Hackerek tettek közzé álhírt Britney Spears haláláról
Bob Dylan is megosztotta a hírt, de valójában ez is a hackerek műve volt.
Bob Dylan is megosztotta a hírt, de valójában ez is a hackerek műve volt.
Ezúttal Borsod-Abaúj-Zemplén megyében halhatott meg egy kétéves kisfiú.
Az angol rockzenekar gitáros-énekese, Rick Parfitt 68 éves volt.
Bob Dylan is megosztotta a hírt, de valójában ez is a hackerek műve volt.

Ezúttal Borsod-Abaúj-Zemplén megyében halhatott meg egy kétéves kisfiú.

Az angol rockzenekar gitáros-énekese, Rick Parfitt 68 éves volt.

Vlagyimir Putyin és Recep Tayyip Erdogan két hete tárgyaltak Nurszultán Nazarbajevvel.

Nem hozták le az információt, mert csak egy forrásból értesült róla.

Gyakran számonkérik a közép-európai társadalmakon a szolidaritást a jelenkor menekültjeivel.

Roberto Firmino szombaton kocsikázott Liverpool belvárosában, amikor lekapcsolták a rendőrök.

A Moszkva-barát szocialista politikus november 13-án nyerte meg a moldovai elnökválasztást.

Mókás módon jelentette be a Facebookon az ötszörös olimpiai bajnok kajakosnő, hogy áldott állapotban van.

És az üldözötteknek ma ugyanolyan kegyetlenségeket kell elszenvedniük.

Milos Zeman cseh államfő szerint a befogadással hátország képződne a terrortámadások számára.

Az Isola a kevés hajléktalanszállók egyike, ahol ittas embereket is befogadnak éjszakára. Sokaknak ez az utolsó menedékük.

Ronaldo végzett az élen, Kozák Danuta kajakos a 17. helyet kapta.

Egyetlen választókerületen múlott a két héttel ezelőtti választás eredménye, a kormánypárt győzött.

A távozó amerikai elnök tudja, miért vesztett Hillary Clinton és sejti, miben rejlik pártja jövője.

A szíriai felkelők a török hadsereg támogatásával már hetek óta igyekeznek elfoglalni al-Báb városát.

A következő évtized végére Kína lesz a világ legnagyobb gazdasága – legalábbis a brit tudósok szerint.

Kertész, Esterházy és Csoóri is távozott. Krasznahorkai új regénnyel jött, Bolano főműve is megjelent.

Korbács és mézesmadzag váltotta egymást ötvenhat utolsó napjaiban. Mint átmeneti időszakokban általában.

Hogy ne legyünk „karikatúra, amely zsarnokságba vagy anarchiába süllyed”.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A diós és mákos töltelék nemcsak bejgliben működik.

A Budapesten megfordult kamion csak a töredéke annak, ami minden nap átdübörög például Baján.

A beruházás a Budapest–Belgrád vasútvonal forgalmának elindításához szükséges.

Zuglóban tízmilliókat fizetnek a saját haveroknak.

Fennáll a jelentős kockázata egy Oroszország és a NATO közötti konfliktusnak, tekintettel az európai országok „ellenséges lépéseire”.

Az ingatlan az 1890-es években, a századforduló adriai tengerparti villáira jellemző stílusban épült.

Az alkotás az orosz–ukrán háborúhoz vezető utat mutatja be.

Újabb jelentős beruházással erősítette pozícióját az IKR Agrár Kft. A vállalat megvásárolta a több mint négy évtizedes múltra visszatekintő Havas 92 Szövetkezetet Gyöngyöspatán.

A szerb szakember tavaly a Szpartak Moszkva kedvéért hagyta el a Ferencvárost.

Káel Csaba alkotása több mint húsz év távlatából is érvényes.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.