Átadják Magyarországnak Malina Hedvig ügyét
Amint ez megtörténik, a fiatal nő ügyében a szlovák hatóságok nem lesznek illetékesek többé.
Amint ez megtörténik, a fiatal nő ügyében a szlovák hatóságok nem lesznek illetékesek többé.
A texasi rendőrség az asszonyt gyanúsítja a házaspár két kislányának meggyilkolásával.
Több készítmény is kevesebbe kerül majd.
Amint ez megtörténik, a fiatal nő ügyében a szlovák hatóságok nem lesznek illetékesek többé.
A texasi rendőrség az asszonyt gyanúsítja a házaspár két kislányának meggyilkolásával.
Több készítmény is kevesebbe kerül majd.
Palkovics úgy fogalmazott: ez azt jelenti, hogy jelenlegi formájában nem működik tovább.
A londoni polgármester szerint ez volt élete egyik legrosszabb pillanata.
Hétfőtől jelzáloghiteleket már csak kétszázalékos jutalékért vihetnek a bankokhoz.
A zaventemi reptéren és a metróvonalon is detonáció történt, 34 áldozatról szólnak a hírek, az Iszlám Állam vállalta a felelősséget.
Hetvenkilenc éves korában hunyt el Andy Grove.
20 éves barátjával pénzt küldhetett egy lány Sydney-ből, 25 év börtönt is kaphatnak.
Megvolt A trubadúr premierje az Erkelben. Tapsvihar és pfujolás fogadta Galgóczy Judit rendezését.
Ám azok még így is elmaradnak a privatizálás előtt álló MKB és Budapest Bank első embereinek jövedelmeitől.
Salah Abdeslam nagyon lefogyott, ezért nem ismerték fel azonnal a belga rendőrök.
Tovább küzd Magyarország azért az 573 millió euróért, amelynek a folyósítását az „aszfaltkeverőügy” kapcsán állították le.
A San Bernardinó-i gyilkos telefonjának feltörésében nem segít a gyártó Apple.
Megnehezíti az 1–4. évfolyamon tanuló gyerekek oktatását, hogy semmit nem jelölhetnek meg a tankönyveikben.
Április 30-ra készíti el az ezzel kapcsolatos javaslatot a köznevelési kerekasztal.
A politikus védője kifogásolja, hogy a gyanúsítás 2014 előtti történésekre is kiterjed.
Az üzlet egyik haszonélvezőjének a Spéder Zoltán Fidesz-közeli nagyvállalkozóhoz köthető FHB Jelzálogbank tűnik.
A 26 éves belgiumi születésű francia állampolgárt, Abdeslamot Brüsszelben fogták el.
Ha Obamán múlik, rég feloldotta volna az 1962 februárjában a Kuba ellen elrendelt teljes embargót.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich színházban vitte színre Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák a párizsi Théatre de l'Atelier-ben.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rám hárul a szomorú kötelesség, hogy a Magazin minden munkatársa nevében elbúcsúzzam kedves olvasóinktól.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban.
Drága elvtársaink! Hamarosan összeül Népi Demokratikus Köztársaságunk legfőbb szerve, a Havi Hétszázezres Klub.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
Ahhoz, hogy egy háború után újjáépítsünk egy országot, legalább annyi pénz kell, mint a fegyverekre.
A Kormányzati Tájékoztatási Központ arra figyelmeztetett: több hamis, félrevezető információ jelent meg ez ügyben a sajtóban.
A Tisza Párt-vezér úgy törlesztette adósságát, hogy közben gyarapodott a megtakarítása.
The State Secretary of the Hungarian Ministry of Foreign Affairs responds to the statement by the Ukrainian Foreign Ministry.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.