Törőcsik Mari kapta a Szenes Iván-életműdíjat
Rajta kívül elismerésben részesült Nyári Károly énekes-zongorista és Tabáni István énekes-dalszerző.
Rajta kívül elismerésben részesült Nyári Károly énekes-zongorista és Tabáni István énekes-dalszerző.
Szakadéknyi a távolság az első és a negyedik kalapból kihúzott csapatok összteljesítménye között.
Európa nem veszítheti el az Iszlám Állam ellen harcoló fontos szövetségesét.

Jorma Panula iskolát teremtett: hibás elképzelésnek tartja a zongora uralmára alapozott karmesterképzést.

„Elektromos kerítésvédelmi rendszerrel” épül majd az újabb határzár.

Kórházba került a férfi.

Miskolci telephely veheti át a tiszaújvárosi vállalat elbocsátott dolgozóit.

Molnár Csaba szerint a kvótareferendum Juncker évértékelője után teljesen feleslegessé vált.

Nem lesz általános áfacsökkentés.

Jövő áprilistól Faro, Hannover, Bergen és Lamezia Terme is elérhetővé válik a magyar fővárosból.

Befutottak az első levélszavazatok.

A bíróság szerint a főváros által felsorolt szerződésfelmondási okok megalapozatlanok voltak.

Pont a Euronewst kellett kidobni.

A modern ember fia és lánya magányos, döntésképtelen, elköteleződésképtelen.

Légpisztolyt rántó, 13 éves gyerek gyanúsítottat lőttek agyon a rendőrök Ohio államban.

110 ezerre növelik a befogadható menekültek létszámkeretét.

Az EU arra kötelezné a nagy tartalommegosztó multikat, fizessenek több pénzt a zenészeknek, újságoknak.

Összecsapások voltak a helyiek, a készenléti rendőrség, valamint menedékkérők között.

Az EP-képviselő szerint akár arról is szavazhatnánk, hogyan viszonyuljunk a marslakókhoz.

A hamis diplomával pozíciót fogó Szatmáryné Jahl Angélát kitették a BKIK-ból

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Óvatosan vezessen, ha éppen arra tart.

Elmérgesedett a viszony a pártvezetés és a Tisza-szigetek között.

Új korszak kezdődhet a hazai tudományos életben.

Ukrajna háromszor annyi pénzt kapott az uniótól, mint Magyarország.

Sok minden változhat.

Sandu Moszkva nyomásától tart.

A létesítmény kiemelt jelentőségű volt, ezért vált legitim célponttá.

Az ausztrál teniszező öt profi játékos ellen győzött szerdán a telt házas Rod Laver Arénában.

Az Ómagyar Mária-siralom 1300 körül keletkezett.

Here is what Brussels would take away from Hungarians.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.