Százéves a modern magyar menekültpolitika
Hazánk mindeddig igen befogadó volt – igaz, zömében magyarok és szomszédaink menekültek ide.
Hazánk mindeddig igen befogadó volt – igaz, zömében magyarok és szomszédaink menekültek ide.
Kiderült, hogy Fazekas Sándor agrárminiszter akadályozza meg az információáramlást.
Az út óránként negyedmillió forintba kerülhetett. A miniszter először tagadott, majd elnémult.

„(Jeroen) Oerlemans olyan újságíró volt, aki oda is elment, ahol mások már megtorpantak”.

Az elvándorlás és a szakemberhiány az egész közép-európai régiót sújtja.

A 42. Ryder Kupának a franciaországi Saint-Quentin-en-Yvelines ad majd otthont 2018-ban.

Bocsánatot kért a zsidó közösségektől Rodrigo Duterte, a Fülöp-szigetek elnöke az Adolf Hitlerrel kapcsolatos kijelentése miatt.

A településen új képviselő-testületet is választottak vasárnap, mert júliusban feloszlatta magát a testület.

A „nem” és az „igen” szavazatok között 60 ezer voks a különbség a előbbiek javára.

A kormányhoz intézett kérdésekkel, valamint azonnali kérdésekkel ér véget az Országgyűlés kéthetes ülése.

A kényszerpihenő alatt a játékos 380 ezer dollárt veszít.

„Szeretném, hogy a dublini rendeletet újra alkalmazzák (Görögországgal szemben)”.

A hazautalások a gazdaság éves teljesítményének 3 százalékát teszik ki.

Az időközi választásra azért volt szükség, mert a város képviselő-testülete június 17-én feloszlatta magát.

Később liberalizálják a közúti személyszállítási piacot.

A vasárnapi népszavazás nem a migránsokról, nem egy globális válság orvoslásának hazai lehetőségeiről szólt.

A kvótanépszavazás annak rendje-módja szerint megbukott.

A kormány elsöprő sikerről, az ellenzék hatalmas bukásról beszél. A Jobbik szerint a kormányfő öngólt rúgott.

Az érvénytelenséget, valamint a nem szavazatok győzelmét emelték ki az első kommentárok.

Egyes elemzők átütő sikerként, míg mások tíz éve nem látott bukásként értékelik a népszavazást.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.

Nagy fennakadásokat okoz a hóátfúvás.

Nagy területen csökkenhet mínusz 15 fok alá a hőmérséklet.

Azt állítja, még beszélt is vele a halála előtt.

A kérése nem kivitelezhető – állítják a szervezetnél.

Több felületen is találgatások jelentek meg arról, kik lehetnek az idei vendégek, illetve mikor tartják meg a jobboldali konferenciát.

A Tisza és a DK is döntött: ők is a brüsszeli, háborús utat választják.

Fordulás után Raphinha második találata döntött a Barcelona javára, a katalánok 3-2-re verték a Real Madridot.

A Grimsby Town és a Brighton taszította rég nem látott mélypontra a Vörös Ördögöket.

Rendhagyó eseménynek adott otthont a Szépművészeti Múzeum.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.