnepekkor 10 nap alatt 5 meccs, évente akár 80-100. Nem unatkozik az ember, ha volános hokis.

Egy vicceskedő kritikus „dobta fel” a miniszterelnök szavait a Fejér Megyei Hírlapban.

Ezt azzal indokolta, hogy elnöksége idején még az összeférhetetlenség látszatát is el akarja kerülni.

Minden ünnep a költészet napja is egyúttal. Ha akarom, a betűvetők diadala.

Joachim Gauck kiemelte: az emberek összefogtak, és „az emberiességet védelmező közösséget” alkottak.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Telefonon csapták be az időseket.

A diós és mákos töltelék nemcsak bejgliben működik.

A Budapesten megfordult kamion csak a töredéke annak, ami minden nap átdübörög például Baján.

A beruházás a Budapest–Belgrád vasútvonal forgalmának elindításához szükséges.

Fennáll a jelentős kockázata egy Oroszország és a NATO közötti konfliktusnak, tekintettel az európai országok „ellenséges lépéseire”.

Az ingatlan az 1890-es években, a századforduló adriai tengerparti villáira jellemző stílusban épült.

Az alkotás az orosz–ukrán háborúhoz vezető utat mutatja be.

Újabb jelentős beruházással erősítette pozícióját az IKR Agrár Kft. A vállalat megvásárolta a több mint négy évtizedes múltra visszatekintő Havas 92 Szövetkezetet Gyöngyöspatán.

A szerb szakember tavaly a Szpartak Moszkva kedvéért hagyta el a Ferencvárost.

Zuglóban tízmilliókat fizetnek a saját haveroknak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.